2021. október 10. vasárnap

okt. 10
0:00
Előválasztás második forduló: Karácsonyt kihúzták, közzétették, hol és mikor lehet szavazni (Blikk)
Karácsony Gergely péntek délelőtt jelentette be visszalépését, ám az ellenzéki előválasztás második fordulójának szavazólapjait már hétfőn a nyomdába küldték, ezért azokon még a főpolgármester neve is beikszelhető.
okt. 10
0:04
Létezik a titkos magyar járványügyi statisztika, amit hónapok óta követelnek a szakemberek (Blikk)
Hosszú ideje kérik a szakemberek a kormányt, hogy osszák meg velük a koronavírusos betegek részletes oltottsági adatait, ám ez eddig nem történt meg. Kásler Miklós azonban nemrégen különös kijelentést tett, ami azt sugallja, mégis létezik egy erről statisztika.
okt. 10
0:08
Elsüllyedt egy hajó a Balatonban a Szüreti Regattán (Blikk)
Elsüllyedt egy hajó Badacsonynál a Szüreti Regattán.
okt. 10
3:30
Egy fillért sem hajlandó fizetni Makai Viktóriának a támadója: „Félelmetesebb hely lett számomra a világ” (Blikk)
Már csaknem három év telt el azóta, hogy egy részeg férfi aljas módon megtámadta és kis híján megerőszakolta az otthona közelében kocogó Makai Viktóriát. Az ultrafutónő ügyében tavaly szeptemberben jogerős ítélet is született, de a törékeny édesanya sebesülései egy része még mindig nem gyógyult be, a lelki sérülései és a szörnyű emlékei súlyát pedi
okt. 10
4:18
Pataky Attila vészjósló kijelentést tett: „Földanyánk egyszer megrázza magát és eltűntet minket” (ATV)
Az EDDA énekese is kitölti a kormány környezetvédelmi kérdőívét, amelyben egyebek mellett arról is kérdezik az embereket, hogy szigorúbban büntetnék-e az illegális szemétlerakást.
okt. 10
5:06
Kivonulnak a rendőrök az utakra egy egész hétre (Infostart)
Hétfőtől fokozottan ellenőrzi a teherautókat, buszokat, valamint vezetőiket a rendőrség az ország közútjain.
okt. 10
5:09
Megkísérlik félremagyarázni a lengyel alkotmánybíróság döntését (HírTV)
A lengyel alkotmánybíróság csütörtökön mondta ki, hogy az uniós alapszerződés egyes előírásai ellentétesek a lengyel alaptörvénnyel.
okt. 10
5:24
Dávid Ferenc szerint a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium sem megoldás az inflációra (ATV)
A kiskeresetűek és a nyugdíjasok érzik meg leginkább az infláció növekedését a híradónknak nyilatozó szakértők szerint. Szeptemberben 5 és fél százalékos volt a pénzromlás mértéke, kilenc éve volt utoljára akkora drágulás, mint most. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az év hátralévő részében az infláció gyoruslására lehet számítani, ami azt is jel
okt. 10
5:39
Hiába állítja az Orbán-kormány, alig volt árcsökkenés az építőanyagoknál (Menedzsment Fórum)
Hiába állítja a kormány, hogy több árucsoportban is visszaestek az árak, azok valójában alig csökkentek. A nyersanyagárak, az energia-és a szállítási költségek viszont folyamatosan és jelentősen nőnek, így azok magasan tartják a végső anyagárakat. Ágazati szakértők szerint az állandóan erősödő kereslet miatt is inkább további emelkedés jön.
okt. 10
6:12
Hétfőtől fokozottan ellenőrzi a teherautókat és a buszokat a rendőrség (hirado.hu)
Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.
okt. 10
6:14
Közel kétmillió szülő kap jövőre adóvisszatérítést, felkészült a NAV, mutatjuk a részleteket (hirado.hu)
A kormány döntése szerint minden családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek visszajár az idén befizetett személyi jövedelemadó 800 ezer forintig.
okt. 10
6:24
Herczog Mária: a gyermekvédelmi törvény nem gyermekvédelemről szól (ATV)
A gyermekvédelmi törvény gyengesége, hogy nem költ sem megelőzésre, sem gyerekvédelemre, illetve nem beszél arról, hogyan lehetne megvédeni egy gyereket a bántalmazástól – mondta Dr. Herczog Mária a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában. A gyermekvédelem elismert hazai kutatója szerint az ellátórendszer hasonlóan szegény és bántalmazó, mint az a
okt. 10
6:39
Kettészakad az ország: A hideg mellé jön az eső is (BorsOnline)
Az ország egyik felén napos, míg a másikon esős idő várható.
okt. 10
6:39
Jobboldali koalíció nyert Csehországban, Babiš kormányfő elismerte vereségét - Friss hírek 2021. október 10. 06:34 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/10/5476/
okt. 10
7:27
Baloldali kínálat: alkotmánypuccs és marakodás (Demokrata)
A jobboldal gyarapodást, távlatos jövőképet, és egy stabil országot tud felmutatni.
