2021. augusztus 27. péntek

aug. 27
14:24
48 ezer diákot regisztráltak szüleik az iskolai oltásokra idáig (ATV)
Eddig csaknem 48 ezer 12 év feletti általános iskolás és középiskolás gyereket, fiatalt regisztráltak előzetesen a szülők a tanévkezdésre szervezett iskolai oltásokra - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
aug. 27
14:24
Kitüntetéseket adott át az állami ünnep alkalmából Kásler Miklós (Demokrata)
Augusztus 20. a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, mert összeköti a magyarság múltját a jelennel és közvetíti a jövőt – hangoztatta Kásler Miklós.
aug. 27
14:36
Folyamatosan szűrik a gyorshajtókat a forgalomból: itt érdemes figyelni (ATV)
Az egyenruhások a balesetek megelőzése érdekében folyamatosan mérik a sebességet a rendőrkapitányság illetékességi területén.
aug. 27
14:48
Szakértő: A lakhatási válság már nem csak a legszegényebbeket érinti (ATV)
Budapest Főváros lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója szerint az elmúlt évekbe a lakbérek és a lakásárak növekedése annyira elszakadt a bérekétől, hogy a probléma már az alsó középosztályba és a középosztályba is begyűrűzött. Misetics elmondása szerint a probléma megoldására elsősorban központi, kormányzati reformokra lenne szükség.
aug. 27
14:57
Az Orbán-kormány helyett az infláció segített Budapesten (Menedzsment Fórum)
Az iparűzési adó kormányzati megfelezése nagy aggodalmat okozott még az év elején az önkormányzatoknál, de Budapest esetében az infláció megoldotta a problémát. Így belefér a keretbe az ingyenes BKV a 14 év alattiaknak.
aug. 27
14:57
Helyszín, ismétlés - megvannak a részletek a diákok iskolai oltásáról (Infostart)
Eddig csaknem 48 ezer 12 év feletti általános iskolás és középiskolás gyereket, fiatalt regisztráltak előzetesen a szülők a tanévkezdésre szervezett iskolai oltásokra - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
aug. 27
15:21
Figyelem: változik az 56-os villamos közlekedése (Blikk)
Az 56-os villamos augusztus 30-án és 31-én, hétfőn és kedden a Városház tér helyett csak a Savoya Park és Hűvösvölgy között közlekedik pályafelújítás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
aug. 27
15:36
Elszámoltatást ígér a Jobbik és a Párbeszéd: zéró tolerancia lesz (ATV)
Elszámoltatást, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát, csatlakozást az európai ügyészséghez valamint román mintára magyar korrupcióellenes ügyészség felállítását ígérte Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Dorosz Dávid, a Párbeszéd elnökségi tagja pénteki, Dunakeszin tartott közös sajtótájékoztatóján.
aug. 27
15:45
Zugló vezetői azt kérik, maradjon az állandó rendőri jelenlét az Örs vezér terén (Blikk)
Két járőrpáros folyamatos jelenlétére lenne szükség az Örs vezér tér közbiztonságának fenntartásához – fogalmaznak Pintér Sándornak írt levelükben Horváth Csaba polgármester és Tóth Csaba országgyűlési képviselő. Ennek érdekében személyes egyeztetést kezdeményeztek a belügyminiszterrel.
aug. 27
15:54
Az MTA elnöke eltörölné az oltási regisztrációt, és még több másik dolgot is javasol a kormánynak (SzMo)
Freund Tamás a negyedik hullámról, a harmadik adag vakcináról és a fiatalok oltásáról is ír állásfoglalásában.
aug. 27
15:56
Drónnal razziázik a rendőrség, hogy kiszúrják, ki nem használ biztonsági övet (SzMo)
A felvételeken a hatóságok élesen láthatják, ki szegi meg a közúti közlekedés szabályait.
aug. 27
16:12
Kocsis Máté: a következő évben egy brutálisan erős migrációs hullám lesz (ATV)
Felerősödhet a migrációs hullám az afganisztáni helyzet miatt - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Tranzit közéleti évadnyitó és gondolatexpó elnevezésű közösségi találkozón Tihanyban pénteken.
aug. 27
16:12
Budán nagyon éles küzdelem lesz, Józsefvárosban két erős civil jelölt is indul (444.hu)
Budapesten sok a nyerhető körzet, úgyhogy sok helyen kiélezett az előválasztási küzdelem is. Sok az országosan ismert jelölt. A fővárosi versengést három részben mutatjuk be, ez az első.
aug. 27
16:12
Kocsis Máté: felerősödhet a migrációs hullám Európa felé (Demokrata)
Felerősödhet a migrációs hullám az afganisztáni helyzet miatt – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
aug. 27
16:27
Gyurcsány Ferenc: számolunk azzal, hogy jövőre nem lesz békés a hatalomváltás (Blikk)
Szakembereik előkészítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, amely kormányváltás esetén akkor lépne életbe, ha békés úton a Fidesz nem adja át a hatalmat.
