2021. április 9. péntek

ápr. 9
9:39
A turistáknak is kedvez a MÁV ezzel az új menetrenddel (Infostart)
A módosítással új összeköttetések is érkeznek a Dunántúlon - ígéri a vállalat.
ápr. 9
9:39
Ide utaznak idén a külföldre vágyó magyarok: mutatjuk 2021 slágerdesztinációit (Pénzcentrum)
Egy évvel a járvány kitörése után is töretlen, sőt fokozódik a magyarok utazási kedve. Már decemberben érezhető volt a külföldi utak iránti felfokozott érdeklődés, idén januárban és februárban pedig tovább nőtt azoknak a száma, akik negatív PCR-teszteredményük birtokában az egzotikus országokba, például Dubai­ba, a Maldív-szigetekre, Tanzániába, Me
ápr. 9
9:45
Jakab Péter: „Egy az egy ellen fogunk megmérkőzni” (ATV)
Az elkövetkezendő napokban Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje bemutatja csapatát.
ápr. 9
9:51
Koronavírus-fertőzésben meghalt Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő (SzMo)
A kiváló skeetlövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke 56 évesen hunyt el.
ápr. 9
10:03
Így örült Igaly Diána az olimpiai aranynak (ATV)
Igaly Diána sportlövő 56 évesen, koronavírusban vesztette életét április 9-én. Karrierje csúcsán, az athéni olimpián szerzett győzelme pillanatában készült ez a szívmelengető felvétel róla.
ápr. 9
10:09
Pedagógusok Szakszervezete: „Örülünk, de csak részsiker a középiskolák májusra tolt nyitása” (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában arról a 180 fokos fordulatról is beszámolt, miszerint a középiskolákat május 10-ig biztos nem nyitják ki. Arról kérdeztük Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét, mit szólnak a hírhez.
ápr. 9
10:15
14 éves lány a járvány eddigi legfiatalabb áldozata itthon (ATV)
Az elmúlt nap alatt elhunyt egy 14 éves lány, ezzel ő lett a koronavírus legfiatalabb magyar áldozata.
ápr. 9
10:21
Az egyetemek megújítása az egyik legfontosabb nemzetépítési program (Demokrata)
Az egyetemek jövője Magyarország jövője, ezért az egyik legfontosabb nemzetépítési program az egyetemek megújítása lesz – mondta Schanda Tamás.
ápr. 9
10:27
Jakab Ferenc: Az AstraZeneca-ügy nem virológiai szakmai kérdés, hanem inkább gazdasági (SzMo)
Merkely Béla szerint ha most jönne 8 millió adag AstraZeneca-vakcina, akkor három hét múlva már nem lenne új beteg a kórházakban, öt hét múlva pedig nem halnának meg a fertőzés miatt az emberek.
ápr. 9
10:45
Kihallgatták Czeglédy Csabát az „Ördög ügyvédje” üggyel kapcsolatban (ATV)
„Sajnos nem én vagyok az ördög ügyvédje, büszke lennék rá, ha én lennék” – hangzott el Czeglédy Csabától a kihallgatáson a jegyzőkönyv szerint.
ápr. 9
10:51
Hétmillió forintot adott a női kézilabdacsapat egy egri családnak (ATV)
A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtéséhez csatlakoztak a sportolók, akik egy bajba jutott egri családon kívánnak segíteni.
ápr. 9
11:03
Gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát az Ördög ügyvédje ügyében: kiszivárgott a jegyzőkönyv is (Blikk)
Kihallgatta a rendőrség csütörtökön este Czeglédy Csabát az egyik olyan ügyben, amely Borkai Zsolt botrányos adriai hajóútja miatt indult.
ápr. 9
11:09
„Én vagyok az a kislány” – Hős tűzoltónak köszönheti az életét a 19 éves Gréti: 14 év után kereste fel a megmentőjét (Blikk)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook-oldalán osztott meg egy nem mindennapi esetet.
ápr. 9
11:09
Csűrös Karola másfél éve csak egyszer hagyta el otthonát (ATV)
A színésznő ugyan már megkapta a vírus elleni mindkét oltást, de balesete óta nehezen jár, még sétálni sem tud elmenni.
ápr. 9
11:11
Friss: börtönbe küldenék Hadházyt, itt a rendőrségi irat (Blikk)
Mint ismert, dudálva tüntettek az ellenzéki képviselők kezdeményezésére a kormány ellen tavaly tavasszal Budapesten. Szél Bernadett és Hadházy Ákos akkor a Facebookon jelezte, hogy a Lánchíd budai hídfőjénél lévő körforgalomban együtt dudálnak majd azokkal, akik nem értenek egyet a kormány járványkezelési módszereivel.
ápr. 9
11:15
Azbej Tristan: Mindszenty József próféta volt (Demokrata)
Azbej Tristan mondott beszédet a Mindszentyneum kiállítás megnyitóján.
