2021. október 11. hétfő

okt. 11
0:03
Leváltották Fekete-Győr Andrást a Momentum éléről (444.hu)
Elbukta a bizalmi szavazást.
okt. 11
0:06
Meglepetéssel indult Márki-Zay Péter kampányrendezvénye (Infostart)
Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke Márki-Zay Péter budapesti rendezvényén. Felszólalt Karácsony Gergely, Hadházy Ákos és Szél Bernadett is. A szervezők tájékoztatása szerint a Madách téren 4-5 ezer ember hallgatja a beszédeket. Az internetes közvetítést mintegy 8 ezer fő nézi.
okt. 11
0:07
Így indult el Márki-Zay és Karácsony közös kampánya (444.hu)
Negyven év múlva is tükörbe akarok nézni - mondta Karácsony Gergely a visszalépési drámáról Márki-Zay Péter kampánynyitóján, ahol győztesként fogadták. Márki-Zay azt mondta: amíg az összefogás nem árulja el a nemzetet, ő benne marad.
okt. 11
0:09
Elbukta a bizalmi szavazást Fekete-Győr András: Távozik a Momentum éléről (BorsOnline)
A párt vasárnap este tartotta a bizalmi szavazást, amit maga Fekete-Győr András kezdeményezett maga ellen.
okt. 11
0:10
Márki-Zay Péter az előválasztás manipulációja miatt aggódik: 1 millió forintot ajánl a bizonyítékokért (Infostart)
A Demokratikus Koalíció reagált Márki-Zay Péter nyilatkozatára.
okt. 11
0:14
Elhunyt Kálmán László (Infostart)
Életének 64. évében elhunyt Kálmán László nyelvész. A gyászhírt testvére, Kálmán C. György irodalomtörténész közölte vasárnap Facebook-oldalán.
okt. 11
0:18
Covid-utóhatás: zuhan az állat-örökbefogadási kedv (Infostart)
Kifejezetten nehéz időszakát éli ma Magyarországon az állatvédelem, így a lehető legjobbkor irányítja a figyelmet az ügy fontosságára a frissen aláírt Állatvédelmi Kódex – véli a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője. A kezdeményezéshez a rendőrség, a Magyar Vadászati Védegylet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vagy az Agrárkamara mellett többek közö
okt. 11
0:22
Távozik a Momentum elnöke (Infostart)
Fekete-Győr András a mai napon lemondott a Momentum elnöki pozíciójáról - közölte a mozgalom vasárnap este.
okt. 11
3:42
Az ügynökügytől Gyurcsányig: évezredes titkokról mesélt az exkormányfő – Medgyessy Péter: sejtem, ki árult el (Blikk)
Ma sem kezelné máshogy a D-209-es botrányt követő helyzetet, Gyurcsány Ferencben ugyanakkor csalódott Medgyessy Péter, aki a 79. születésnapjához közeledve is aktív, munkától sem mentes életet él.
okt. 11
5:00
Dévényi Tibor nem szégyelli: a lányok elég gyakran megfordultak nála (ATV)
Dévényi Tiborral készített interjút a Bors. A lemezlovas a hírnévről mesélve bevallotta: nagyon sok fiatal hódolója volt annak idején.
okt. 11
5:18
Magyar György csalódott, Karácsony Gergelyt hibáztatja (Infostart)
Mi nem így képzeltük el az előválasztást - írja blogján Magyar György ügyvéd.
okt. 11
5:18
Szakszervezeti elnök a kisgyermekes édesanyák kormányzati támogatásáról: Ez csak kényszerintézkedés (ATV)
A három év alatti kisgyermekeket nevelő édesanyák akár 40 ezer forintot is igényelhetnek havonta. Erről Novák Katalin beszélt, a közösségi oldalára feltöltött videóban. A támogatás csak azoknak jár, akik magánbölcsödébe íratják a gyermekeiket. A Családokért felelős miniszter szerint, ezzel az intézkedéssel az édesanyák hamarabb visszatérhetnek a mu
okt. 11
5:42
Szakértő: Egyre nagyobb a nyomás Marco Rossin a hatalom oldaláról (ATV)
Kikapott a magyar válogatott Albániától. A Puskás Arénában rendezett VB-selejtezőn Albánia 1-0-ra győzte le a mienket. Ezzel Albánia oda-vissza elverte a nemzeti csapatot, és így minden valószínűség szerint elúsztak a világbajnoki álmaink. Csoportjában Magyarország jelenleg a negyedik helyen áll, és hátra levő három meccsen játszunk még Angliával é
okt. 11
6:00
Leukémián átesett gyerekeknek és szüleiknek tartottak családi napot Domonyvölgyön (ATV)
A leukémián átesett gyerekeknek és szüleiknek szükségük van arra, hogy kikapcsolódjanak és ha csak egy rövid időre is, de megfeledkezhessenek a mögöttük lévő nehéz időszakról. Ebben segített a Ments Életet Alapítvány idei családi napja. A különleges környezet, számos program és sok élmény több tucat szülő és gyerek arcára csalt mosolyt. Az ATV Híra
okt. 11
6:03
Rengeteg magyar családnak jár a 42+73 milliós állami támogatás: így kell igényelni (Pénzcentrum)
2021. október 4-től a zöld CSOK-hitellel egészült ki a családtámogatási rendszer, így már 42 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz és 73 millió forint kedvezményes hitelhez is juthat egy három gyermeket tervező pár, ha megfelelnek bizonyos feltételeknek. Két gyermek vállalása esetén legfeljebb 20 millió forint támogatás és 80 millió forin
okt. 11
6:24
A Saul fia főszereplője Márki-Zay Pétert támogatja (ATV)
Röhrig Géza Facebook-oldalán osztotta meg Márki-Zay Péter kampányszlogenjét.
