2021. április 9. péntek

ápr. 9
12:03
Most érkezett: Gyurcsány Ferenc kórházba került (Blikk)
Kórházba került Gyurcsány Ferenc – tudta meg a Blikk. A DK vezetője a hét elején még a parlamentben szólalt fel.
ápr. 9
12:03
Elfelejtettek időben szólni Gulyás Gergelynek, hogy elmaradnak a szóbelik (444.hu)
A miniszter csütörtökön még arról beszélt, hogy júniusban lehetnek szóbeli érettségik is. Majd jött Orbán Viktor rádióinterjúja.
ápr. 9
12:09
Nógrád megye a legfertőzöttebb jelenleg - mutatjuk térképen (ATV)
Lakosság arányában a nyugati megyék: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Somogy a legerősebben fertőzöttek, míg Zala, Békés, Jász-Nagykun, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén állnak jelenleg a legjobban.
ápr. 9
12:09
Itt vannak az érettségi szabályai (Ripost)
Április 9-én is megtartotta sajtótájékoztatóját az Operatív törzs. Megtudtuk a kormány legújabb döntéseit.
ápr. 9
12:15
Gyurcsány Ferenc kórházba került, de jól van (ATV)
A volt miniszterelnök allergiás reakció miatt lett rosszul, de már kiengedték a kórházból.
ápr. 9
12:15
„Most elborult az agyam!!!” – Durván megosztotta az embereket Orbán bejelentése az iskolanyitásról és az érettségiről (SzMo)
Vannak, akik szerint jó döntés, hogy a középiskolák május 10-én nyitnak, és nem lesz szóbeli az érettségin. Sokan viszont felháborodtak mindezen.
ápr. 9
12:17
Kemenesi: „Akármit mutat a járványgörbe jelenleg, még ne érezzük, hogy túl vagyunk rajta, és mindent újra szabad” (SzMo)
A pécsi virológus szerint rendkívüli odafigyelés kell most mindenkitől: „kerüljük a tömeget és csináljuk, amit megtanultunk az elmúlt egy évben (maszk, távolság, stb.), a vakcinát pedig mielőbb vegyük fel” - fogalmaz.
ápr. 9
12:19
„Én vagyok az a kislány, akit megmentettél” – 14 év után találkozott újra a tűzoltó az égő lakásból kimentett lánnyal (SzMo)
Így mutatkozott be a most már 18 éves kamaszlány a debreceni Tímár Jánosnak, aki nagyon meglepődött, hogy a fiatal felkereste őt.
ápr. 9
12:21
Operatív törzs: Az oltás mindkét dózisára szükség van a tartós és erős védelemhez (ATV)
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján közölte: április 19-étől újra megnyílnak az iskolák, a 9-12-es évfolyamok számára ugyanakkor csak május 10-én indítják meg a tantermi oktatást. Az érettségiket is megtartják, de csak írásbeli vizsga lesz. Galgóczi Ágnes pedig figyelmeztetett: az oltás mindkét dózis
ápr. 9
12:27
Szomorú hírt közöltek: elhunyt egy koronavírusos 14 éves magyar kislány (Ripost)
Már 2 millió 689 ezer a beoltott ember van Magyarországon. Péntek reggel 7325 az új fertőzöttet regisztráltak és elhunyt 285 beteg.
ápr. 9
12:39
Ezek az iskola-újranyitás és az érettségi frissen változott szabályai (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök a reggeli rádióinterjúban már bejelentett két fontos változást, az operatív törzs tájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár árulta el a többit.
ápr. 9
12:39
Több ellenzéki oltatna, mint kormánypárti, a legtöbben Pfizerrel oltatnák be magukat (SzMo)
A Publicus felmérésében az összes megkérdezett 61 százaléka, s ezen belül a fideszes pártszimpátiájú válaszadók harmada vélekedett úgy, hogy az ellenzék nem oltásellenes.
ápr. 9
12:45
Nem indít minden körzetben saját jelöltet a Jobbik (444.hu)
Inkább mindenhol biztosra akarnak menni.
ápr. 9
12:45
Gyurcsány Ferencet kórházba kellett vinni (SzMo)
A DK elnökénél allergiás reakciót váltott ki valami tegnap este, egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi.
ápr. 9
12:45
Galgóczi Ágnes: jól halad az oltási program (Demokrata)
Jól halad az oltási program Magyarországon, már több mint 2,6 millióan kapták meg a koronavírus elleni védőoltást.
ápr. 9
12:51
Operatív törzs: csütörtökön 615-en szegték meg a maszkviselési szabályokat (Demokrata)
A rendőrök 615 emberrel szemben intézkedtek csütörtökön a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
ápr. 9
12:57
Munkamegállapodást kötött a Legfőbb Ügyészség és az Európai Ügyészség (hirado.hu)
Magyarország az első, a megerősített együttműködésben részt nem vevő uniós tagállam, amely munkamegállapodást kötött az EPPO-val.
