2021. október 17. vasárnap

okt. 17
0:03
Megszületett a döntés, ők a Dancing with the Stars kiesői (Ripost)
Mint minden héten, egy párostól most is el kellett köszönni a Dancing with the Stars adásának végén.
okt. 17
0:15
Nagy bejelentést tett Novák Katalin (BorsOnline)
Több mint 50 ezer család igényelt már otthonfelújítási támogatást összesen mintegy 65 milliárd forint értékben - mondta a közösségi oldalán szombaton közzétett videójában Novák Katalin.
okt. 17
6:06
Hiába kérik, házi kedvenceket nem töm ki a preparátornő (Blikk)
Alig két év alatt az ország egyik legsikeresebb preparátora lett Piros Edit, aki a szakmájában egyedüli nőként a vadak elejtését is maga intézi. A fiatal gárdonyi anyukára a szélesebb közönség a Vadászati Világkiállításon figyelt fel, ahol több díjnyertes alkotását is kiemelt helyen tekinthették meg.
okt. 17
6:18
Schmidt Mária: Márki-Zay Péter meghekkelte az előválasztást (ATV)
A Terror Háza főigazgatója szerint Márki-Zay Péter külsősként meghekkelte a hat párt megállapodását az előválasztás kapcsán. Tette ezt úgy, hogy nem vett részt ebben a megállapodásban és nem finanszírozója az előválasztásnak - mondta Schmidt Mária a Harcosok Klubja vendégeként.
okt. 17
6:24
200 ezer forint minimálbér, sok vagy kevés? (Menedzsment Fórum)
Nem sok kétségünk lehet afelől, hogy 2022-től 200 ezer forint lesz a minimálbér Magyarországon. Ez körülbelül 20 százalékos pluszt jelent az idei 167 400 forinthoz képest, ami az eddigi, évi néhány százalékos araszoláshoz képest rekord. Vajon mi történhetett a háttérben?
okt. 17
6:27
Magyar közpénzből veszik meg a szlovák épületeket és földeket, kiakadt a pozsonyi külügyminiszter - Friss hírek 2021. október 17. 06:15 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/17/5535/
okt. 17
6:36
Nekimennek egyes zöld rendszámos autóknak (Infostart)
Szigorít egy magyar nagyváros.
okt. 17
6:39
Kiadták az előrejelzést, a brutális reggeli hideg után ez vár ránk (BorsOnline)
Ilyen időjárás várható vasárnap.
okt. 17
6:54
Megállt a kormányzat rozsdaövezeti lakásprogramja? (ATV)
Állni látszik a kormányzat barnamezős, úgynevezett rozsdaövezeti lakásprogramja – vette észre a Népszava. A Duna House elemzési vezetője szerint a program hátrébb sorolódásához az is hozzájárulhatott, hogy időközben újra 5 százalékos lett a lakásáfa, és a kormány más kedvezményekkel is előrukkolt. Az új építésű lakások piacán egyébként még mindig m
okt. 17
7:00
Fenekestül felforgatta az ellenzéket az előválasztás (444.hu)
A magyar ellenzék elmúlt évtizedének legfordulatosabb hetein vagyunk túl. A vártnál nagyobb érdeklődés, a reméltnél durvább viták - és egy jelölt, Márki-Zay Péter, aki felborított minden előzetes számítást.
okt. 17
7:12
Meglepő dolgok derültek ki a fiatalok fizetési szokásairól (Infostart)
A férfiak nyitottabbnak bizonyultak a kipróbálásra.
okt. 17
7:12
Infektológus az oltásról: hihetetlen sokféle propagandára van pénz, erre valahogy nincs (ATV)
A szakember szerint a kormány intézkedései nem elégségesek, könnyíteni kell az oltás felvételét, védelmi intézkedésekre van szükség, a tesztelés pedig elengedhetetlen.
okt. 17
7:36
Gyöngyösi: "Orbán hatalommániájának útjában áll az EU" (ATV)
Az ember folyamatosan megnézi, hogy az álláspontja hol áll a világhoz képest, és ez egyáltalán nem ördögtől való, de kétségtelen, hogy az Európai Unió is nagyon-nagyon sokat változott, különösen a Brexit óta – mondta el Gyöngyösi Márton, jobbikos európai parlamenti képviselő a Spirit FM Aktuál műsorában.
okt. 17
7:48
Magyar György már új köztársasági elnököt is választatna (Demokrata)
Köztársaságielnök-jelölti előválasztást tervez a Civil Választási Bizottság.
okt. 17
7:50
A gyerekek a célszemélyek (Demokrata)
Rémítő folyamatok indultak el a tizenévesek körében. Hal Melinda pszichológus-közgazdásszal beszélgettünk.
okt. 17
8:03
Érték vagy! (Demokrata)
Nem jótékonykodás a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. A Demokrata a KézenFogva Alapítvány fővárosi speciális állásbörzéjén járt.
