Én is legyőztem pár halálos betegséget, és az emberek jóságának köszönhetően állok most a lábamon. Hiszek az emberi jóság erejében - olvasható Erdélyi Rolika posztjában, amiben felajánlotta elektromos Audiját a jó ügy érdekében.
A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, ami elutasította a kifogást, amit Karácsony Gergely nyújtott be Gulyás Gergely szavai miatt.
A magyar állampolgárok továbbra is vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba - ebben állapodott meg a magyar külgazdasági és külügyminiszter az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetőivel Washingtonban.
Még nem készült el a “bölcsek” jelentése a Fideszről, így korántsem biztos, hogy a Néppárt november 20-ai zágrábi kongresszusán szavaznak a Fidesz tagságáról - fideszes forrásaink szerint a néppárti elnökségért versenybe szállók kezébe a Fidesz és Orbán Viktor akár “ütőkártya” is lehet.
A XXI. Század Intézet felmérése szerint a Fővárosi Közgyűlés mellett a megyei közgyűlésekben, a huszonhárom megyei jogú városban, a tízezer fő feletti városokban és a kistelepüléseken is a Fidesz-KDNP győzelme várható az önkormányzati választáson.
Áder János köztársasági elnök, Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagykövete és Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatósági igazgatóságának vezetője részt vesz az ENSZ-klímacsúcs ülésén a világszervezet New York-i székházában. Az éghajlatváltozássál foglalkozó csúcsértekezleten a 66 állam- és kormányfő - köztük Áder
A miniszterelnök-helyettes vasárnap jelentette be: átfogó megállapodást kötött a magyar kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, amelynek értelmében az EMIH a „legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik”.
Élesen, talán a legélesebben szemben állunk a Fidesszel, eszünk ágában sincs sem helyben, sem országosan kompromisszumot kötni a Fidesszel – így értékelte Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt a jelenséget, hogy az ellenzék miskolci polgármesterjelöltjét ellenfelei gyurcsányizmussal vádolják és a volt miniszterelnök
A kilencéves kisfiú nagyon szeretne segíteni, ezért licitre bocsátotta elektromos kis Audiját, amit egykor ő is egy felajánlás révén kapott. Szerinte jobb adni, mint kapni.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője, az Európai Parlament alelnöke az októberi önkormányzati választás tétjének azt nevezte, hogy demokratikus, európai ország lesz-e Magyarország.
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán gratulált a Puskás-díjat megnyerő Zsóri Dánielnek. A kormányfő a bejegyzésében megjegyzi, hogy a "Puskás-díj visszatér".
A szeptember 25-i demonstráció fő szervezője az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Azt kifogásolják, hogy a szerdán munkába álló új ombudsmant, Kozma Ákost, a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettesét a civil szervezetek bevonása és társadalmi vita nélkül, titokban választották ki.