Erről beszélt a Karácsony Gergely hangfelvételén megemlített szocialista politikus, aki a hangfelvételre nem, a Karácsony Gergely adta válaszokra tudott reagálni. Tóth azt sem értette igazán és ennek indulatosan hangot is adott –, hogy miért teszi fel neki a riporter a kérdést, miszerint megfenyegette-e Karácsony családját
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a kiszivárgott felvételen arról beszél, hogy a zuglói MSZP-sek szétlopják a kerületet, a szocialista Tóth Csaba többször megfenyegette a családját, és ha visszatér Zuglóba, elássák.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója Horvátország ellen, szabad mozgásának korlátozása miatt benyújtott keresetét.
Számos gyereknek van szüksége komoly anyagiakkal járó kezelésre, amelyhez adományokat gyűjtenek. Zente édesanyja azt szeretné, hogy az összefogás ereje más, hasonló cipőben járó családokon is segítsen.
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első hét hónapjában, miután 2,2 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,8 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
Aluljárókat zárnak télen a hajléktalanok elől, Ahmed H. -t Ciprusra küldik- jelentette be csütörtökön a kancelláriaminiszter. Gulyás Gergely Hende szombathelyi közönséghergeléséről is beszélt - a klímavédő Greta Thunberget pedig kihasznált, beteg gyereknek nevezte.
Európa Öröksége Intézet néven nemzetközi think tanket alapított Volner János, aki a Jobbik után a Mi Hazánk Mozgalmat is elhagyta. A politikust az okokról, a szervezet céljairól és hosszabb távú terveiről kérdeztük. Interjúnk!
Pártállami eszközöket használó lejárató kampányt emlegetett a Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelöltről nyilvánosságra került hangfelvétellel kapcsolatban Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő egy más témában tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A kormány 90 milliárd forintot fordít a középiskolásoknak indított nyelvtanulási programra, amelyet Kásler Miklós miniszter szerint a magyarok többsége támogat.
Az illetékes szakbizottság szerint a volt miniszter ügyvédi irodájával kapcsolatban merült fel összeférhetetlenség. Lehet, a meghallgatásig sem jut el.
Az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) összeférhetetlenséget állapított meg csütörtökön Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint az Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda állami megrendelései miatt - közölte újságírókkal Sergey Lagodinsky, a JURI egyik alelnöke Brüsszelben csütörtökön.
A volt minisztere, a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi poszt várományosának pénzügyi érdekeltségeit vizsgálták és összeférhetetlenséget találtak.
Hónapokon keresztül zsarolta kiskorú tanulótársát egy 17 éves gyöngyösi középiskolás, aki jelenleg letartóztatásban várja a bíróság döntését - közölte a Heves Megyei Főügyészség csütörtökön. Az elkövető öt hónap...
Az EP jogi bizottsága összeférhetetlenséget állapított meg a politikus biztosi kinevezésével összefüggésben. A magyar biztosjelölt azt közölte, megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Távozik posztjáról Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, , a Filmszakmai Döntőbizottság elnöke - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A kormány szerint azért nem támogatták Trócsányi kinevezését, mert ő volt az igazságügyi miniszter, amikor Magyarország lezárta a határát a bevándorlók előtt.
„Gondoljunk csak bele, mi lenne akkor, ha az ellenzéki összefogás leváltaná a polgármester mindenben egyetértő csapatát, és helyettük egymással teljesen ellentétes elvekkel rendelkező emberek vennék át a helyüket.”
Novemberben egyszerre érkezik a nyugdíjkiegészítés és a prémium - írja az mfor.hu. A kormány még nem döntött a kifizetésről Gulyás Gergely állítása szerint, de ez nem akadálya annak, hogy megérkezzen a pénz.A kiegészítést...
A Ciprusi Köztársaságba toloncolják ki a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Ön szerint a Karácsony-hangfelvétel befolyásolhatja a főpolgármester-választás végeredményét? A szavazás végeredményét Krug Emília ismerteti 17:55-kor az ATV Nap Híre című műsorában.
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a felvételen fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél, de most már azt hangsúlyozza, hogy az együttműködés minden nappal erősebb.
Jövő nyáron a sínpárok felújításával megkezdődhet a csepeli HÉV korszerűsítése - közölte Csepel polgármestere az InfoRádióval. Borbély Lénárd hozzátette: a tervek szerint a 2021 végére az új HÉV-kocsik is megérkezhetnek.
Biztos benne, hogy titkosszolgálati eszközökkel készítették azt a hangfelvételt, amin arról beszél többek között: „Ha én visszamegyek Zuglóba, engem elásnak”.
Átlagosan 12 százalékkal keresnek kevesebbet a vidéki munkavállalók, mint a budapestiek, a legkevesebbet Hajdú-Bihar megyében dolgozóknak fizetik - derül ki a Fizetesek.hu csütörtökön közölt összesítéséből.