okt. 17
8:09
Az újra feltalált Isten (Demokrata)
Trianon óta elszántan szolgáló végvárak vagyunk itt, a román határ mentén, ezért régi hittel és célokkal kell lelket tartani az itt élőkben – mondja Bozsoky uram.
okt. 17
8:15
Újabb rekord: több mint 118 ezren szavaztak szombaton az előválasztáson (ATV)
Az ellenzéki előválasztás utolsó napján 118.415-en adták le voksukat a miniszterelnök-jelöltekre – közölte Facebook-oldalán az Előválasztás 2021. október 17.
okt. 17
8:24
Nagyot hajráztak a szavazók: csúcsdöntés az előválasztás utolsó napján (Infostart)
Az ellenzéki előválasztás 16 napján kétszer volt százezer fölött a szavazatok napi száma, de egyedül szombaton közelítette meg a 120 ezret. A második fordulóban minden harmadik ember új szavazó volt, és öt százalékkal többen voksoltak, mint az első kanyarban.
okt. 17
8:24
Útinform - Káosz lehet ma a közlekedésben, itt számítson dugóra, ha autóba ül (Blikk)
Az ország több pontján is torlódásra kell számítani vasárnap.
okt. 17
8:27
Már a közönség is megcsodálhatja a fővárosi állatkert új jövevényét (hirado.hu)
Zebracsikó született a fővárosi állatkertben.
okt. 17
8:27
Orbán Viktor ezért az egyért aggódott a harmadik oltás után (BorsOnline)
Orbán Viktor megkapta a harmadik koronavírus elleni oltást is.
okt. 17
8:27
Márki-Zay Péter csak a szavazatok miatt akar konzervatívnak látszani (Demokrata)
Az előválasztás végeredményétől függetlenül Gyurcsány Ferenc marad a baloldal főszereplője.
okt. 17
8:39
Orbán Viktor megkapta a harmadik oltást (hirado.hu)
A miniszterelnök közösség oldalára feltöltött videóban közölte: megkapta a harmadik oltást is.
okt. 17
8:39
Rekordrészvétellel zárult az ellenzéki előválasztás (444.hu)
Több mint 118 ezer ember adta le a szavazatát az utolsó napon valamelyik miniszterelnök-jelöltre. Az összesített adat szerint csaknem harmincezerrel többen mentek el a második fordulóban, mint az elsőben.
okt. 17
8:42
Világbajnok borkóstolók lettek a magyarok (Blikk)
Ismét taroltak a magyarok egy nemzetközi versenyen, ugyanis nemrég hazánk mindössze négyfős csapata nyerte meg a Borfelismerő Világbajnokság döntőjét. A magyar csapat 27 nemzet legjobb borkóstolói között diadalmaskodott, legyőzve a házigazda és címvédő francia csapatot.
okt. 17
8:44
Orbán Viktor megkapta harmadik oltását, és az is kiderült, mire számíthat most (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnököt ma beoltották a koronavírus-vakcina harmadik adagjával, orvosa elmagyarázta neki, mivel számolhat.
okt. 17
9:00
Minden rekord megdőlt! 662 ezren voksoltak az előválasztáson - estére kiderül, ki nyert (Blikk)
Rekord részvétellel zárt szombat este az előválasztás, az utolsó napon 118.415-en adták le voksukat a két miniszterelnök-jelöltre. Vasárnap estére ígéri a civil választási bizottság, hogy be tudják jelenteni az eredményeket. Egyes elemzők szerint Márki-Zay Péter-nek kedvezett a magas részvétel, az első adatok szerint összesen 662.016-en voksoltak.
okt. 17
9:00
Három a magyar igazság! Orbán Viktor megkapta a harmadik oltását (Metropol)
A miniszterelnök úrról még azt is megtudtuk a Facebookra feltöltött videója alapján, hogy hová megy az oltást követően.
okt. 17
9:09
Itt vannak a fotók: hamarosan kezdődik a szavazatszámlálás (ATV)
Szombat este véget ért az ellenzéki előválasztás második fordulója. Az urnákat hamarosan bontják, és megkezdődik a szavazatszámlálás, melynek tétje, Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
okt. 17
9:18
Már számolják: itt látható, hogyan értékelik az előválasztás szavazatait (Infostart)
Este 8-9 körül várhatók az első eredmények, addig legföljebb megszámlálási adatok jönnek.
okt. 17
9:27
Bejelentették: megkezdődött a szavazatszámlálás (ATV)
Az ellenzéki előválasztás második fordulója szombat este 8 órakor lezárult, a szavazatszámlálás vasárnap reggel megkezdődött.
okt. 17
9:33
Az elemzők szerint Márki-Zay Péter csak a szavazatok miatt akar konzervatívnak látszani (hirado.hu)
Márki-Zay Péter egyáltalán nem gondolkodik jobboldali programban – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
okt. 17
9:36
Schmidt Mária: számomra Márki-Zay Péter egy fekete lyuk (Infostart)
A Terror Háza főigazgatója szerint a MMM miniszterelnökjelölt-jelöltje meghekkelte a hatpárti ellenzéki megállapodást. Karácsony Gergely visszalépését nem tudja értelmezni, a parlamentáris demokrácia meggyengítésének szándékáért őt teszi felelőssé.
