2019. szeptember 22. vasárnap

szept. 22
19:09
Az elszabadult világ a pszichopata vagy szadista hajlamokat is előhozza (Infostart)
Az első világháború után a hétköznapok részévé vált az erőszak. A frontról hazatérő katonák közül sokan nem tudtak beilleszkedni a társadalomba.
szept. 22
19:12
Félmillió forintot fizetett Dobrev Klárának Deutsch Tamás (SzMo)
Iványi Gábor egyházának adja a pénzt a DK politikusa.
szept. 22
19:24
"A főnök utasítására": lekapcsolták a rendőrök az áramot, mikor színpadra lépett Pikó András (Alternatív Energia)
Hangosítás csak akkor lett újra, miután elmondta beszédét. Hivatalos magyarázat nincs a történtekre.
szept. 22
19:42
Köves Slomó: Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet (ATV)
Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten, a k
szept. 22
19:42
„Szűk értelemben ekkor dőlt el a rendszerváltozás” – Kónya és Kajdi 1989-ről (Igényesférfi.hu)
Harminc éve írták alá a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon született megállapodást. Kónya Imre és Kajdi József beszélgettek az Antall József Baráti Társaság szervezésében.
szept. 22
19:42
Két gyermekük is SMA-s, azért harcolnak, hogy tudjanak majd járni (SzMo)
A második kisfiuknál is gerincvelő eredetű izomsorvadást diagnosztizáltak.
szept. 22
19:48
Nagy örömhírt jelentett be Dúró Dóra (ATV)
Dúró Dóra Facebookon jelentette be az örömhírt, megszületett negyedik gyermeke, Novák Zente Levente.
szept. 22
19:51
Ismét cirkuszi zene zavarta meg Karácsony Gergely produkcióját! (Ripost)
Ki tudja már hányadszor – talán negyedszer-ötödször – hirdetett programot Karácsony Gergely, ezúttal egy dunai hajón, aztán hirtelen megint felcsendült a cirkuszi zene.
szept. 22
19:53
Egészen megdöbbentő, amit ez az apuka művelt gyerekével (Ripost)
Teljesen a hatása alá kerülsz annak, amit most látsz.
szept. 22
20:00
Hatalmas lovasszobrok, remekművek másolatai: európai szintű kiállítótérrel gazdagodik Komárom (Igényesférfi.hu)
Hosszú évtizedek után két történet végére kerül pont: otthonra lelt a Szépművészeti Múzeum rendkívül gazdag szobormásolat-gyűjteménye, méghozzá a nagyszabású felújításon átesett komáromi Csillagerődben. Helyszíni riportunk!
szept. 22
20:12
A beteg gyerekekért sétáltak Budapesten (ATV)
10 ezer lépés 10 helyszínen, a beteg gyerekekért sétáltak idén is Budapesten és több vidéki nagyvárosban. A jótékonysági sétát 5 éve rendezik meg. Akik Budapesten csatlakoztak, azok egy jelképes összeg befizetésével a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját támogatták, ahol most infúziós pumpára gyűjtenek. További részletek a videóban.
szept. 22
20:39
Programot hirdetett Karácsony Gergely (Infostart)
Szabad, zöld és szolidáris Budapestet célzó programot hirdetett a baloldali ellenzék főpolgármester-jelöltje.
szept. 22
20:42
Lekapcsolták az áramot az ellenzéki kampányfórumon, épp amikor Pikó András következett (SzMo)
Zajlik a kampány a VIII. kerületben, a Mérce riporterének az egyik józsefvárosi kerületőr azt mondta, hogy a „főnök utasítására húzták ki” az áramot.
szept. 22
20:54
Vadító élményt ad ez a meglepő szexjátékszer (Ripost)
Első ránézésre nem is gondolnád, mi mindent tud.
szept. 22
20:56
Titokban minden nő arra vágyik, hogy így bánjanak el vele (Ripost)
A történet főhőse nem görcsölt rá az eljegyzésre, viszont akciójával életre szóló élményt szerzett menyasszonyának.
szept. 22
21:21
Köves Slomó: Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet (Infostart)
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a közösség két új Duna menti zsinagógájának átadása alkalmából beszélt erről.
szept. 22
21:36
Semjén bejelentette, mostantól tényleg kitömik pénzzel az EMIH-et (Alternatív Energia)
Átfogó megállapodást kötöttek a kormánnyal, a legmagasabb kategóriában válik elismert egyházzá az EMIH.
szept. 22
21:57
Pucéran, az ágyából posztolt szelfit a gyönyörű lány! (Ripost)
Meg se próbálta eltakarni a híres modell a hatalmas melleit.
szept. 22
22:09
"Menj a zsidókhoz!" - ezzel dobták ki Hunvald ételosztásáról Gulyás Mártont (Alternatív Energia)
Azt próbálta megtudni, honnan van pénz a rengeteg szétosztott krumplira és hagymára. Nem sikerült.

Keresés