aug. 27
16:48
Ha jól értjük, Jakab Péter ezúttal gyilkossággal vádolja az Orbán-kormányt (ATV)
A Jobbik elnöke maga írja közösségi oldalán közzétett bejegyzésében: "Gyilkossággal vádolom az Orbán-kormányt!".
aug. 27
16:51
Széles mosoly, igéző mellek – a lengyel modell friss fotója feldobja a hétvégédet (Ripost)
Megigéz a látvány.
aug. 27
16:51
Óriási kihívás előtt állnak a magyarok: erre függnek rá most rengetegen (Pénzcentrum)
Mindenhol kicsit más ütemben adaptálódnak az olyan technológiai újdonságokhoz, mint a fizikai adathordozókat szép lassan leváltó online streaming szolgáltatások. Az Európai Unión belül mindenesetre a legfrissebb statisztikák tanúsága szerint már az internetezők hatalmas százalékának körében elterjedt a film és videónézés ezen kényelmes módja. Magya
aug. 27
16:54
Több tízezer látogatóra számítanak: nyolc év után ismét megrendezik a kecskeméti repülőnapot (ATV)
Több tízezer látogatóra számítanak a hétvégén a kecskeméti nemzetközi repülőnapon és haditechnikai bemutatón, amelyet nyolc év kihagyás után rendeznek meg ismét - közölte a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis repülőműveleti főnökségének munkatársa pénteken a helyszínen.
aug. 27
17:12
A keresztény politizálásról szóló találkozón vesz részt Orbán Viktor és Novák Katalin Rómában (ATV)
Népes magyar delegáció vesz részt Orbán Viktor miniszterelnök és Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével a keresztény politizálás lehetőségeiről szóló találkozón Rómában a hétvégén - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
aug. 27
17:15
Jelentős változások jöhetnek Magyarország vízgazdálkodásában (Infostart)
Részben a változó klimatikus viszonyok indokolják a 3. vízgyűjtő-gazdálkodási terv elkészítését – a kormány szakmai szervezetekkel közösen dolgozik.
aug. 27
17:15
„B*ssz*l meg egy fehér ludat, basz*s közben böködi a herédet” – Obszcén indulókat tanítanak az Állatorvostudományi Egyetem gólyatáborában (Blikk)
A hallgatói önkormányzat teljesen elhatárolódik a dalok szövegétől, azt mondják, nem gondolták soha őket komolyan.
aug. 27
17:24
Jakab Péter: „Gyilkossággal vádolom az Orbán-kormányt!” (SzMo)
A Jobbik elnöke felült az előválasztás hullámaira, és Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben a magyar állami egészségügy helyzetéről beszélget.
aug. 27
17:24
Szijjártó Péter: jó együttműködésre van szükség az EU és Svájc között (Demokrata)
Nagyon fontos a jó együttműködés az Európai Unió és Svájc között, így rendkívül káros, hogy az Európai Bizottság ezt több területen is akadályozni kezdte – jelentette ki.
aug. 27
17:30
Orbán Viktor táviratban fejezte ki részvétét az amerikai elnöknek (hirado.hu)
Gondolataink és imáink az amerikai néppel vannak ezekben a nehéz időkben – írta Orbán Viktor.
aug. 27
17:42
Pénteki csúcsforgalom Budapesten, egy szakaszon nem jár az 1-es villamos (hirado.hu)
Baleset miatt nem jár az 1-es villamos Kelenföld vasútállomás és az Etele út/Fehérvári út között.
aug. 27
17:42
Orbán Viktor távirata Joe Biden amerikai elnöknek (Demokrata)
A kabuli repülőtéren történt terrortámadás kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek nevében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak.
aug. 27
17:44
Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adott át Rétvári Bence (Demokrata)
„Szokás mondani, hogy ami nem emelkedik, az süllyed, és ez a nemzet életére és a kulturális életre is igaz” – hangoztatta az államtitkár.
aug. 27
17:45
Kiderült: a koronavírus volt tavaly Magyarországon a harmadik leggyakoribb halálozási ok (Blikk)
Csak a daganatos megbetegedések és a keringési rendszer különböző betegségei követeltek több áldozatot 2020-ban Magyarországon a koronavírus-járványnál – derül ki a statisztikai hivatal közelmúltban közzétett adataiból, amiket a G7 elemzett ki részletesen.
aug. 27
17:45
A leggazdagabb magyarral üzletelt, tao-ból gazdagodott, majd összedőlt a turulmadaras felvonulást szervező cég elődje - Friss hírek 2021. augusztus 27. 17:38 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/27/5085/
aug. 27
18:06
Varga Judit: erős nemzetek erős Európájára van szükség (Demokrata)
A kormány álláspontja a migráció kérdésében 2015 óta nem változott.
aug. 27
18:09
Szijjártó Péter: bosszúhadjáratot indított az Európai Bizottság Svájc ellen (Infostart)
Nagyon fontos a jó együttműködés az Európai Unió és Svájc között, így rendkívül káros, hogy az Európai Bizottság ezt több területen is akadályozni kezdte – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután svájci kollégáját, Ignazio Cassist fogadta Budapesten.