okt. 10
7:33
Elk*rták, most elhallgattatnák (Demokrata)
A film fontos tudatformáló művészeti ág. Egyes filmek pedig annyira fontosak, hogy pont ezért akadályozzák a nagy forgalmazók a vetítésüket.
okt. 10
7:36
Ma kezdődik az ellenzéki előválasztás második fordulója - íme minden infó egy helyen (Infostart)
A voksolás október 16-ig tart, a résztvevők az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéről hoznak döntést.
okt. 10
7:39
Bilincsben a konteókirály (Demokrata)
Politikusokat, állami vezetőket és bírákat likvidált volna a radikális csoport, amelynek több tagját is elfogták a TEK felszámolóegységei.
okt. 10
7:54
Ilyen lesz a Városliget legújabb múzeuma - látványtervek (Infostart)
A kulturális nagyberuházások szinte mindenhol megosztók, de a jól kigondolt projektek aztán a társadalom és a gazdasági élet katalizátoraiként működnek - mondták el az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár Építkezés a művészet és kultúra bázisán című, szombat esti panelbeszélgetésén résztvevő nemzetközi szakemberek.
okt. 10
8:09
Csizmadia szerint a Békemenet célja, hogy "olyan sokan legyünk, hogy Brüsszel is felfigyeljen arra, hogy valamit rosszul csinál" (444.hu)
A főszervező szerint nem a kormány pénzeli őket, hanem állami cégektől is kapnak a támogatást.
okt. 10
8:15
Elindult az előválasztás második fordulója (444.hu)
475 településen és online lehet voksolni.
okt. 10
8:18
Czeglédy Csaba: akár egyszerű többséggel is meg kell semmisíteni az Alaptörvény azon részeit, amelyek Orbán Viktor hatalmon maradását szolgálják (ATV)
MSZP tagként, de a DK színeiben nyert meg Szombathelyen az előválasztást Czeglédy Csaba ügyvéd, politikus. A Spirit FM Harcosok Klubjában annak kapcsán, hogy a DK lehet-e az új MSZP azt mondta, hogy nagyon bízik abban, hogy lesz egy koalíciós kormány, és meg is marad ez a pártstruktúra, nem fog visszatérni a kétpárti rendszer.
okt. 10
8:42
Nézőpont Intézet szakértője: ez vezetett Karácsony Gergely politikai bukásához (Blikk)
Karácsony Gergely rossz előválasztási kampányt folytatott, és ez politikai bukáshoz vezetett - mondta a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
okt. 10
8:42
Elindult az előválasztás második fordulója: itt vannak a részletek (ATV)
„Ma reggel elindult, és október 16-án, szombaton 20 órakor ér véget az előválasztás második fordulója” – írja az Előválasztás 2021 Facebook-oldal.
okt. 10
9:18
Négy érmet hoztunk az úszó-világkupa zárónapján (ATV)
Négy érmet, két-két ezüstöt és bronzot nyertek a magyar úszók a Duna Arénában rendezett rövidpályás világkupa-verseny szombati zárónapján.
okt. 10
9:54
Akár tüdővérzést is okozhatnak: húszból tizenhét párásítót azonnal kivontak a forgalomból (Blikk)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium légnedvesítők és aromadiffúzorok biztonságosságát vizsgálta és 20 termékből tizenhetet azonnal leparancsolt a boltok polciról.
okt. 10
10:24
Marco Rossi szívesen meghallgat játékosajánlásokat, de nem baráti alapon (ATV)
A szövetségi kapitány közölte, hogy nincs esélyünk kiharcolni a pótselejtezőn való részvételt. Az eredményekért vállalja a felelősséget, de, ahogy fogalmazott, a borász is csak olyan bort tud csinálni, amilyen a szőlője.
okt. 10
10:33
Kunhalmi: Karácsony nem egyeztetett a visszalépésről (444.hu)
Csak a tényt közölte.
okt. 10
10:42
Nem csitulnak az indulatok a lengyel Alkotmánybíróság döntése körül (Infostart)
A lengyel Alkotmánybíróság csütörtöki döntése sokak vélemény szerint az EU jogi alapjainak a kikezdését jelentette. Mások viszont úgy látják, hogy csak az unió kompetenciájának akart határt szabni. A válaszhoz a részleteken át visz az út.
okt. 10
10:51
Pártatlan közmédia: A jövő évi választáson biztosíthatjuk, hogy ne kerüljön olyan pártok kezébe a kormányzás, akik gyűlölnek mindent, ami magyar (444.hu)
"És akár bosszúból is, bevándorló országgá változtatnák hazánkat."
okt. 10
11:03
Márki-Zay: Nem zárható ki, hogy Dobrev mellett nemcsak a DK, hanem a Fidesz is mozgósítani fog (444.hu)
Ezért egymillió forintot ajánl fel azoknak, akik választási csalást lepleznek le.
