Szerinte a kormány minden nehéz intézkedés felelősségét másokra tolja, miközben időben meghozott döntésekkel csillapítani lehetett volna a járványt Magyarországon.
Giró-Szász András szerint, ha racionális térben folyik a politikai vita, az ellenzéknek nincs esélye a győzelemre jövő tavasszal. Úgy véli, hogy Márki-Zay Péternek gúzsba van kötve a keze. Orbán Viktor volt főtanácsadója szerint Mészáros Lőrincet sokan egyoldalúan ítélik meg, a nemzeti tőkésosztály létrehozása pedig nem öncélú folyamat, hanem egy e
Az AdBlue romlandó, a rossz minőségű, lejárt szavatosságú adalékanyag költséges javítással járó műszaki problémákat, akár maradandó károsodást is okozhat a járművekben - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Mol.
Az M3 metróvonal belvárosi állomásain a felújítás szinte valamennyi fázisa megfigyelhető - a szeptemberi, októberi munkálatokról számolt be a BKV, amelynek kisfilmjében hat percig sétálhatunk a forgalom elől elzárt területeken. A BKV közleménye megerősíti a közelmúlt lapértesüléseit: több részletben adják át majd a 3-as metrót középső szakaszát.
A dízelmotoros járművek adalékanyagát személygépjárművek esetén jellemzően 10 ezer kilométerenként, nehézteher-gépjárművek esetén pedig ötezer kilométerenként érdemes utántölteni.
Kiemelten érdeklődnek a Takarékbank ügyfelei az energiahatékony lakóingatlanok építésére vagy vásárlására október elejétől igényelhető támogatott zöld jelzáloghitel iránt. A bank a takarékossági világnap alkalmából összegezte az igényléseket. A hitelintézet üzleti stratégiájának fókuszában a fenntartható fejlődés elérése és a saját, valamint az ügy
A negyedik hullám megértésével és az azzal szembeni védekezéssel kapcsolatban kulcsfontosságú, hogy ismert legyen, az igazolt Covid-fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak.
71-re bővült azoknak az egészségügyi dolgozóknak a listája, akik koronavírus-fertőzésben hunytak el. A Magyar Orvosi Kamara honlapján vezetett összesítéséből kiderült, hogy a lista május óta egy fővel bővült.
Nem elégségesek a jelenlegi korlátozások, a boltokban ugyanúgy be kellene vezetni a kötelező maszkhasználatot, hiszen több száz emberrel vagyunk összezárva - mondta Lisziewicz Julianna a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.
Pályázatot hirdetett Az Autó című szaklap, kritikai szemléletű teszteket várnak a saját, vagy egy családi, baráti körben fellelhető autóról. A részletekről Szécsényi Gábort főszerkesztőt kérdezte az InfoRádió.
Nem szuperhatalomra, hanem erős nemzeteken alapuló, okos Európára van szükség – írta az igazságügyi miniszter pénteken közösségi oldalán az Európa jövőjéről szóló vitáról.
A politikust vakbélgyulladás miatt műtötték meg, ezért kellett megszakítania a vakációját. Az egyik portál szerint azonban nem utazhatott azzal a légitársasággal, amit a posztjában említett. A DK elnöke humoros posztban válaszolt.
A kormányfő Facebook-posztjában azt írta: „Ha meg akarjuk védeni a családjaink biztonságát, országunk határait, a gyermekeink jövőjét, cselekednünk kell.”
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/29/5639/
Az óraátállítás miatt több éjszakai BKK-járat menetrendje is változik vasárnap hajnalban - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Az An–225 Mrija Kazahsztán legnagyobb városából, Almatiból az írországi Shannonba tartott, de azt nem tudni, mit vitt vagy milyen szállítmányért repült.
A kutyák agya az emberéhez hasonlóan különíti el a szavakat a folyamatos beszédfolyamban – derül ki az ELTE Etológia Tanszék munkatársainak a Current Biology című folyóiratban megjelent friss tanulmányából.
„Ha valaki mégis kötelezővé tenné a védőoltást, az ezzel párhuzamosan azt is írja elő, hogy vásárlóként se lehessen oltási igazolvány nélkül az üzlet területére lépni” – áll a közleményben.
„Ha elmennek a kollégák, vagy otthon lesznek fizetés nélküli szabadságon, mert nem dolgozhatnak, akkor ki fogja a munkát elvégezni? Most sincs elég rendőr, nincs elég tűzoltó, még akkor is, ha tagadják” - mondta a szakszervezet elnöke.
„Ha meg akarjuk védeni a családjaink biztonságát, országunk határait, a gyermekeink jövőjét, cselekednünk kell” – írja a miniszterelnök a közösségi médián.
Kedvező hírek érkeztek a Richter gyógyszeréről: újabb vizsgálati fázisban is igazolódott, hogy a cariprazine hatásos kiegészítő kezelésként a major depresszióban szenvedő betegeknél - közölte a Richter Gedeon Nyrt. a tőzsde honlapján pénteken.
Nem szuperhatalomra, hanem erős nemzeteken alapuló, okos Európára van szükség - írta az igazságügyi miniszter pénteken közösségi oldalán az Európa jövőjéről szóló vitáról az MTI tudósítása szerint.
Az óraátállítás miatt több éjszakai BKK-járat menetrendje is változik vasárnap hajnalban - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
A munkahelyen elrendelhető oltásnak “van egy szükségszerűsége és célhoz kötöttsége”. Gulyás Gergely szerint az ez elv, amit főszabályként érvényesítenek, hogy az állami és a közszférában kötelező az oltás. Az viszont már felvetne alkotmányos aggályokat, hogy mindenkinek kötelező legyen az oltás Magyarországon.