2021. augusztus 27. péntek

aug. 27
20:24
Benkő: katonailag nem lett jól előkészítve az afganisztáni kivonulás (ATV)
A honvédelmi miniszter kifejtette, hogy mindig a politikai szándék és akarat határozza meg, hogy mit kell csinálnia egy katonának. Arra a kérdésre, hogy a politika által okozott katonai összeomlás zajlik-e Afganisztánban, Benkő Tibor igennel válaszolt.
aug. 27
20:26
52 milliós veszteséget termelt a nagykanizsai önkormányzat biciklikölcsönzője (ATV)
Csak veszteséget termelt, ezért megszüntetik Nagykanizsán az öt évvel ezelőtt elindított – a budapesti bubikhoz hasonló – kerékpárkölcsönző rendszert. 5 év alatt 53 millió forint költséggel szemben mindössze 560 ezer forintos bevétel áll. A polgármester szerint ez így sem volt rossz üzlet, mert egy olyan pályázat részeként alakították ki a kölcsönz
aug. 27
20:36
Varga Judit: Nem európai egyesült államokra, hanem erős nemzetek erős Európájára van szükség (ATV)
Európa nem egy "európai egyesült államokként", hanem kizárólag erős nemzetek erős Európájaként tud létezni, ahol mindenkinek a sikere fontos - mondta az igazságügyi miniszter pénteken Tihanyban.
aug. 27
20:48
Újabb részletek derültek ki a kabuli terrortámadásról (hirado.hu)
A korábbi hírekkel ellentétben nem két, hanem egy öngyilkos merénylő követte el a terrortámadást.
aug. 27
20:51
A miniszter beismerte: honvédségi helikopterrel reptették az Orbán Viktorral interjút készítő amerikai sztárriportert (Blikk)
Ám a részletek, például az út költségei, nem derülnek ki, mert azok titkosított adatok.
aug. 27
20:53
Hoppá: Novák Katalin és Orbán Viktor Ferenc pápával találkoztak (Blikk)
Orbán Viktor és Novák Katalin vezetésével népes magyar delegáció utazott a Vatikánba, hogy találkozzanak a pápával.
aug. 27
20:54
Gyurcsány Ferenc számol azzal, hogy nem lesz békés a hatalomátvétel egy esetleges ellenzéki győzelem esetén (SzMo)
A volt miniszterelnök szerint a Fidesz már 2002-ben is hídfoglalással próbálkozott a választási vereség után, szakértőkkel már készülnek hasonló eset kivédésére.
aug. 27
21:24
69 éves egyiptomi férfi rejtegetett illegális bevándorlókat a VII. kerületben (ATV)
A férfi azért bukott le, mert az egyik tíz év körüli gyermek egyedül mászkált a városban több tízezer euróval a zsebében, akire a rendőrök is felfigyeltek.
aug. 27
21:36
Gulyás: Még idén jelentős támogatást kap a felsőoktatás (hirado.hu)
Az egyetemek még az idén jelentős, több száz milliárdos részét megkapják a korábban számukra ígért 1200 milliárd forintnak.
aug. 27
21:54
Átadták Magyarország leghosszabb gokartpályáját (hirado.hu)
A Palócringen nemzetközi versenyek rendezésére is lesz lehetőség.
aug. 27
22:12
Kihirdették a pótfelvételik ponthatárait (hirado.hu)
Az Oktatási Hivatal SMS-ben értesíti a jelentkezőket.

2021. augusztus 28. szombat

aug. 28
0:03
Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák (Infostart)
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Ferencz Orsolya, Győrffy Balázs, Wagner Péter, Szilágyi Áron, Benkő Tibor és Jelasity Radován.
aug. 28
0:03
Hírek pénteken: megszólalt a kórházba került Schobert Norbi, kezdődik Majkáék esküvője, Dallos Bogiék már kimondták a boldogító igent (Blikk)
Hírekben gazdag napot tudhatunk magunk mögött: a Blikk összegyűjtötte a legfontosabb eseményeket: nézzük, mi minden történt pénteken!
aug. 28
0:07
Kiss Ambrus a vétóról: nem az atlétikai vb ellehetetlenítése a cél (Infostart)
A Diákváros eredeti megállapodás szerinti megépítése a cél – mondta az InfoRádiónak Budapest általános főpolgármester-helyettese. Kiss Ambrus hozzátette, az mutatja a legjobban, hogy a fővárosnak hatásköre van a kérdésben, hogy a világbajnokság megrendezésről szóló megállapodást hárman írták alá, többek között Karácsony Gergely főpolgármester.
aug. 28
0:07
Szentkirályi Alexandra bejelentette: ingyenes országos koncertsorozat indult (Blikk)
A közösségi élet újraindulásával az augusztus végétől október végig tartó kilenc hetes időszakban ingyenes, országos koncertsorozat indult – közölte a kormányszóvivő pénteken a Facebook-oldalán.