okt. 10
11:03
Megérkezett az első hó Kékestetőre (BorsOnline)
Rövid ideig havazott a Kékestetőn, Mátraszentistvánon.
okt. 10
11:18
Kunhalmi Ágnes állítja: darabokra hullana az Mszp, ha választanánk a jelöltek közül (Blikk)
Ma kezdődik az ellenzéki előválasztás második fordulója, mely során az fog eldőlni, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz jövő tavasszal Orbán Viktor ellenfele a választásokon. Az MSZP azonban nem állt be egyik jelölt mögé sem, mondván, ha választársa kényszerítenék a szavazóikat, szétesne a pártjuk.
okt. 10
11:20
Videóban jelentkezett a miniszterelnök: Orbán Viktor összefoglalta a kormány legfontosabb döntéseit (Blikk)
Orbán Viktor egy videóban foglalta össze a kormány legfontosabb döntéseit az elmúlt napokról.
okt. 10
11:42
Orbán Viktor a béremelésekről tett közzé videót (hirado.hu)
Január 1-jétől megemelik az ápolónők bérét 21 százalékkal, a bölcsődei dolgozókét hússzal, a szociális világban dolgozókét húsz százalékkal, és a kultúrában dolgozókét is húsz százalékkal, a pedagógusoknál jövőre 10 százalékos emelés lehet. A 25 év alatti fiataloknak pedig nem kell jövedelemadót fizetni.
okt. 10
11:48
Már az adó-visszatérítések kiutalását készíti elő a NAV (hirado.hu)
Javában tartanak az személyijövedelemadó (szja)-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszerek felkészítésével.
okt. 10
12:09
Dobrev Klárára szavazott a Párbeszéd egyik kulcspolitikusa, Barabás Richárd (SzMo)
Egy Facebook-posztban meg is indokolta, miért döntött így.
okt. 10
12:12
Előválasztások: Dobrev Klárára szavazott Karácsony Gergely pártjának szóvivője, meg is indokolta (Blikk)
A Párbeszéd szóvivője már az előválasztás második fordulójának első napján leadta a szavazatát, ám döntésére senki sem számított.
okt. 10
12:12
Lassan drágább a Balaton, mint a főváros (ATV)
Már ami az új lakások négyzetméterárát illeti.
okt. 10
12:15
A Párbeszéd szóvivője Márki-Zay helyett Dobrevre ikszelt (444.hu)
Az új miniszterelnöknek sebeket kell begyógyítania, nem újabbakat feltépnie, érvelt Barabás Richárd.
okt. 10
12:18
A DK éles üzenete Márki-Zay Péternek: kemény kritika Kőbányáról (Infostart)
A DK kőbányai kampánynyeseményéről Arató Gergely üzent Márki-Zay Péternek: nem kell egy neokonzervatív, jobboldali miniszterelnök-jelölt.
okt. 10
12:21
Új látogatói csúcs a világkiállításon (Demokrata)
A szombati nap folyamán csaknem 60 ezren látogattak ki a Hungexpóra, ezzel a központi helyszín látogatottsága már meghaladja a 432 ezret.
okt. 10
12:24
Új látogatói csúcs a világkiállításon: szombaton csaknem 60 ezren látogattak ki a Hungexpóra (hirado.hu)
Ezzel a központi helyszín látogatottsága már meghaladja a 432 ezret.
okt. 10
12:30
Ujhelyi István üzent a Mentális Egészség Világnapján (ATV)
Az EP-képviselő leírta, hogy kezdeményezésére az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója ma bejelenti egy mentális jólétről szóló európai stratégia megalkotásának javaslatát, aminek a kidolgozását már el is kezdte az S&D-frakció.
okt. 10
12:48
Videón a megújult a Nyugati pályaudvar (hirado.hu)
A kormány közösségi oldalán mutatta be az évi 18 millió utast fogadó megújult Nyugati pályaudvart.
okt. 10
12:51
Összesen egymillió forintot ajánlott fel Márki-Zay Péter azoknak, akik választási csalást lepleznek le (SzMo)
A közösségi oldalán megosztott videóban világossá teszi: ha Dobrev nyer, Orbán nyer.
okt. 10
13:00
NAV: időben megérkeznek majd az adó-visszatérítések (ATV)
Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkár szerint már dolgoznak az adó-visszatérítések kiutalásán, javában tartanak az személyijövedelemadó-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszerek felkészítésével.
okt. 10
13:15
Meghalt Kálmán László nyelvészprofesszor (SzMo)
64 éves volt.
okt. 10
13:15
A kormányról és kritikusairól is határozott véleménye van a Százak Tanácsának (Demokrata)
„Az egységes magyar nemzet sorsáért érzett felelősségünk tudatában úgy érezzük, hogy ismét ideje van a szólásnak.”
okt. 10
13:18
Előválasztás: több körzetben is újraszámolták az első forduló szavazatait, itt vannak az eredmények (ATV)
Egyetlen körzet kimenetele sem változott az újraszámlálás után.

Keresés