okt. 17
9:36
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 22 (huszonkettő) 49 (negyvenkilenc) 64 (hatvannégy) 73 (hetvenhárom) 86 (nyolcvanhat) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 40 darab, nyereményük egyenként 1.185.985 forint; 3
okt. 17
9:36
Márki-Zay Péter csak a szavazatok miatt akar konzervatívnak látszani (BorsOnline)
Kommunikációs fogás csupán, hogy Márki-Zay Péter konzervatívnak mutatja magát, valójában több szavazatot remél ettől - mondta a Xxi. Század Intézet vezető elemzője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
okt. 17
9:45
Fricz Tamás: egész Európának üzen az október 23-i Békemenet (Demokrata)
A Gazeta Polska főszerkesztője közölte, hogy akár több ezer lengyel is jöhet Budapestre jövő héten.
okt. 17
9:51
Orbán Viktor megkapta a harmadik védőoltást is (Demokrata)
Sajtófőnöke tájékoztatása szerint a miniszterelnök a Moderna vakcináját vette fel.
okt. 17
10:00
Megkapta harmadik oltását Orbán Viktor (Infostart)
Estére színházjegye van a kormányfőnek, az oltóorvos szerint a mellékhatásoktól nyugodtan mehet.
okt. 17
10:00
Visel-e bevásárlás közben maszkot? Szavazzon! (Blikk)
Dübörög a koronavírus-járvány negyedik hulláma, Magyarországon azonban gyakorlatilag nem kötelező semmilyen védelmi intézkedés.
okt. 17
10:18
Orbán Viktor megkapta a harmadik oltást (SzMo)
Nem derült ki, milyen vakcinát kapott a miniszterelnök.
okt. 17
10:24
Megint beoltották Orbán Viktort (Menedzsment Fórum)
Az nem derül ki a kormányfő Facebook-posztjából, hogy milyen vakcinát kapott harmadiknak a két Sinopharm után.
okt. 17
10:48
Egész Európának üzennének a Békemenet szervezői (Infostart)
Az üzenet: a brüsszeli bürokrácia, a Soros-hálózat, a globalista-liberális erők, pénzügyi körök végső leszámolásra készülnek.
okt. 17
10:51
MSZP: Magyarországot ki kell szabadítani a szegénység csapdájából (ATV)
„A szegénység elleni küzdelem világnapja Magyarországon a Fidesz elleni küzdelem napja is lehetne, mivel a magyarok szegénységének okozója a Fidesz-kormány” – írja MTI-nek eljuttatott közleményében az MSZP.
okt. 17
10:54
Schmidt Mária: Márki-Zay "meghekkelte" az előválasztást (Blikk)
Nem nagyon érti Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, mi történik az ellenzéki térfélen. Vélekedése szerint Márki-Zay Péter párttámogatás nélküli jelöltként meghekkelte az előválasztást.
okt. 17
10:57
Jakab Péter posztolt a szavazatszámlálás megkezdésekor (ATV)
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje ugyan nem jutott be a második körbe, de a kampány során a szavazásra buzdította a választókat. Most, hogy már javában zajlik a szavazás összesítése, Jakab a legfrissebb Facebook-posztjában megköszönte a szavazatszámlálók munkáját is.
okt. 17
11:24
Dobrev Klára megszólalt a szavazás lezárta után: „A célunk ugyanaz” (Blikk)
Dobrev Klára megszólalt a szavazás lezárulta után.
okt. 17
11:39
Megnézték, kik szavaztak Márki-Zay Péterre az első fordulóban (ATV)
Egy fiatalos, a fennálló ellenzéki struktúrát kritikusan látó, a többi jelölt táborától jobbra álló, de nem kifejezetten jobboldali vagy konzervatív szavazói réteg támogatta az előválasztás első fordulójában Márki-Zay Pétert – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb elemzéséből.
okt. 17
11:48
Schmidt Mária: Márki-Zay "meghekkelte" az előválasztást (Blikk)
Nem nagyon érti Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, mi történik az ellenzéki térfélen. Vélekedése szerint Márki-Zay Péter párttámogatás nélküli jelöltként meghekkelte az előválasztást.
okt. 17
11:51
Schmidt Máriáék elemzője: Márki-Zay csak mutatja, hogy konzervatív (ATV)
Kormányközeli elemző ma is arról beszélt a Kossuth Rádióban: az ellenzéki oldalon az előválasztást “előre lejátszották”, és a végeredménytől függetlenül Gyurcsány Ferenc marad a baloldalon a főszereplő. Tóth Erik szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy '22-re már nem lesz egység az ellenzéki oldalon.

Keresés