ápr. 9
11:27
Felfedte magát a "hamburgerező" mentőápoló (Infostart)
Buvár Mariann a húsvéti eseményeket követően hihetetlen összefogásról beszél, és bejelentést itt tett.
ápr. 9
11:27
Hadházy: „A rendőrség már nagyon börtönben szeretne látni” (ATV)
A képviselő Facebook-oldalán posztolt egy levelet, amit a rendőrségtől kapott.
ápr. 9
11:33
Ezekkel a bejelentésekkel zárja a hetet az operatív törzs - cikkünk frissül (Infostart)
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár volt az operatív törzs pénteki tájékoztatójának vendége.
ápr. 9
11:39
Maruzsa Zoltán: minden készen áll az iskolák április 19-i nyitására (Blikk)
Péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában bejelentette, hogy már több mint négymillióan regisztráltak az oltásra, s várhatóan májusra négymillió honfitársunk kaphatja meg a koronavírus elleni vakcinát.
ápr. 9
11:39
Koronavírus: jó hírek Csehországból (ATV)
5245 új igazolt fertőzést mutattak ki az elmúlt 24 órában a cseheknél, ez tavaly december közepe óta a legalacsonyabb szám. Egy hete ilyenkor még ezerrel több volt az új fertőzött.
ápr. 9
11:45
Szijjártó bejelentése: Lekerült a napirendről a CanSino és a CoviShield megrendelése (ATV)
A külügyminiszter az ATV kérdésére mondta el: csak akkor van értelme EU-n kívüli forrásból újabb vakcinabeszerzésnek, ha azok időben jelentenek segítséget. A CanSino és a Covishield lekerül a napirendről a szállítási határidők miatt.
ápr. 9
11:51
14 év után felkereste a lány a tűzoltót, aki megmentette az életét (ATV)
„Én vagyok az a kislány, akit 14 éve megmentettél” – áll az Országos Katasztrófavédelem Facebook-posztjában a ma 19 éves Gréti és az őt megmentő tűzoltó találkozásáról.
ápr. 9
11:57
Ivartalanítási programot indítottak a kóbor kutyák számának csökkentéséért (Demokrata)
A kistelepülésekre fókuszáló, ivartalanítási programot indított a kóbor kutyák számának csökkentése érdekében a Nébih.
ápr. 9
12:03
Most érkezett: Gyurcsány Ferenc kórházba került (Blikk)
Kórházba került Gyurcsány Ferenc – tudta meg a Blikk. A DK vezetője a hét elején még a parlamentben szólalt fel.
ápr. 9
12:03
Elfelejtettek időben szólni Gulyás Gergelynek, hogy elmaradnak a szóbelik (444.hu)
A miniszter csütörtökön még arról beszélt, hogy júniusban lehetnek szóbeli érettségik is. Majd jött Orbán Viktor rádióinterjúja.
ápr. 9
12:09
Nógrád megye a legfertőzöttebb jelenleg - mutatjuk térképen (ATV)
Lakosság arányában a nyugati megyék: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Somogy a legerősebben fertőzöttek, míg Zala, Békés, Jász-Nagykun, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén állnak jelenleg a legjobban.
ápr. 9
12:15
Gyurcsány Ferenc kórházba került, de jól van (ATV)
A volt miniszterelnök allergiás reakció miatt lett rosszul, de már kiengedték a kórházból.
ápr. 9
12:15
„Most elborult az agyam!!!” – Durván megosztotta az embereket Orbán bejelentése az iskolanyitásról és az érettségiről (SzMo)
Vannak, akik szerint jó döntés, hogy a középiskolák május 10-én nyitnak, és nem lesz szóbeli az érettségin. Sokan viszont felháborodtak mindezen.
ápr. 9
12:17
Kemenesi: „Akármit mutat a járványgörbe jelenleg, még ne érezzük, hogy túl vagyunk rajta, és mindent újra szabad” (SzMo)
A pécsi virológus szerint rendkívüli odafigyelés kell most mindenkitől: „kerüljük a tömeget és csináljuk, amit megtanultunk az elmúlt egy évben (maszk, távolság, stb.), a vakcinát pedig mielőbb vegyük fel” - fogalmaz.
ápr. 9
12:19
„Én vagyok az a kislány, akit megmentettél” – 14 év után találkozott újra a tűzoltó az égő lakásból kimentett lánnyal (SzMo)
Így mutatkozott be a most már 18 éves kamaszlány a debreceni Tímár Jánosnak, aki nagyon meglepődött, hogy a fiatal felkereste őt.
ápr. 9
12:21
Operatív törzs: Az oltás mindkét dózisára szükség van a tartós és erős védelemhez (ATV)
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján közölte: április 19-étől újra megnyílnak az iskolák, a 9-12-es évfolyamok számára ugyanakkor csak május 10-én indítják meg a tantermi oktatást. Az érettségiket is megtartják, de csak írásbeli vizsga lesz. Galgóczi Ágnes pedig figyelmeztetett: az oltás mindkét dózis
ápr. 9
12:39
Ezek az iskola-újranyitás és az érettségi frissen változott szabályai (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök a reggeli rádióinterjúban már bejelentett két fontos változást, az operatív törzs tájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár árulta el a többit.