okt. 11
6:30
Pénzügyminiszter: A minimumadóval sikerült megvédeni a magyar érdekeket (hirado.hu)
Magyar siker született a globális minimumadóról szóló tárgyalásokon – így kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a kormány számára is elfogadható kompromisszumról sikerült megállapodni.
okt. 11
6:30
Mészáros borásza francia szőlőbirtokra tett szert - Friss hírek 2021. október 11. 06:21 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/11/5484/
okt. 11
6:33
Fekete-Győr: Elképzelni nem tudjátok, mennyit tanultam ez alatt az öt és fél év alatt (444.hu)
Bár a pártelnöki posztról lemondott, a Momentum vezető politikusa maradna.
okt. 11
6:36
Útinform: útfelújítások okozhatnak dugót, baleset is történt – Ezzel számoljon, ha hétfő reggel autóba ül (Blikk)
Baleset és útjavítások lassítják a forgalmat hétfő reggel.
okt. 11
6:36
A héten berúgja az ajtót a tél: Hózápor és jeges eső is jöhet (BorsOnline)
Kedden egy masszív hidegfront éri el az országot, szerdán ezért már az ország egyes részein valóságos télies időre számíthatunk.
okt. 11
6:45
Szavazni akartak a jászapátiak, MSZP-s pártbuliba botlottak (444.hu)
Nem működött a kijelölt szavazópont, a szervezők szerint adminisztrációs hiba történt.
okt. 11
6:48
Fekete-Győr András nem hagyja ott a Momentumot, hiába mondott le a pártelnöki tisztségről (SzMo)
Azt ígéri, minden tőle telhetőt meg fog tenni a következő elnök, a párt és az ellenzéki összefogás sikeréért.
okt. 11
6:54
Oszkó Péter és Deutsch Tamás közösen "ütik" Márki-Zay Pétert (Infostart)
A korábbi pénzügyminiszter futóbolondnak nevezte Márki-Zay Pétert, erre reagált a Fidesz "pontosító" EP-képviselője.
okt. 11
7:00
Baki: elmaradt az ellenzéki előválasztás Jászapátiban, senki nem várta a voksolókat a kijelölt szavazóponton (Blikk)
Akik a kijelölt szavazóponthoz fáradtak, igencsak meglepődtek, hiszen ott nem hogy szavazóbiztosok, de senki más nem várt rájuk. Az Országos Előválasztási Iroda szerint adminisztrációs hiba történt.
okt. 11
7:00
Ki akarják fizettetni a dolgozókkal a járvány alatt keletkezett mínusz órákat a cégek (SzMo)
A probléma több mint 10 ezer dolgozót érint. Többségükön 80-100 ezer forintot akarnak behajtani, de van, akitől 600-800 ezer forintot követelnek.
okt. 11
7:24
Felmérés: vezet az ellenzéki összefogás (Infostart)
A Fidesz a biztos pártválasztók körében - a Republikon szerint - 8 százalékos hátrányt halmozott fel.
okt. 11
7:30
Összefogtak a hazai pedagógusok szakszervezetei, a kormány leül velük tárgyalni (Blikk)
A követeléseikről még kedden Orbán Viktor miniszterelnököt is tájékoztatták, és a parlamenti pártoknak is levelet írtak, azt kérve, tegyenek ajánlatot az oktatásban dolgozók számára.
okt. 11
7:36
Fekete-Győr Andrástól megvonták a bizalmat, távozik a Momentum éléről (hirado.hu)
Megvonta a bizalmat Fekete-Győr András pártelnöktől a Momentum küldöttgyűlése vasárnap – értesült több online újság. Fekete-Győr András közösségi oldalán megerősítette hírt, és közölte a pártelnöki tisztségről való lemondását.
okt. 11
7:36
Hiába szavaztak volna az előválasztáson, senki nem várta a voksolókat a szavazóponton Jászapátiban (SzMo)
Sőt, az MSZP-irodában éppen pártbulit tartottak az egyik szavazásra érkező elmondása szerint.
okt. 11
7:39
Semjén: A vadászati világkiállítás a normalitás diadala (444.hu)
17 milliárdért.
okt. 11
7:54
Jól kezdett a forint - itt vannak a részletek (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel.
okt. 11
8:06
Több nagy hazai cég is a dolgozókkal akarja kifizettetni a le nem dolgozott órákat, pedig ez törvénytelen (Blikk)
A többségen legalább 80-100 ezer forintot akarnak behajtani, de van, akitől 600-800 ezer forintot is követelhetnek a probléma pedig több mint 10 ezer dolgozót érint.
