Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány és Rábapordány nyerte Az Év Digitális Faluja-díjat a Digitális Jólét Program (DJP) által idén először meghirdetett pályázaton.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/21/5301/
A Volner-párt alapítója még májusban jelezte, hogy meghekkeli majd az előválasztást. Most azt mondta híradónknak nem ilyen a napokban történt informatikai jellegű támadásról beszélt a videóban és cáfolta, hogy ő hekkelte volna meg az előválasztást.
A hazai drukkerek majomhang utánzásával és rasszista rigmusokkal illették a színesbőrű játékosokat, valamint tárgyakat és pirotechnikai eszközöket dobáltak a játéktérre.
„Nem véletlenül maradt nyitva a kapu” – ezt állította az előválasztási rendszer szombati összeomlásával kapcsolatban Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az előválasztás informatikai rendszeréért felelős aHang kampányigazgatója viszont azt mondta az ATV Híradónak, hogy belső szabotázst nem tud elképzelni. Az elővá
Egy csapatnyi egri lakossal futott össze Orbán Viktor a fővárosban. A miniszterelnök a találkozásról egy videót is megosztott Facebook-oldalán, melyben Lázár János is feltűnik.
A döntést a fővárosi kórházak intenzív osztályain ápolt Covid-betegek számának emelkedésével indokolta a polgármester. Hozzátette: „Már most ott tartunk, hogy műtéteket kell elhalasztani, ezért nem várhattunk tovább”. A cél egyrészt a járványgörbe ellaposítása, másrészt a lakosság átoltottságának növelése.
A hódmezővásárhelyi polgármester és DK-s kihívója azon vitatkoztak, képes-e a DK megszólítani az ellenzéki szavazókat, és nem riasztja-e el Márki-Zay neve a DK-sokat.
Egy hete kérte a kormánytól a kórházban elhunyt covidos betegek oltási adatait Ujhelyi István, de még nem kapott választ. A romló járványügyi helyzet miatt kötelező maszkviselést sürget a fővárosi tömegközlekedésben Kunetz Zsombor. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke pedig azt mondta: az iskoláknak saját hatáskörben kellene eldönteniük, hogy a j
Ténybeli tévedéseket tartalmaz az a szakértői vélemény, amit a Viking Sigyn, a Hableányt hét másodperc alatt maga alá gyűrő szállodahajó kapitányának védői rendeltek meg, és amelyet be is csatoltak ehhez a perhez - ez a véleménye a Hableány tulajdonosát képviselő ügyvédnek, Sógor Zsoltnak.
Tavaly 11 ezer beteg után bedőlt az egészségügy, most akár 8 ezer beteg is elég ugyanehhez Kunetz Zsombor szerint. Az egészségügyi szakértő elmondta, már rég el kellett volna rendelni a kötelező maszkhasználatot a zsúfolt terekben és a tömegközlekedési eszközökön.
A dél-koreai túlélők meghallgatásával folytatódott volna a hajóbaleset tárgyalása, de mivel Dél-Koreában nemzeti ünnep van, amiről a bíróság túl későn értesült, így a tanúkat majd csak november 10-én hallgatják meg - írja a Telex. A tárgyalás első részében így azt próbálták tisztázni, kinek a felelőssége a bűnjelként lefoglalt hajó megóvása.
Féltékeny-e a kutyánk, ha kilöki a kezünk alól egy másik blöki buksiját? Féltékeny-e akkor, ha inkább olvasunk vagy játszunk ahelyett, hogy vele foglalkoznánk?
Az "Elk*rtuk" cim film producere, Kálomista Gábor vádjaira – miszerint Karácsony és Gyurcsány akarják süllyeszteni a produkciót – a Budapest Film és a Cinema City filmforgalmazási cégek vezetői válaszolnak, akik szerint minden film egyforma eséllyel indul a hálózataikban.
A beruházással a vonalakat teljesen újjáépítik, a megállókat akadálymentesítik, de új P+R autóparkolókat, valamint B+R kerékpártárolókat is kiépítenek.
Baleset miatt nem jár a 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között, valamint a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között - közölték a BKK Info Facebook-oldalán.
Az IDEA Intézet elemzője úgy látja, a kampány működik, egyre csökken azoknak a száma, akik a közvélemény-kutatások során bizonytalanok, vagy nem válaszolnak, amikor arról kérdezik őket, kire szavaznának. Közben az átlag politikafogyasztó ki van éhezve a vitákra.
A víruskutató arról is beszélt, hogy mikor gyorsul be itthon a negyedik hullám, hogy mi lesz az oltásokkal a lejárati határidő közeledtével, illetve hogy nem csak a koronavírus elleni védekezés miatt érdemes maszkot hordani bizonyos helyeken.
Az orvos, egészségügyi szakértő úgy látja, Magyarország alulteljesít a mérésekben, így nem tudni, pontosan hol tart most a járvány terjedése. Mint mondta, a növekedés viszont egyértelmű, ezért lépcsőzetes járványkezelési intézkedésekre lenne szükség.
Foodpanda néven és új arculattal működik tovább a NetPincér szeptember 28-tól; a tervek szerint október elejétől pedig vény nélkül kapható gyógyszerek és patikai termékek is rendelhetők Foodpanda-kiszállítással – tájékoztatta a Delivery Hero Hungary Kft. az MTI-t.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/22/5303/