ápr. 9
12:39
Több ellenzéki oltatna, mint kormánypárti, a legtöbben Pfizerrel oltatnák be magukat (SzMo)
A Publicus felmérésében az összes megkérdezett 61 százaléka, s ezen belül a fideszes pártszimpátiájú válaszadók harmada vélekedett úgy, hogy az ellenzék nem oltásellenes.
ápr. 9
12:45
Nem indít minden körzetben saját jelöltet a Jobbik (444.hu)
Inkább mindenhol biztosra akarnak menni.
ápr. 9
12:45
Gyurcsány Ferencet kórházba kellett vinni (SzMo)
A DK elnökénél allergiás reakciót váltott ki valami tegnap este, egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi.
ápr. 9
12:45
Galgóczi Ágnes: jól halad az oltási program (Demokrata)
Jól halad az oltási program Magyarországon, már több mint 2,6 millióan kapták meg a koronavírus elleni védőoltást.
ápr. 9
12:51
Operatív törzs: csütörtökön 615-en szegték meg a maszkviselési szabályokat (Demokrata)
A rendőrök 615 emberrel szemben intézkedtek csütörtökön a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
ápr. 9
12:57
„Nem válogat a járvány” – így búcsúzik Karácsony Gergely az olimpikontól (ATV)
A főpolgármester együttérzését fejezte ki Igaly Diána családjának.
ápr. 9
12:57
Szijjártó Péter: sikeres a magyar-román gazdasági együttműködés (Demokrata)
A magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – jelentette ki.
ápr. 9
13:03
Ejtett a kormány két új vakcinát, egyáltalán nem rendelnek belőlük (Infostart)
Lekerült a napirendről a kínai CanSino és az indiai (az AstraZenecával szinte azonos) CoviShield megrendelése.
ápr. 9
13:03
Maruzsa: mégis lesz szóbeli, ott javíthat, ha valakinek rosszul sikerül az írásbeli érettségije (SzMo)
Idén megtartják az előrehozott vizsgákat is - jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár.
ápr. 9
13:03
Minden készen áll az óvodák, iskolák április 19-i nyitására (Demokrata)
Maruzsa Zoltán jelezte, hogy az érettségik minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében a 9-12. évfolyamokon csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás.
ápr. 9
13:21
Poszt-Covid tünetek: egyre több fiatal jelentkezik rehabilitációra (ATV)
Egyre több fiatal jelentkezik poszt-Covid tünetekkel rehabilitációra. A Szent Ferenc Kórház főigazgatója közölte, hogy nem csak az intenzív osztályon lévők esetében jelentkezhetnek ezek a tünetek.
ápr. 9
13:27
Megkezdődtek a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatai (Blikk)
Több helyszínen is megkezdődtek a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatai; átjárók, zajárnyékoló falak, parkolók épülnek - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken MTI-vel.
ápr. 9
13:27
Szijjártó a Petry-ügyről: "Most képzelje el, mi lett volna, ha ez Magyarországon történik?" (ATV)
Hogyha ez itt történik mások valószínűleg “hogy is mondjam, keményebb hangvétellel reagálnak rá” - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére Petry Zsolt menesztéséről, ami “felháborító”. A külügyminiszter a Kispest szurkolójaként örülne, ha a klub leigazolná a kapusedzőt, de mint mondta, ez szurkolóként a véleménye.
ápr. 9
13:33
Póta György elmondta, miért kellene a gyerekeket is beoltani a koronavírus ellen (Blikk)
Dr. Póta György elmondta, a koronavírus harmadik hullámban a gyerekek is ugyanolyan súlyosan megbetegedhetnek, mint a felnőttek, így minden korosztály védelme fontos és indokolt lenne.
ápr. 9
13:39
Államtitkár: Csak ott lehet modellváltás, ahol ezt az egyetemek kérték (ATV)
Az egyetemi modellváltásról szóló törvényjavaslatok együttes vitájával kezdődött meg az Országgyűlés pénteki ülése.
ápr. 9
13:39
Itt az új menetrend: a MÁV így segíti a magyar turizmus fellendülését (Pénzcentrum)
A tavaly decemberben hatályba lépő menetrend számos fejlesztést hozott mintegy harminc vasútvonalon. Április 11-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás c
ápr. 9
13:39
Operatív törzs: Jövő héttől már hatféle oltóanyag lesz elérhető, mindenki menjen oltásra (SzMo)
Nem szabad különbséget tenni az oltások között, akit behívnak, az éljen a lehetőséggel - mondta Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi osztályvezetője.

Keresés