okt. 11
8:24
Népszava: több cég is visszafizettetné a le nem dolgozott munkaórákat (ATV)
Több cég is arra készül, hogy visszafizetteti munkavállalóival a munkaidőkeretben le nem dolgozott időt - írja a Népszava.
okt. 11
8:24
Bige László szerint minden jobb lenne, mint az Orbán-kormány, ezért támogatni fogja az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet (SzMo)
A milliádos vállalkozó azt is felajánlotta, hogy bármiben segít az ellenzéknek.
okt. 11
8:30
Republikon: a hatpárti összefogásnak egyre nagyobb az előnye a Fidesszel szemben (ATV)
A hatpárti összefogás egyre nagyobb előnyben van a Fidesszel szemben a Republikon Intézet szerint.
okt. 11
8:36
Medgyessy Péter: Gyurcsány Ferencet jobb embernek hittem (Infostart)
Interjút adott a volt miniszterelnök, szerinte van átfedés az őszödi beszéd és az ő D-209-es aktáinak kiszivárogtatói között.
okt. 11
8:45
78 ezren szavaztak az előválasztás második fordulójának első napján (444.hu)
Hatalmas volt az érdeklődés vasárnap.
okt. 11
8:48
Nézze meg, hogyan búcsúzott a Momentum elnöki posztjától Fekete-Győr András (ATV)
Távozik a Momentum éléről Fekete-Győr András, miután a párt küldöttgyűlése közel kétharmados arányban megvonta tőle a bizalmat.
okt. 11
8:54
Egy friss magyar kutatásból végre kiderül: ez a koronavírus elleni legjobb oltás Magyarországon (Blikk)
A mindennapi mérések tapasztalatait összegezték és ezek nagyon fontos eredmények, hiszen Magyarországon alig lehet tudni valamit a vakcinák teljesítményéről.
okt. 11
9:00
Elképesztő összegért vehetett szőlőbirtokot Franciaországban Mészáros Lőrinc borásza (Blikk)
A birtok megvásárlása körül sok a kérdőjel, elsősorban a finanszírozás tekintetében, mivel csupán Kalocsai László céges érdekeltségeinek bevétele és profitja alapján nem látható, hogy egy ekkora volumenű beruházásra honnan volt tőkéje.
okt. 11
9:00
24.hu: Mészáros Lőrinc borásza megvett egy történelmi szőlőbirtokot Bordeaux-ban (SzMo)
A 65 hektáros birtokot korábban 6 millió euróért árulták, azt nem tudni, hogy Kalocsai László végül mennyiért szerezte meg.
okt. 11
9:06
Ellenzéki előválasztás - A második fordulóban jobban teljesített a nyitónap (Infostart)
Csaknem 8 ezerrel többen adták le voksukat Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre, mint ahányan az első körben szavaztak
okt. 11
9:06
Fordulat: Oszkó Péter szerint mégsem futóbolond Márki-Zay Péter (ATV)
A Dobrev Klárát támogató üzletember, volt pénzügyminiszter a hétvégén futóbolondozta le a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét, mert nem értett egyet az elmaradt elszámoltatásról szóló nyilatkozatával. A Válasz Online-nak adott interjújában sajnálatát fejezte ki kijelentéséért.
okt. 11
9:12
Több mint kétezer fertőzöttet regisztráltak a hétvégén (Demokrata)
Az elmúlt három napban 2046 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon. Grafikon a cikkben.
okt. 11
9:18
Hétvégi koronavírus-adatok: 2046 új fertőzött, 28 elhunyt (Infostart)
Közelít az egymillióhoz a harmadik oltást felvett magyarok száma. Újra túl a 10 ezren az aktív fertőzötteké, 100-on a lélegeztetőgépen lévőké.
okt. 11
9:18
Itt vannak a hétvégi koronavírus-adatok: 28 honfitársunk meghalt, több mint kétezer új fertőzöttet találtak (Blikk)
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 909 819, közülük 5 679 589 személy már a második oltását is megkapta, míg 898 ezren a harmadikat is felvették. Az elmúlt három napban 2046 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 829 456-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
okt. 11
9:18
78 ezren szavaztak az ellenzéki előválasztás második fordulójának első napján (SzMo)
Annak ellenére keresték fel rekordközeli számban a szavazópontokat, hogy ebben a fordulóban már kevesebb helyen lehet voksolni.
okt. 11
9:30
Mi jöhet még? Már az autóalkatrészek ára is az egekbe nőtt (Blikk)
Sok alkatrész esetében kvázi monopol helyzetben vannak az autógyártók, vagyis az autósok és a szervizek csak a gyártótól származó termékeket vásárolhatják meg, és a piacon nincs igazi szabad verseny.
okt. 11
9:30
78 ezren szavaztak az előválasztás második fordulójának első napján (ATV)
Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) közlése alapján több mint 63 ezren sátorban voksoltak, míg 15 ezren az interneten keresztül adták le a szavazatukat.

Keresés