2021. november 2. kedd

nov. 2
7:50
Márki-Zay Péter: „Csak a Fidesz telepített be migránsokat” (ATV)
„Orbán Viktor csak 2019-ben több mint 55 ezer migránst telepített be Magyarországra, a letelepedési kötvénnyel pedig 20 ezret. (…) Csak a letelepedési kötvényből 150 milliárd forintot profitált Rogán Antal és baráti köre, az állam pedig 17 milliárd forintot veszített” – írja Facebook-bejegyzésében az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
nov. 2
7:51
Anyagi támogatás járhat a szakképzett fiatalok alkalmazásáért (Infostart)
A novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz.
nov. 2
7:51
Hatalmas fejlesztés zajlik hazánk gázellátási központjában (Demokrata)
A fejlesztések révén az ország bármely részén lévő felhasználó ellátható lesz gázzal, függetlenül attól, hogy milyen irányból érkezik a gáz az országba.
nov. 2
7:57
A tüdőgyógyász elárulta: ezért vannak nagyobb veszélyben a dohányosok a koronavírus-járvány alatt (Blikk)
De mindenkinek fontos a járványügyi intézkedések betartása, a távolságtartás, a higiénia és a maszkhasználat; akinek tünetei vannak, az legyen különösen körültekintő.
nov. 2
8:15
Elindult az első emeletes vonatjárat Esztergom és Budapest között (Infostart)
Elindult az első emeletes vasúti járat Esztergom és a budapesti Nyugati pályaudvar között - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli híradójában.
nov. 2
8:18
Fejenként közel kétmilliós támogatás segítheti a 30 év alattiak elhelyezkedését (ATV)
A novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit fedezi a program, ezután igényelhető fél éven át a havi 100 ezer forintos Vállalkozások munkaerő támogatása is. Egy szakképzett fiatal munká
nov. 2
8:18
Brüsszelbe megy Márki-Zay Péter, bemutatkozik a fontos embereknek (444.hu)
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét a parlament és a bizottság vezető tisztségviselői is fogadják majd. A Fidesz pártalapítványa a látogatása idejére moziműsort szervezett.
nov. 2
8:20
Jakab Péter szerint ettől fél a Fidesz igazán (ATV)
„Azért réved a múltba, mert ott széthúzást talál. Ellenségeskedést. Veszekedést. Mindazt, ami eddig kétharmadot adott a rezsim kezébe” – írja a Jobbik elnöke Facebook-oldalán.
nov. 2
8:21
Halálutak Magyarországon: térképen az ország könyörtelen közútjai (Pénzcentrum)
Autóvezetés közben folyamatosan koncentrálnunk kell, de vannak olyan rettegett útszakaszok, ahol életet menthet a fegyelem és a figyelem. A HelloVidék górcső alá vette, melyek azok a magyar közutak, ahol különösen sok halálos baleset történik, és kitértek arra is, mit lehet tenni ezek elkerülése érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakembere, P
nov. 2
8:27
Indokolt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér visszavásárlása (Demokrata)
Elengedhetetlen, hogy repülőterünk nemzeti tulajdonba kerüljön, illetve hogy az új tulajdonos bátor, innovatív szemlélettel építse ki a színvonalas szolgáltatást.
nov. 2
8:39
Szja-visszatérítést kér? Ezt kell kitöltenie, lehetőleg még idén (Infostart)
A családi pótlékra jogosultaknak még érdemes lehet várniuk a benyújtással.
nov. 2
8:39
Brüsszelbe látogat Márki-Zay Péter, több vezető uniós politikussal is találkozik (SzMo)
Jövő kedd este Elk*rtuk-bemutató és Márki-Zay közönségtalálkozó is lesz Brüsszelben.
nov. 2
8:48
Totális káosz: Bosnyák és Örs között nem lehet közlekedni, gyalog próbálnak az emberek munkába és iskolába jutni (ATV)
Budapesten a Bosnyák tértől az Örsig nem járnak a villamosok, helyettük pótlóbusz van, amelyek baleset miatt szintén leálltak, a Jeszenák János tértől csak gyalog lehet eljutni az Örs vezér térre. Az útszakaszon több baleset is történt, mindkét oldalon kilométereken áll a kocsisor - írta olvasónk, aki képeket is küldött a „népvándorlásról”.
nov. 2
8:50
Le az adók 75%-ával Párt: Orbánnak vissza kéne lépnie a javunkra (ATV)
"A zsíros pozíciókon kívül csak azt tudjuk felajánlani Orbánék részére, hogy legyőzzük MZP-t 2022-ben, amennyiben visszalép a javunkra" - írja a Le az adók 75%-ával Párt.
nov. 2
9:03
Önálló listával, nem Márki-Zay Péterékkel indul a Kétfarkú Kutya Párt (Infostart)
Nem látják, hogy az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje leváltotta volna az ellenzéket. Egyelőre 85 helyen van jelöltjük - de nem ez számukra a fő kihívás.
