Októberre 45 százalékra erősödött a Fidesz-Kdnp támogatottsága, miközben a baloldali összefogásé 37 százalékra zuhant. Az előválasztás szemmel láthatóan kudarccal végződött a Gyurcsány Ferenc által vezetett összefogás számára: az augusztusi támogatottságukhoz képest 5 százalékpontos visszaesés tapasztalható.
„Kérlek, ne játsszuk el!” – írja a hatpárti összefogásról Jakab Márki-Zay Péternek, melyre bejegyzése szerint „kicsit úgy tekint, mint saját gyermekére.”
A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, „mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés” – mondta a kormányfő.
1990-ben még a térség legalacsonyabb fejlettségi szintjével rendelkezett Románia, ám 2020-ra a román gazdaság érte el a legnagyobb felzárkózási ütemet – állítja az MNB elnöke.
Ilyet is ritkán láthatunk, mintha valami elfeledett, ismeretlen Auguste Rodin szobor lenne, úgy leplezte le Nagy Csaba fideszes országgyűlési képviselő a pellérdi iskolába az ünnepélyesen átadott egy csocsóasztalt.
Nick Thorpe csaknem negyven éve él Magyarországon, és dolgozik a BBC-nek mint kelet-közép-európai tudósító. Most az Elkxrtukról és az előválasztásról írt elemzést.
Rossz szokásaink hosszútávú következményekkel járhatnak. Ha nem figyelünk oda életmódunkra, úgy könnyen szenvedhetünk stroke-ot és agyvérzést, sőt, ha bekövetkezett a baj ezekkel a szokásokkal a felépülést is lassíthatjuk.
LMP és az MSZP egyik jelölt mögé sem áll be, a Párbeszéd pedig még nem adott világos választ. A párt szóvivője viszont nyilvánosan beállt Dobrev mögé, egy sor MSZP-s politikussal együtt.
A miniszterelnök szerint „ránk akarnak kényszeríteni olyan életmódot is, amely szemben áll mindazzal, amit mi értékesnek és megőrzendőnek gondolunk”, ezzel a fenyegetéssel nehéz megküzdeni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/11/5490/
Nőtt a kereslet a kisebb falvak romos házai iránt, ezért ott is folytatódik a drágulás - hívta fel a figyelmet munkatársunk, a Trend fm reggeli műsorában.
Megnéztük a vadászati világkiállítást, amely száz ország részvételével nyolc pavilonban több mint 1500 program segítségével mutatja be Magyarország és a világ tájainak vadászati kultúráját.
Fontos szolgálat a szociális dolgozók nap mint nap végzett munkája, ezért döntött úgy a kormány, hogy januártól 20 százalékkal megemeli a bérüket – hangsúlyozta.
A V4 országok külügyminiszterei és Sameh Shoukry egyiptmo külügyminiszter focizgattak együtt, amiről Szijjártó Péter egy videót is megosztott közösségi oldalán.
Visszakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium, miután sokak szerint a szakképesítéshez mindennemű munkavégzés tovább nehezített volna az amúgy is nagyon súlyos helyzetben lévő vendéglátás helyzetén.
Adathalászok terjesztenek egy nemrég történt közlekedési balesetről szóló hírt, melyben hét 14-23 év közötti fiatal halt meg és egy nyolcadik élet-halál között van. Az állítás azonban hamis.
A Magyar Posta nevével visszaélő adathalász üzenetek miatt adott ki figyelmeztetést hétfőn a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI).
A következő hónapokban megvizsgálják a gyermekotthonokban, illetve a nevelőszülőknél élő gyerekek látását a Láss, hogy ők is lássanak! elnevezésű program keretében.
Szeptember elsején lépett életbe egy rendelet, amely azt mondja ki, hogy cukrászati készítmények, fagylalt készítését, valamint meleg és hideg ételek, italok készítését csak olyan személy végezheti, akinek van szakképesítése.
Egy buszmegállóban várakozó férfihoz hívták a mentőket, aki csaknem megfulladt, miután egy kiflicsücsök akadt a torkán – jelent meg az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.