ápr. 9
12:57
„Nem válogat a járvány” – így búcsúzik Karácsony Gergely az olimpikontól (ATV)
A főpolgármester együttérzését fejezte ki Igaly Diána családjának.
ápr. 9
12:57
Szijjártó Péter: sikeres a magyar-román gazdasági együttműködés (Demokrata)
A magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – jelentette ki.
ápr. 9
12:59
Mindszenty próféta volt, aki történelmi időkben, történelmi karakterről tanúságot téve nemzeti egységet sürgetett (hirado.hu)
Mindszenty nyomán és vele együtt mi is hiszünk a kereszténység nemzetmegtartó erejében – mondta Azbej Tristan.
ápr. 9
13:03
Ejtett a kormány két új vakcinát, egyáltalán nem rendelnek belőlük (Infostart)
Lekerült a napirendről a kínai CanSino és az indiai (az AstraZenecával szinte azonos) CoviShield megrendelése.
ápr. 9
13:03
A kistelepülésekre fókuszáló, ivartalanítási programot indítottak (hirado.hu)
A program a tervek szerint év végéig tart
ápr. 9
13:03
Maruzsa: mégis lesz szóbeli, ott javíthat, ha valakinek rosszul sikerül az írásbeli érettségije (SzMo)
Idén megtartják az előrehozott vizsgákat is - jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár.
ápr. 9
13:03
Minden készen áll az óvodák, iskolák április 19-i nyitására (Demokrata)
Maruzsa Zoltán jelezte, hogy az érettségik minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében a 9-12. évfolyamokon csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás.
ápr. 9
13:21
Poszt-Covid tünetek: egyre több fiatal jelentkezik rehabilitációra (ATV)
Egyre több fiatal jelentkezik poszt-Covid tünetekkel rehabilitációra. A Szent Ferenc Kórház főigazgatója közölte, hogy nem csak az intenzív osztályon lévők esetében jelentkezhetnek ezek a tünetek.
ápr. 9
13:27
Megkezdődtek a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatai (Blikk)
Több helyszínen is megkezdődtek a dél-balatoni vasútfelújítás kiegészítő munkálatai; átjárók, zajárnyékoló falak, parkolók épülnek - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken MTI-vel.
ápr. 9
13:27
Szijjártó a Petry-ügyről: "Most képzelje el, mi lett volna, ha ez Magyarországon történik?" (ATV)
Hogyha ez itt történik mások valószínűleg “hogy is mondjam, keményebb hangvétellel reagálnak rá” - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére Petry Zsolt menesztéséről, ami “felháborító”. A külügyminiszter a Kispest szurkolójaként örülne, ha a klub leigazolná a kapusedzőt, de mint mondta, ez szurkolóként a véleménye.
ápr. 9
13:33
Póta György elmondta, miért kellene a gyerekeket is beoltani a koronavírus ellen (Blikk)
Dr. Póta György elmondta, a koronavírus harmadik hullámban a gyerekek is ugyanolyan súlyosan megbetegedhetnek, mint a felnőttek, így minden korosztály védelme fontos és indokolt lenne.
ápr. 9
13:39
Államtitkár: Csak ott lehet modellváltás, ahol ezt az egyetemek kérték (ATV)
Az egyetemi modellváltásról szóló törvényjavaslatok együttes vitájával kezdődött meg az Országgyűlés pénteki ülése.
ápr. 9
13:39
Itt az új menetrend: a MÁV így segíti a magyar turizmus fellendülését (Pénzcentrum)
A tavaly decemberben hatályba lépő menetrend számos fejlesztést hozott mintegy harminc vasútvonalon. Április 11-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás c
ápr. 9
13:39
Operatív törzs: Jövő héttől már hatféle oltóanyag lesz elérhető, mindenki menjen oltásra (SzMo)
Nem szabad különbséget tenni az oltások között, akit behívnak, az éljen a lehetőséggel - mondta Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi osztályvezetője.
ápr. 9
13:45
Kórházba került Gyurcsány Ferenc (Infostart)
Éjjel rosszul lett, az orvosok sem tudták megmondani, mitől, egyelőre két dolog kerülhet szóba.
ápr. 9
13:51
Szijjártó: Sokat tett hozzá a magyar-román kapcsolatokhoz a gazdasági együttműködés (hirado.hu)
Szijjártó Péter szerint a két állam viszonyát a szoros egymásra utaltság határozza meg.
ápr. 9
13:51
Orbán Balázs: a közép-európai térség felértékelődik és erősödik (Demokrata)
Geopolitikai adottságok miatt összefogásra van szükség a régió országainak további érdekérvényesítéséhez – hangsúlyozta.