aug. 28
0:11
Hiller Istvánnal vitázott Gulyás Gergely (Infostart)
Egyetemek alapítványba szervezése, Fudan és az atlétikai vb, családtámogatás – ezek voltak a vita főbb pontjai.
aug. 28
0:11
Jól olvassa: húsevő rákok támadtak meg egy horgászt a Balatonban (Blikk)
Eddig úgy tudták, ez a faj csak más, hozzá hasonló méretű vízi lényeket támad meg.
aug. 28
0:15
Varga Judit–Schiffer András-csörte a jogállamiságról (Infostart)
Európa nem egy "európai egyesült államokként", hanem kizárólag erős nemzetek erős Európájaként tud létezni, ahol mindenkinek a sikere fontos – mondta az igazságügyi miniszter Tihanyban. Az LMP egykori elnöke szerint tévút volt az EU-tól, hogy a NATO-ra alapozta a biztonságpolitikáját.
aug. 28
0:15
Figyelmeztették az amerikai elnököt: terrortámadás lehet a napokban (Blikk)
Újabb terrortámadások lehetnek az afgán fővárosban.
aug. 28
0:19
Benkő Tibor nagy bejelentést tett: pluszpontokat kapnak a felvételizők, ha előtte beállnak a honvédséghez (Infostart)
A honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy erről már döntött a kormány, a rendelet hamarosan megjelenik.
aug. 28
4:09
Örökös nélkül hunyt el Magyarország egyik leggazdagabb embere: mindenki csak találgatja, mi lesz milliárdjai sorsa (Blikk)
Mi lesz most a milliárdos vagyon sorsa? Ezt találgatja mindenki, amióta néhány napja meghalt a milliárdos gyémántkereskedő, dunakiliti kastélytulajdonos, dr. Csebi Pogány Alajos.
aug. 28
5:18
Borús, esős idővel érkezik meg a hétvége (ATV)
A nap folyamán többfelé záporok, zivatarok alakulhatnak ki.
aug. 28
5:54
Visszatérő rémálom gyötri Koncz Gábort: saját temetését látja (ATV)
A színész gyakran elgondolkozik rajta, vajon mennyi ideje van még hátra.
aug. 28
6:18
Horváth Charlie: „Haverok vannak, de barátok?” (ATV)
Horváth Charlie az elmúlt években még inkább megtanulta, amit az édesanyja mondott neki, hogy a családot és a barátokat becsülje, mert ők a pótolhatatlanok. A sikerek érdekében a családjával sokat kellett nélkülözniük egymást, és sok feladással járt. A barátok, így Somló Tamás elvesztése pedig pótolhatatlan űrt hagyott benne – erről is beszél a Sor
aug. 28
6:36
Egyre szörnyűbb az időjáráshelyzet: Jobb, ha kabátban indulsz el otthonról (BorsOnline)
Ebben nem lesz köszönet.
aug. 28
6:48
Közgazdász: súlyos következménnyel járhat a nagy vagyoni különbségek kialakulása (ATV)
Hét dollármilliárdosa is lehet Magyarországnak 2025-re - derül ki a Blochamps Capital friss elemzéséből. Az ATV Híradójának nyilatkozó közgazdász azt mondta, súlyos következményekkel járhat, ha egy társadalomban nagy vagyoni különbségek alakulnak ki.
aug. 28
7:18
Barca-Bayern és City-Leipzig meccsekkel indul a Bajnokok Ligája - Friss hírek 2021. augusztus 28. 07:09 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/28/5087/
aug. 28
7:30
BKF vezérigazgató: Súlyos közlekedés-politikai aránytévesztés, hogy módosítják a közlekedési lámpák beállítását (ATV)
Átállítja a Főváros a nagykörúti lámpákat, hogy csökkentse a belvárosban kialakult dugókat, erről Karácsony Gergely beszélt. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója ugyanakkor hibás döntésnek, súlyos közlekedés-politikai aránytévesztésnek nevezte, hogy módosítják a közlekedési lámpák beállítását. Vitézy Dávid szerint az intézkedés éppen a vi
aug. 28
7:36
Gőzerővel készülnek az iskolakezdésre az intézmények (hirado.hu)
A legtöbb intézményben fertőtlenítenek és fokozott figyelmet fordítanak a higiénés szabályokra.
aug. 28
7:36
Ingyenes koncertsorozatot indít a kormány (Demokrata)
Az Őszi Hacacáré összehozza Magyarországot – közölte Szentkirályi Alexandra.