nov. 2
9:05
Új fejlemény a leállt orosz gázszállítás ügyében (Infostart)
Egy csőtörés miatt nem érkezik földgáz Magyarországra Bulgárián keresztül.
nov. 2
9:09
Nem csak az oltottság számít: ezek a magyarok sokkal nagyobb veszélyben vannak a 4. hullámban is (Pénzcentrum)
A dohányosok a koronavírus-járvány idején is nagyobb veszélyben vannak - erről beszélt Müller Veronika egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az M1 csatornán hétfő este.
nov. 2
9:21
Márki-Zay szerint az a baj a rezsicsökkentéssel, hogy nehéz megszüntetni (Demokrata)
Gyurcsány Ferenc, az ellenzék vezetője korábban azt mondta, a rezsicsökkentés hülyeség.
nov. 2
9:27
Márki-Zay Péter fontos ügyben utazik Brüsszelbe: ezt lehet tudni a programjáról (Blikk)
Jövő héten három napra Brüsszelbe utazik Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, ahol találkozik majd az Európai Parlament és az Európai Bizottság több vezető tisztviselőjével, illetve frakcióvezetők és biztosok is fogadják majd.
nov. 2
9:29
Itt vannak a friss adatok: ismét rengeteg új fertőzöttet találtak az országban, elhunyt 39 beteg (Blikk)
Keddre virradóra ismét sokan elhunytak koronavírusban, illetve a fertőzöttek száma is igencsak megugrott.
nov. 2
9:30
A nyugdíjasok szenvedhetik meg a nagy béremelést? (ATV)
Jövőre a minimálbér bruttó 200 ezer, a bérminimum pedig 260 ezer forint lesz, ha a munkaadói oldalnak is kedvezményeket biztosít a kormány a bérek kiigazításához. Ennek köszönhetően valószínűleg még jobban kitárul a nyugdíjasokat sújtó olló, az árak emelkedése pedig garantálható.
nov. 2
9:32
Több mint 1867 új fertőzött, elhunyt 39 beteg (ATV)
A beoltottak száma 5 955 250 fő, közülük 5 736 452 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 221 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
nov. 2
9:33
Keddi járványadatok: gyorsan nő a kórházba kerülők száma (Infostart)
Egy nap alatt 234-gyel nőtt a kórházban kezeltek száma. Már 300-nál is többen vannak lélegeztetőgépen.
nov. 2
9:45
Káoszra alapozza választási kampányát a baloldali ellenzék (Demokrata)
A Fidesz a stabil, kiszámítható, nyugodt politikai erő benyomását kelti – mondta Deák Dániel.
nov. 2
9:51
1867 új fertőzöttet találtak Magyarországon (Demokrata)
Harminckilenc, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 1867 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon.
nov. 2
10:03
Koronavírus: több mint 230-an kerültek kórházba hétfőn, 39 beteg halt meg egy nap alatt (SzMo)
Több mint másfélszer annyian vannak lélegeztetőgépen, mint egy hete.
nov. 2
10:09
Ismét komoly nyomás alatt a magyar egészségügy: valahol már betelt a Covid-intenzív – Rövidesen országszerte felfüggeszthetik a halasztható műtéteket (Blikk)
Valahol már betelt a covid intenzív, és erősen növekednek a kórházi felvételek; a szakértő úgy véli, 5000 körüli koronavírusos kórházi kezeltnél már a jelenlegi alacsony hatásfokú napi működésekben is érezhető lesz a káosz előszele.
nov. 2
10:11
Éjféltől ismét érkezik majd orosz gáz Magyarországra (Blikk)
Mint ismert, az a Bulgária továbbítja gázvezeték-hálózatán keresztül az orosz földgázt Szerbiába és Magyarországra, ahol hétfőn hajnalban csőtörés történt.
nov. 2
10:39
Meztelen szexképekkel és videókkal zsarolta meg volt szerelmét egy Somogy megyei férfi (Blikk)
Először 100 ezer, majd pár nappal később már 500 ezer forintot akart kérni a kompromittáló felvételekért a somogyi férfi.
nov. 2
10:39
Elindult az első emeletes vonatjárat Esztergom és Budapest között (Demokrata)
Keddtől Esztergom és Budapest között is emeletes motorvonatok közlekednek, s ezzel újabb elővárosi vonalon járnak ilyen motorvonatok.
nov. 2
10:51
Rusvai: Előbb-utóbb mindenkinek meg kell fertőződnie a koronavírussal, mert akkor lesz nyájimmunitás (SzMo)
A virológus szerint az oltás nem biztosít örök életet, és tudatosítani kell, ha valaki idős, beteg és beoltatta magát, ugyanúgy megfertőződhet.
nov. 2
11:00
Fudan Egyetem még nincs, de az azt fenntartó alapítványnak már van egy új főigazgatója (444.hu)
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mellé kinevezték Bertáné Dr. Bényi Krisztinát.
