Megromlott a kapcsolat a polgármester és a helyi tűzoltó egyesület parancsnoka között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón, ezért most úgy tűnik, hogy a térségben a feladat ellátása is kicsit nehézkesebb lett. Az egyesület tulajdonában vannak az eszközök, míg az ingatlan az önkormányzaté. A helyi parancsnok azt mondta, hogy a polgármester egy
Egymás után indulnak be a novemberben bezárt szolgáltatók országszerte. Egyre több strand látogatható már most is, de az állatmenhelyek, állatkertek közül is sokan nyitnak az oltási igazolvánnyal rendelkezők számára. Közben már a világörökség részeként ismert Hollókőn is készülnek, ahol a pünkösdi hétvégén számítanak hatalmas forgalomra. Az ATV Hír
Az elmúlt egy évben több mint 28 ezren haltak meg Magyarországon koronavírusban. Naponta halljuk az újabb és újabb halálozási adatokat, ami mindaddig, amíg nem a mi hozzátartozónkról van szó, csak egy statisztikai adat. A Heti Napló riportja.
A magyarok minden miniszterelnöktől elvárják, hogy tudjon angolul - emelte ki a Nézőpont Csoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Nőtt a fiatalok megtakarítási hajlandósága: a K&H ifjúsági indexe évek óta felméri a 19-29 évesek pénzügyi magatartását, amelyből kiderül, hogy évről évre jellemzőbb rájuk a takarékoskodás, 2021 márciusában a fiatalok 60 százaléka rendelkezett félretett pénzzel, ami az eddig mért legmagasabb arány.
A magyarok minden miniszterelnöktől elvárják, hogy tudjon angolul - emelte ki a Nézőpont Csoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Aki tavaly év közben nem kérte az adókedvezményének figyelembevételét, az május 20-ig még néhány kattintással könnyedén igénybe veheti a kedvezményeket az szja-bevallásában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/16/4209/
A külügyminiszter közösségi oldalán szombat éjjel közétett videóban egy újabb oltóanyagokkal megrakodott gépet indítanak útnak Budapest felé. "Az út fele teljesítve, gép telepakolva, irány Budapest!" - írja Szijjártó.
Nőtt a fiatalok megtakarítása hajlandósága: a K&H ifjúsági indexe évek óta felméri a 19-29 évesek pénzügyi magatartását, amelyből kiderül, hogy évről évre jellemzőbb rájuk a takarékoskodás, 2021 márciusában a fiatalok 60 százaléka rendelkezett félretett pénzzel, ami az eddig mért legmagasabb arány.
Lehoczky Zsuzsát elsőként, a zenés színházat képviselve tüntették ki a Nemzet Színésze címmel. A Blikk készített interjút a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznővel, melyből kiderül a Budapesti Operettszínház sztárja egy dolgot mégis megbánt karrierje során: a hatalmas színpadi siker ugyanis nem egyszer az anyai szerep kárára
Nagyjából 240 ezer ember mentesülhet idén az szja-fizetés alól. Aki tavaly év közben nem kérte az adókedvezményének figyelembevételét, az május 20-ig még néhány kattintással könnyedén igénybe veheti a kedvezményeket az szja-bevallásában - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Hódmezővásárhely polgármestere egy kampányrendezvényen arról is beszélt: a Fidesz szerinte korruptabb rendszert épített fel, mint amilyen Románia bármikor volt.
Hétfőtől a Gyékényes-Pécs vonal nyolc megállóhelyén és a Nagykanizsa-Zalaszentiván vonalszakasz pötrétei megállóhelyén előre jelezni kell a leszállási szándékot a Pannónia InterRégió járatokon, valamint a Pécs és Barcs között közlekedő személyvonatokon.
Kerek évfordulót ünnepel a Magyar Vöröskereszt. 140 évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg hazánk egyik legjelentősebb humanitárius és karitatív mozgalma.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom Békés megyei kampánynyitóján a hódmezővásárhelyi politikus a Fidesz által felépített rendszert a valaha volt egyik legkorruptabbként jellemezte.
Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége, ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő héten. A képviselők szerdától péntekig 30 órás időkeretben tárgyalják a kormány 2022-es költségvetési javaslatát és dönthetnek a koronavírus-törvény hatályának meghosszabbításáról is, adta hírül az MTI.
A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége, ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.