aug. 28
7:39
Plasztikkajak készült az ártéri hulladékból (Infostart)
80 tonna hulladék összegyűjtésével zárult az a háromoldalú összefogás, amelyet a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola globális alapítványa indított útjára két évvel ezelőtt. Az alapítvány 250 000 dolláros támogatásából a Hulladékmentes Tisza program azonban a rövidtávú hulladékgyűjtésen túl sokkal többet adott a Tiszána
aug. 28
7:42
A magyar segélyszervezetek munkatársai is elhagyták Afganisztánt (hirado.hu)
Az Ökumenikus Segélyszervezet az elmúlt húsz évben több mint ötmilliárd forint értékben indított programokat Afganisztánban.
aug. 28
8:24
Kubatov: A választók személyes megszólítása a demokrácia legszebb része (hirado.hu)
A kormányzási eredmények összehasonlításáról szólhat majd a kampány – mondta a Magyar Nemzetnek Kubatov Gábor.
aug. 28
8:33
Kikerülhet a börtönből Robert Kennedy gyilkosa (Menedzsment Fórum)
Kalifornia állam feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottsága támogatta pénteken, hogy elhagyhassa a börtönt Sirhan Sirhan, aki az 1968-as elnökválasztási kampányban megölte Robert F. Kennedy demokrata szenátort, az öt évvel korábban merényletben meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy öccsét.
aug. 28
8:42
Torlódás a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőn (hirado.hu)
A gyorsabb határátlépés érdekében érdemes a kisebb átkelőket választani.
aug. 28
8:45
Útinform - Káosz van az utakon - jó, ha ezt tudja, mielőtt autóba ül (Blikk)
Szombaton több autóúton is araszolásra, dugóra lehet számítani az országban.
aug. 28
8:54
Merkely: a negyedik hullám az oltatlanokat fogja érinteni (ATV)
“Most úgy látjuk, Magyarországon közel 3 millió ember nem szeretné beoltatni magát, így az ő esetükben várhatóan a megfertőződés gondoskodik majd a védelem kialakulásáról” - mondta az Indexnek Merkely Béla.
aug. 28
8:57
Árokba borult egy cseh busz Lentinél (Infostart)
Csak könnyebb sérültek vannak, a busz nem ütközött más járművel. A busz Horvátországba vitt cseh nyaralókat.
aug. 28
8:57
Gyurcsány tart a választások utáni felfordulásoktól: „Megtanultuk 2002 és 2006 leckéjét” (Blikk)
– Egy rendkívül borús jövőkép lehetőségét vetette fel Gyurcsány Ferenc a minap, ám az égető kérdésekre nem adott egyértelmű választ.
aug. 28
9:06
Plusz felvételi pontot kapnak azok a fiatalok, akik az egyetem előtt beállnak a Honvédségbe (444.hu)
A kormány már meghozta az erről szóló döntést: féléves szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpont jár majd.
aug. 28
9:06
Kövekkel dobálták meg a rendőröket a magyar-szerb határnál (Demokrata)
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra több határsértő.
aug. 28
9:15
Kikerülhet a börtönből Kennedy gyilkosa (Menedzsment Fórum)
Kalifornia állam feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottsága támogatta pénteken, hogy elhagyhassa a börtönt Sirhan Sirhan, aki az 1968-as elnökválasztási kampányban megölte Robert F. Kennedy demokrata szenátort, az öt évvel korábban merényletben meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy öccsét.
aug. 28
9:24
Újabb érem a tokiói paralimpián (ATV)
Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián.
aug. 28
9:39
53 év után szabadulhat Kennedy gyilkosa (Blikk)
Robert F. Kennedy fia és gyilkosa szemtől szemben találkoztak a tárgyalóteremben.
aug. 28
9:48
Kövekkel dobálták meg a rendőröket a határkerítésnél (444.hu)
Válaszul gázspray-t fújtak a támadókra.
aug. 28
10:00
Szeptember 17-ig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója díjakra (Demokrata)
Hatodik alkalommal hirdették meg a pályázatot.
aug. 28
10:09
Többezer magyar kapott rendkívül fontos SMS-t: ki ne töröld, sokaknak jó hír van benne (Pénzcentrum)
Megjelentek a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárai, az Oktatási Hivatal (OH) SMS-ben értesíti a jelentkezőket a döntésről, és e-mailben tájékoztatja őket arról, hogy a besorolási döntés az E-felvételiben is elérhető.
aug. 28
10:18
Kubatov Gábor: a választók megszólítása a demokrácia legszebb része (Demokrata)
A Fidesz országos pártigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjút.
aug. 28
10:24
Örökös nélkül halt meg az egyik leggazdagabb magyar, Csebi Pogány Alajos gyémántkereskedő (SzMo)
2000-ben négy és fél milliárdból építtetett kastélyt Dunakilitin, ahol szállodát és golfpályát üzemeltetett. Az itt épített kápolnában temették el.
aug. 28
10:30
Elhunyt Magyarország egyik leggazdagabb embere (ATV)
Néhány napja meghalt a milliárdos gyémántkereskedő, dunakiliti kastélytulajdonos, dr. Csebi Pogány Alajos - írja a Blikk.

Keresés