ápr. 9
13:57
Orbán Viktor is elbúcsúzott Igaly Diánától (ATV)
„Emlékét megőrizzük!” – írta a miniszterelnök.
ápr. 9
13:57
Újabb változtatást vezet be a Facebook, egyes oldalak jelölést kapnak (Ripost)
A felhasználók érdekében egyes oldalakat meg fog jelölni a közösségi platform.
ápr. 9
13:57
Nem várnak Brüsszelre! Több német tartomány vezetője is orosz vakcinát rendelne (BorsOnline)
Michael Kretschmer, Szászország miniszterelnöke Oroszországba utazik, hogy helyben kapjon információkat a Szputnyik V nevű orosz vakcináról.
ápr. 9
14:03
Új pálmaházi lakók érkeztek a Debreceni Állatkertbe! (Blikk)
Az új jövevények egyike egy nőstény Fülöp-szigeteki szalagos varánusz, aki potenciális párként került a Kölni Állatkertből a cívisvárosban 2019 óta élő fajtársához. Érkezésével a remények szerint a jövőben az intézménynek szaporítania is sikerül majd ezt a hazánkban kizárólag Debrecenben látható fajt.
ápr. 9
14:15
Templomnyitást jelentett be Erdő Péter bíboros (Infostart)
A katolikus templomokban április 17-től lehetnek a nép részvételével bemutatott szentmisék - a legnépesebb, Esztergom-Budapesti főegyházmegyében.
ápr. 9
14:15
Lesz hirtelen áremelkedés az albérletpiacon? Ezt mondja a szakember (Blikk)
A koronavírus-járvány kirobbanását követően gyakorlatilag egyik napról a másikra kezdtek el zuhanni az albérletárak Budapesten. Bár a visszaesés azóta mérséklődött, a korábbi szintektől még mindig jócskán elmaradnak a bérleti díjak.
ápr. 9
14:15
Itt a nagy lebukás, Gyurcsány ügyvédje az Ördög ügyvédje? (Ripost)
Czeglédy Csaba fizethette a Borkai Zsoltot lejárató tartalmak hirdetéseit?
ápr. 9
14:21
Az ellenzék közösen áll ki az egyetemek átszervezése ellen (ATV)
Az ellenzék közösen utasítja el az egyetemek - általa hatalomátmentésnek tekintett - alapítványokba szervezését - hangoztatták ellenzéki pártok képviselői pénteken online sajtótájékoztatón.
ápr. 9
14:21
Az elmúlt három napban halt meg a legtöbb koronavírus-áldozat a járvány kezdete óta Magyarországon (SzMo)
Három nap alatt összesen 868 fertőzött vesztette életét.
ápr. 9
14:33
Fiatal, magyar írókat támogat a Mastercard: erre az ösztöndíjra pályázhatnak (Blikk)
Magyar, fiatal írók számára Alkotói ösztöndíjat indít a Mastercard.
ápr. 9
14:39
Fekete-Győr: a kormány ne sodorja veszélybe az általános iskolás pedagógusok életét (ATV)
A Momentum elnöke azzal kapcsolatban fogalmazott meg véleményt, hogy Orbán bejelentette, hogy az általános iskolák kinyitnak április 19-én, miközben a gimnazisták még otthon maradnak.
ápr. 9
14:51
A rendőrség már börtönbe küldené Hadházy Ákost (444.hu)
Pedig ő jelezte a kormányhivatalnak, hogy ledolgozná a dudálós tüntetés miatt kiszabott büntetését, erről viszont, úgy tűnik, nem szóltak a rendőrségnek.
ápr. 9
14:57
Ebből a két vakcinából nem kér a magyar kormány (Blikk)
Szíjjártó Péter bejelentette, hogy a lassú szállítási idő miatt a CanSino és a CoviShield vakcinákból nem fog kérni a magyar kormány.
ápr. 9
14:57
Meglesz a böjtje az áprilisi télnek: ezek a gyümölcsök vannak veszélyben (Ripost)
Drámai károkat is okozhat az áprilisi fagy.
ápr. 9
15:03
Igazi hősök: járőrök élesztettek újra egy 15 éves tinédzserfiút Budapesten (Blikk)
Nem mindennapi akciót hajtott végre két Budapesten a VII. kerületben. Egy fiatal elvesztette eszméletét, összeesett az utcán, a rendőrök pedig mellkas-kompressziót alkalmaztak a mentő megérkezéséig.
ápr. 9
15:03
Eddig lehet esténként sétálni a rakparton (ATV)
Hétvégenként ezentúl hosszabb ideig, este 9-ig használhatják a gyalogosok és a kerékpárosok a pesti alsó rakpartot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Keresés