Az eucharisztikus kongresszus lehetőség, amelyet minden hívőnek felkínál az egyház - mondta Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai bizottságának elnöke a katolikus világesemény második napján, hétfőn, a budapesti Hungexpón bemutatott szentmisén.
Létfontosságúnak nevezte a demokratikus államok információs fölényét és ezáltal cselekvési előnyét a nem demokratikus államokkal, a szervezett magánhatalmakkal, valamint a terrorista és bűnözői csoportosulásokkal szemben Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn az Országházban rendezett Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórumon. Szijjártó Péter
Átlagosan háromezer forinttal kerül kevesebbe egy budapesti albérlet ára havonta: augusztusban csúcsot döntött a forgalom az albérletpiacon, ám a kínálat bővülése miatt a júliusi 150 ezer forintos csúcsról 147 ezerre csökkent az átlagár.
Elek Sándor polgármester kezdeményezésére, a jelenlevő képviselők egyhangú támogatása mellet döntötték el, hogy Törökbálint uszodája hamarosan Cseh László nevét fogja viselni.
Róbert Károly Magánkórház megszünteti meddőségkezelési tevékenységét, mert kiszervezik azt egy újonnan létrehozott gazdasági társaságba, a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft.-be. Ezt az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján megvásárolja.
„Költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt” folytat nyomozást Cseh Katalinék ügyében a NAV – tudta meg a demokrata.hu az adóhatóságtól.
Egy jogszabály alapján egészségesebb, jobb minőségű, és több magyar alapanyag felhasználásával készülnek majd a menzás ételek az óvodákban, iskolákban és szociális intézményekben, ez 30-40 százalékos drágulással járhat.
Kovács Kati énekesnő, Biros Péter, Madaras Norbert, Pócsik Dénes és Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázók, Törőcsik Mari a Nemzeti Színésze, dr. Ringelhann György gyermekorvos, sportember, Eger első szabadon választott polgármestere után Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő csillagával gazdagodott az Egri Csillagok Sétánya, m
Addig is építgetik az infrastruktúrát a folyók tisztításához - a Tiszán és egyes mellékfolyóin így állnak a munkával. A PET-kupa projektmenedzserét kérdeztük.
Magyarország nemzetbiztonsági stratégiája nagy hangsúlyt helyez a kiberfenyegetések elhárítására - mondta Szijjártó Péter a Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórumon az Országházban. Kövér László a demokratikus államok információs fölényének fontosságáról beszélt.
A főpolgármester szerint „nem oké”, hogy a párt fizetett hirdetésben tolja a Századvég kutatását arról, hogy Orbán Viktor mennyire verhetetlen az ellenzéki jelöltek és főleg általa. A DK szerint semmi közük az oldalhoz, amely Karácsonyt támadja.
Bár a statisztikák szerint drágult a tavalyihoz képest a nyaralás, az ATV Híradója által megkérdezett szállodák és vendéglők munkatársai azt mondták, hogy alig, vagy egyáltalán nem emeltek árat az egy évvel ezelőttihez képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai ezzel szemben azt mutatják, hogy a lángos ára átlagosan 12, a gyros 23, míg a hambur
Egy kivétellel mindegyik miniszterelnök-jelölt összegyűjtötte az ellenzéki előválasztáshoz szükséges ajánlásokat. Most kezdődik az érdemi kampány, jövő hétvégén pedig az előválasztás.
55 millió forint sorsa vált bizonytalanná Debrecenben, miután az önkormányzat nem jutott dűlőre a lakókkal egy társasházban működő orvosi rendelő felújításával kapcsolatban. A helyi sajtóban megjelent, hogy a lakók 20 millió forintot kértek a hozzájárulásukért, ezt azonban az érintettek cáfolják. Azt mondják, ők csak azt szerették volna, hogy a fe
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/06/5177/
2010 óta, amióta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) összegzi a május 1–augusztus 31. közötti viharszezon okozta kárkifizetéseket, egyedül a kiindulási évben fizettek ki többet a társaságok.
Hiába nyithattak ki a magánállatkertek országszerte május közepén, a tulajdonosok azt mondják, hogy nagyon nagy bajban vannak. A hosszú zárás miatt ugyanis az utolsó tartalékaikat is felélték. A nyári szezonban a jegyekből volt bevételük, de ez csak a napi költségeket fedezte. Ősztől viszont kevesebben látogatják az állatkerteket, így többen attól
Mónika gyomorpanaszokkal került kórházba még januárban, ahol kiderült: érelzáródása is van, ezért márciusban amputálták a végtagjait. A családnak most segítségre lenne szüksége.
Egyértelműen egy kárpótlási törvényt kell elfogadni - mondta Varju László, a DK országgyűlési képviselője a devizakárosultak megsegítése kapcsán a Spirit Fm Aktuál című műsorában.
A két párt egymástól pár méterre állította fel aláírásgyűjtő pultját Bicskén: a Momentum az előválasztáson induláshoz, a Fidesz a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciójukhoz keresett támogatókat.
A közeli erdőkből a Gellért-hegyre tévedt egy fiatal gímszarvas bika, a térségben fokozott óvatosságra hívják fel a figyelmet, és a kutyatulajdonosokat is megkérik, tartsák pórázon az állatokat.