nov. 2
11:09
Belehúznak a hazai katonai oktatásba, új intézmények létesülnek (Infostart)
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tervei között szerepel, hogy 2030-ig mintegy 10 honvéd középiskola és kollégium kezdje meg működését Magyarországon.
nov. 2
11:15
Szavazzon! Támogatna-e pénzzel politikust? (Blikk)
Hiába tiltakozott Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője korábban, a kormánytöbbség végül megszavazta a parlamentben a Kövér László által rá rótt gigabüntetést.
nov. 2
11:18
Megjelent az adó-visszatérítéshez szükséges Visszado-nyilatkozat (ATV)
A NAV online felületén érhető el a nyilatkozat, amely a gyermeket nevelő magánszemélyek adó-visszatérítéséhez. A dokumentumot 2021. december 31-ig lehet benyújtani.
nov. 2
11:20
Elindult az első emeletes vonatjárat Esztergom és Budapest között (ATV)
Keddtől Esztergom és Budapest között is emeletes motorvonatok közlekednek, s ezzel újabb elővárosi vonalon járnak ilyen motorvonatok - közölte az új járat keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
nov. 2
11:22
Terheléses támadás alatt áll a 168 Óra (ATV)
A portál Facebook-on osztotta meg a hírt olvasóival, mi szerint 14 órája áll az oldal.
nov. 2
11:24
Rémisztő népbetegség szedi áldozatait Magyarországon, sok túlélő sosem épül fel teljesen (ATV)
A stroke a harmadik leggyakoribb halálok Magyarországon, és az egyik leggyakoribb rokkantságot okozó betegség. A túlélők életminőségét nagymértékben rontják a maradványtünetek, melyek kezelését a járvány még inkább megnehezítette.
nov. 2
11:26
Durva izgalmak a Géniuszban: folytatódik Boros Márton és Greff Balázs párbaja! (ATV)
Boros Márton öt győzelem után a 6. párbajban Greff Balázzsal néz farkasszemet. Kettejük csatája egy elképesztő mérkőzésen 2:2-re áll.
nov. 2
11:28
Sürgős műtéten esett át Bodrogi Gyula (ATV)
A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész az otthonában lett rosszul, azonnal kihívták mentőket, a kórházban pedig kiderült, hogy nagy a baj.
nov. 2
11:39
Így drágulnak az autópálya-matricák januártól (Infostart)
Az infláció megugrása miatt emelkedik a sztráda-használati díj.
nov. 2
11:51
Rusvai Miklós: lassan rá kell ereszteni a vírust a lakosságra (Infostart)
A virológus szerint így garantálható a nyájimmunitás, azzal együtt, fontos, hogy ez ne hirtelen történjen.
nov. 2
11:51
Magas a kormánypártok támogatottsága a családosok körében (Demokrata)
A kormány családpolitikai intézkedései célba érnek – írja a Társadalomkutató felmérésében.
nov. 2
12:03
Balatoni házukban, a felesége oldalán érte a halál Oszter Sándort (Infostart)
A 73 színművész szívinfarktust kapott.
nov. 2
12:15
A járvány ellenére is gyorsult a magyar gazdaság dimenzióváltása (Demokrata)
Szijjártó Péter a Soft Flow Kft. biotechnológiai vállalat kutatás-fejlesztési központjának pécsi átadóján vett részt.
nov. 2
12:21
Aggasztóan alacsony a Duna vízszintje Magyarországon (SzMo)
Van olyan szakasza, ahol szivattyúval kell pótolni a vizet, hogy ne érje kár az élővilágot.
nov. 2
12:30
Márki-Zay Péter kilincsre kötött kék szalaggal küzdene a korrupció ellen (444.hu)
Persze az autó antennájára is lehet kötni, de egy kabáton is elfér.
nov. 2
12:39
Így spórolnak rengeteget az élelmes magyarok: a kockás füzetet ki lehet dobni a kukába (Pénzcentrum)
A PFM a fintech világ legkeményebb betűszava. Annyit tesz: personal financial management, azaz személyi pénzügyi menedzsment, tehát a spórolást segítő, a kiadásokat követő, a költési szokások felderítését lehetővé tévő digitális, legtöbbször mobiltelefonos alkalmazás. Az ötlet annyira nem új, hiszen már a nemesi háztartáskönyv vagy a paraszti gazda
nov. 2
12:57
Elindult az első emeletes vonatjárat Esztergom és Budapest között (SzMo)
Immár 16 emeletes motorvonat közlekedik 4 vonalon, 2022 végén pedig 40 viszi majd az utasokat országszerte.
nov. 2
13:15
Balassagyarmat fideszes polgármestere demonstrálja, hogyan kellene tájékoztatnia a lakosságot a járványügyi adatokról a kormánynak (SzMo)
Csach Gábor a helyi kórházi adatokról és a járványügyi tendenciákról is beszámol az embereknek.

Keresés