Szeptemberben nehéz helyzetbe kerülhet Budapest, ezért folyószámlahitel-keretből működhet. A főpolgármester-helyettes szerint költségvetési átcsoportosításokra is szükség lehet.
Már-már ott tartunk, hogy külföldre olcsóbb elutazni egy hétre, mint a Balatonra, de a koronavírus-járvány okozta egészségügyi kockázatok miatt mégis sokan választották ezen a nyáron is a belföldi nyaralást. Mindez az ingatlanpiacra is érezhető hatással van.
A magyarok életében erőteljesen jelen van a klímaváltozás okán érzett szorongás és egyéni szinten törekednek a klímalábnyomuk csökkentésére is – derült ki egy vadonatúj kutatásából. A reprezentatív felmérés továbbá arra is rámutatott, hogy az emberek nagyrésze akár többet is hajlandó költeni az ökobarát csomagolásra és nyolcvan százalékuk előnyben
Az ellenzék gőzerővel készül a 2022-es országgyűlési képviselőválasztásokra: előválasztást tartanak, sorra gyűjtik be az aláírásokat, amelyekből aztán majd megállapítják, kik legyenek az ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltjei, illetve miniszterelnök-jelöltje. Biztosan lesznek ellentétek is a pártok között majd, amelyejk egyelőre eltökéltne
Véget ér szombaton a XII. kerületi Várfok utcában az aluljáró-építés miatti közúti korlátozás, így több autóbusz-végállomást visszahelyeznek a Széll Kálmán téren – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint a kormányfő a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz részt az olasz fővárosban.
Mit jelent a H, HB és B? Jobb a tölthető ceruza a grafitnál? Mennyi színes kerüljön a tolltartóba? Hagyományos, vagy háromszög alakú ceruzát vegyünk? Az iskolakezdés kapcsán összegyűjtöttük, hogy az órai munkákhoz nélkülözhetetlen grafit és színes ceruzákkal kapcsolatban mire fontos figyelnetek.
Magyarországon júliusban 8153 gyermek született, vagyis csaknem 6 százalékkal kevesebb, mint 2020 júliusában. A KSH főosztályvezetője szerint legutóbb januárban volt tapasztalható hasonló csökkenés, de ez később „helyreállt”.
„Norbi állapota stabil. A legjobb kezekben van” – közölte Facebook-oldalán az edző felesége, mert, mint írta: ígéretet tett, hogy amint tud, jelentkezik.
A DK-s főpolgármester-helyettes kijelentette: a DK képviselői meg fogják szavazni a vétót. Az ellenzéki politikus elismerte, hogy a főváros számára is előnyös lenne, ha megrendezésre kerülhetne a verseny, és a sportolók szempontjaival is egyetért, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak „egész Budapest, de egész Magyarország veszteség
Érdekes magyarázatot adott a német hadsereg arra, hogy előbb miért az alkoholos italokat hozták haza a puskaporos Afganisztánból, s csak azután menekítették az embereket. A Bundeswehr szerint a söröket nem lehetett ott hagyni az alkoholtilalom miatt.
Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss repr
Véget ér szombaton a XII. kerületi Várfok utcában az aluljáró-építés miatti közúti korlátozás, így több autóbusz-végállomást visszahelyeznek a Széll Kálmán téren.
Mészáros Lőrinc cégcsoportja, a Mészáros Csoport stratégiai megállapodást kötött öt hazai egyetemmel. Nagy lépés ez az egyetemek életében, amely alkalomból dr. Mészáros Beatrix, a vállalkozó lánya is megszólalt.
Azt írja, nincs atlétikai világbajnokság a főváros jóváhagyása nélkül. Szerinte nem baj, ha rendezvény nélkül épül fel a stadion, legalább olcsóbb lesz, és használható lesz tömegsportra.
A Fudan alapítvány bejegyzésének folyamata a kérelem benyújtásával megkezdődött. A beruházás előkészítését a Palkovics László kormánybiztos vezetésével felálló öttagú kuratórium vezényelheti le - tudatta az ITM. Már a kuratóriumi tagokat is megnevezték.
Mától nyilvánosak a pótfelvételi ponthatárai; az egyetemek sms-ben, illetve a Felvi-profilokban értesítik a leendő hallgatókat, hogy felvételt nyertek-e az adott intézménybe.
Számos közlekedési korlátozásra kell készülni a fővárosban a vasárnapi 36. Wizz Air Nemzetközi félmaraton futóverseny miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Állásfoglalást tett közzé a koronavírus járvány negyedik hulláma kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Freund Tamás szakértők szakmai véleménye alapján ajánlásokat is megfogalmazott a kormány számára.
Az Országgyűlés döntésének megfelelően közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoznak létre a „világszínvonalú, kutatás-orientált egyetem létesítésének támogatására”.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a most elismerésben részesülők azok az emberek, akik napjainkban életük munkájával, szorgalmukkal, közös kincsünket gyarapították, gazdagították.
Úgy tűnik, ennyi volt, a magyar Facebookként elindított Hundubot üzemeltető cégnél már az adóhatóság is vizsgálódik. A vállalkozás neve ugyanis szerepel a NAV végrehajtás alatt állók listáján.
A pakisztáni katonák lelőttek három afgánt, aki többedmagával illegálisan próbált átkelni a határon a torkhami ellenőrzőpont közelében - mondta pénteken egy tálib forrás a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek Kabulban.
A kormány a hazai felsőoktatás versenyképességének erősítése, a magyar fiatalok korszerű képzése érdekében Budapestre hozná a világ 31. legjobb egyetemét. Az Országgyűlés döntésének megfelelően közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoznak létre a világszínvonalú, kutatás-orientált egyetem létesítésének támogatására - közölte az Innovációs és Technológ
A magyar állam 2015 óta nem tud mit kezdeni a Milánóból hazahozott épülettel. Az újjáépítése 1,7 milliárddal lesz drágább, mint amennyibe eredetileg került.