aug. 27
18:15
Jöhet a maszkviselés, a védettségi igazolások fokozott ellenőrzése? Az MTA elnökének ezek a javaslatai (Pénzcentrum)
Aki még nem oltatta be magát, minél előbb kérje az oltást! - áll Freund Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének a koronavírus-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatos állásfoglalásában.
aug. 27
18:36
Varga Judit: Kilátástalannak tűnik az EU jövője (hirado.hu)
Európa kizárólag erős nemzetek erős Európájaként tud létezni, ahol mindenkinek a sikere fontos.
aug. 27
18:42
A polgárőrség fokozottan ellenőrzi az iskolák és óvodák környékét (hirado.hu)
Idén is kiemelt figyelmet fordít a tanévkezdés biztonságára a polgárőrség.
aug. 27
18:48
Immunológus: óriási a különbség a beoltott és a nem beoltott emberek között (ATV)
Mindenki számára kötelezővé tenné a védőoltást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az Orvosi Kamara ezzel nem ért egyet, szerintük csak bizonyos munkakörökben kellene kötetezővé tenni az oltást. Az Operatív Törzs viszont arról tájékoztatta az ATV Híradóját: az oltás továbbra is önkéntes, ez alól csak az egészségügyi dolgozók képeznek kivéte
aug. 27
18:54
Honvédségi helikopteren utaztatták Tucker Carlsont (444.hu)
De hogy ez mennyibe került, az harminc évre titkosított adat.
aug. 27
19:00
Gulyás Gergely: még idén jelentős támogatást kap a felsőoktatás (Demokrata)
Az egyetemek még az idén jelentős, több száz milliárdos részét megkapják a korábban számukra ígért 1200 milliárd forintnak – közölte.
aug. 27
19:06
Megjelentek a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárai (Demokrata)
Megjelentek a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárai, az Oktatási Hivatal (OH) SMS-ben értesíti a jelentkezőket a döntésről.
aug. 27
19:15
Kalandtúrára készült családjával a tűzoltó, de inkább a vízből mentett ki egy eszméletlen kerékpárost (Infostart)
Csobbanás, kiabálás – az Élővíz-csatornába vetette magát, hogy kimentse a bajbajutottat. Kimentette, majd családilag újraélesztették.
aug. 27
19:15
Itt a MÁV friss bejelentése: ennek örülhetnek nyár végén az utasok (Pénzcentrum)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése értelmében, augusztus 30-ától a vonatokon és a Volánbusz járatain már elfogadják a szeptemberi dolgozó- és tanuló havi és első félhavi bérleteket.
aug. 27
19:24
Megszólalt Schobert Norbi: a kórházból üzent a fitneszguru (ATV)
Kórházba kerülése óta először üzent a nyilvánosságnak.
aug. 27
19:24
Bemutatta „faros” Ikarusát és új nosztalgiabusz-flottáját a Közlekedési Múzeum (Demokrata)
Bemutatta gyűjteményfejlesztési programjának első eredményét, egy restaurált, „faros” Ikarus 66-ost pénteken a Közlekedési Múzeum.
aug. 27
19:30
Gulyás a Tranziton: az 1200 milliárd “nagyon jelentős részét” még idén megkapják az egyetemek (ATV)
A modellváltó egyetemek 2022-től a mostani éves működési költségüknél 90 százalékkal több pénzt kapnak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tranziton. Hiller Istvánnal vitázva azt is elárulta: Bódis József nem lesz hosszabb távon kuratóriumi elnök és felsőoktatási államtitkár is.
aug. 27
19:30
Magyarországon is elkezdődött a koronavírus negyedik hulláma - állítja az ELTE dékánhelyettese (SzMo)
A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pedig több ágazatban kötelezővé tenné a védőoltást.
aug. 27
19:54
Zugló vezetői arra kérik Pintér Sándort, hogy maradjon állandó rendőri jelenlét az Örs vezér téren (ATV)
Zugló vezetői arra kérik Pintér Sándor belügyminisztert, hogy továbbra is legyen állandó rendőri jelenlét a budapesti Örs vezér terén - közölte a MSZP pénteken az MTI-vel, arra hivatkozva: a közelmúltban nyilvánosságot kapott, hogy a téren egy banda tartotta rettegésben a járókelőket, koldultak és zaklatták az arra elhaladókat.
aug. 27
20:06
Kocsis Máté Molnár Zsolttal vitázott a Tranziton (hirado.hu)
A Fidesz frakcióvezetője szerint felerősödhet a migrációs hullám Európa felé.
aug. 27
20:12
Vasárnapig lehet regisztrálni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaira (hirado.hu)
A programok egy részére csak regisztrációval lehet bejutni.
aug. 27
20:12
Eddig nem látott dologra készül a kormány: ennek minden magyar örülni fog (BorsOnline)
Kilenc héten át tartó, ingyenes koncertsorozat indul.
aug. 27
20:15
Komoly bajban vannak a nagyvárosi lakosok: az lelki egészségük is megsínyli a szmogot (Pénzcentrum)
A légszennyezettség súlyosbíthatja a mentális betegségeket - állapította meg egy Londonban folytatott kutatás, amelyről a The Guardian online kiadása írt pénteken.

Keresés