Bombameglepetéssel ért véget Grazban a szeptember végi önkormányzati választás: a KPÖ kapta a legtöbb szavazatot. Ennek megfelelően az osztrák nagyvárosnak hamarosan első ízben nő és kommunista polgármestere lesz. A 60 esztendős Elke Kahr nyilatkozott a Blikknek. Az is tény, hogy náluk mást mond, ha valaki kommunista, mint nálunk Magyarországon, ah
Magyarország akkor lehet erősebb, ha a fiatalok és az idősek összefognak, segítik egymás, ezért a különböző korosztályokat nem szabad egymással szembe állítani - hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Monspart Sarolta-díj az idősekért kitüntetés átadásán, Budapesten.
Kata és Pocak szerelme még 1986-ban, a rádió éterében kezdődött, és a Gáspár Sarolta készítette felvétel sokak szívét megmelengette. A két gyerkőcről a hallgatók semmit sem tudhattak, harminc év után viszont az egykori "legszerelmesebbeket" az internet újra összehozta, és kilétüket is felfedték. Most végre kiderült, kik is valójában az egykori gyer
7 lelkes és kreatív fogvatartott, 100 munkaóra alatt készítette el a csodás festményt a Váci Fegyház és Börtön bástyafalán. Az alkotás 47 méteren át, 3,8 méter magasan teríti be a falat.
A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.
Két Szputnyik V vakcina után Janssent kapott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem tájékoztatása szerint a nemzetközi gyakorlat és ajánlás szerint cselekedett.
A Food Not Bombs csapata az év minden egyes vasárnapját arra szánja, hogy ételt juttasson a rászorulóknak – ezzel pedig több tonna alapanyagot mentenek meg.
A kamara szerint ebből az egész küzdelemből szinte semmi nem hallatszik ki az egészségügy falain kívülre, így az emberek nem is nagyon vesznek tudomást a járványról: a napokban még maszk nélkül jártak meccsekre, koncertekre, pártgyűlésekre, töretlenül és minden korlátozás nélkül látogathatóak az éttermek és szórakozóhelyek.
A klímaváltozás elleni harc ellenségének nevezte a kormányt az LMP országgyűlési képviselője. Ungár Péter szerint ez tűnik ki abból, milyen európai uniós döntéseket erőszakol ki a kabinet.
Szeptemberben a villamos energia másnapi piacának árai történelmi magasságokba emelkedtek - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szeptemberi villamos energia piacmonitoring riportjából.
A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.
Az Országgyűlés Hivatala nem ellenőrzi a képviselők lakáshasználatát, ám ha jogsértést tapasztal, az illetékes hatóságokhoz fordul - tájékoztatta lapunkat a parlament sajtóirodája azt követően, hogy egy állítólagos visszaélést tárt fel egy bulvárlap Jakab Péter Jobbik elnök fővárosi lakásbérlése kapcsán.
Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes javaslata nyomán, amely megváltoztatja a lakóhely fogalmát, Márki-Zay Péter azt állította, „szervezett választási csalásra készül a Fidesz”. A Kormányzati Tájékoztatási Központ az ATV Híradójának azt írta: a törvénymódosításnak semmi köze a választójoghoz, a választási jogszabályok nem módosultak.
Hivatali vesztegetés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Városháza-ügyben Volner János független országgyűlési képviselő, a nevét viselő párt elnöke.
Budapest a nemzet fővárosa, amelynek jövője nem múlhat pártszimpátián és önös hatalmi érdekeken – jelentette Karácsony Gergely főpolgármester, amikor a főváros napja alkalmából díszpolgári címeket és elismeréseket adott át.