2021. szeptember 22. szerda

szept. 22
10:50
Már karácsonyi 5 ezer forintos adományokat is bevetnek a Xviii. kerületi előválasztási csatában (444.hu)
Nagy a tét, nyerhető körzet, aminek a mandátumát Kunhalmi Ágnes szerezte meg. De a DK beelőzné a Kunhalmobilt.
szept. 22
10:54
Annyit keres egy pedagógus asszisztens, amennyi a szakmunkás minimálbér (ATV)
A pedagógiai asszisztensek fizetését a közalkalmazotti bértábla alapján kalkulálják, márpedig az 13 éve, 2008 óta nem igazán változott. Így egy heti negyven órát dolgozó pedagógiai asszisztens a garantált bérminumomut, nettó 145 ezer forintot kapja.
szept. 22
10:54
„A Fake news-hálózat működésbe lépett!” – posztolta Varga Judit, miután elmenekült az RTL kamerája elől (SzMo)
A miniszter „jól felépített nemzetközi hisztériakeltést” emleget, amiért a Pegasus-ügyről, Németh Dániel fotós idén júliusi lehallgatásáról próbálták kérdezni.
szept. 22
11:00
Áder János: a klíma gyorsabban változik, mint eddig bármikor (Blikk)
A klímaváltozás sebessége jelenleg lényegesen nagyobb, mint eddig bármikor, legfőbb kiváltó oka pedig az ember - hangsúlyozta Áder János államfő szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
szept. 22
11:00
Széchenyi Zsigmond fotói is láthatók lesznek a vadászati világkiállításon (hirado.hu)
Széchenyi Zsigmond főként Afrikában járt expedíciókon, de Indiába és Alaszkába is eljutott.
szept. 22
11:00
Visszavonul a Kossuth- és Jászai-díjas Mécs Károly (ATV)
„Még egy darabban játszom, aztán visszavonulok. Ez Tamási Áron Vitéz lélek című darabja, amiben még megtartottam a szerepemet.”
szept. 22
11:12
Hét hónapja tart a lakbérek folyamatos emelkedése itthon (ATV)
Augusztusban az előző hónaphoz képest országosan és a fővárosban is 1 százalék körüli mértékben emelkedtek a bérleti díjak.
szept. 22
11:18
Szélesszájú orrszarvú érkezett a Nyíregyházi Állatparkba (hirado.hu)
szélesszájú orrszarvú a ma élő fajok között a legnagyobb, testtömege a két-három tonnát is elérheti.
szept. 22
11:30
A CNN riportere azt kérdezte Szijjártótól, pedofilnak tartja-e őt (ATV)
Richard Quest a CNN vállaltan homoszexuális riportere egy interjúban szögezte a kérdést Magyarország külügyminiszterének.
szept. 22
11:30
„Ön engem pedofilnak tart?” – kérdezte a CNN meleg riportere Szijjártótól (SzMo)
A külügyminiszter a CNN újságírójának, Richard Questnek adott interjút a melegellenes törvénnyel és az ellenzéki előválasztással kapcsolatban.
szept. 22
11:30
Kiderült, mekkora nyugdíjprémiumra számíthatnak az idősek (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben is megerősítette, hogy lesz nyugdíjprémium.
szept. 22
11:32
Ózd alpolgármesterére kísértetiesen hasonlító férfi karlendítéséről kaptunk fotót – Frissítve az érintett reakciójával (ATV)
Érdekes kép jutott el hozzánk, amelyen Ózd alpolgármesterére hasonlító férfi karlendítésnek tűnő mozdulatot tesz. Frissítés: nem sokkal 14 óra előtt Farkas Péter Barnabás reagált délelőtti megkeresésünkre, ezt a cikk végén közöljük.
szept. 22
11:36
Áder János: gyorsabb a klímaváltozás, mint korábban bármikor (Infostart)
A köztársasági elnök szerint lehet, hogy hiába lesz klímasemleges Magyarország 2050-re.
szept. 22
11:36
Már Csányi Sándort is fenyegeti Jakab Péter (Demokrata)
A Jobbik elnöke szerint volt, aki odament hozzá, és azt mondta: „te vagy a mi Ludas Matyink, legyél a Mátyás királyunk!”
szept. 22
11:48
Ellenzéki előválasztás: itt vannak a számok, ennyien szavaztak eddig – Karácsony szerint „a változás elindult” (Blikk)
A szombati összeomlás után hétfőn indult újra az ellenzéki előválasztás. Hétfőn 66 955 ember adta le a szavazatát, ebből 4642-en online. Az előválasztás 2021 hivatalos Facebook-oldalon ma közzétették a keddi részvételi adatokat is.
szept. 22
11:48
Közös feladat a nemzetiségi oktatás fejlesztése (Demokrata)
2010-ben 12 intézményt működtettek nemzetiségi önkormányzatok, mostanra ez a szám a nyolcszorosára emelkedett.
szept. 22
11:54
Áder János: a klíma gyorsabban változik, mint eddig bármikor (BorsOnline)
A klímaváltozás sebessége jelenleg lényegesen nagyobb, mint eddig bármikor, legfőbb kiváltó oka pedig az ember - hangsúlyozta Áder János államfő szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
szept. 22
12:00
A Cnn meleg riportere megkérdezte Szijjártót, pedofilnak tartja-e: nem várt fordulattal zárult az interjú (Blikk)
Richard Quest azzal kezdte az interjút, hogy megmutatta, éppen van nála egy példány a sokat vitatott törvényből, amire Szijjártó Péter azt mondta, nagyra értékeli ezt a gesztust, mert szerinte sokan úgy bírálják a jogszabályt, hogy el sem olvasták azt.
szept. 22
12:02
Jégkorszaki hideg várható ezen a télen: lerántjuk a leplet az igen meglepő okokról (Blikk)
Szakértők szerint az idei tél jelentősen hidegebb lesz a szokásosnál Európa és Észak-Amerika térségében. Ennek oka, hogy az Arktisz felett melegszik a sztratoszféra.
szept. 22
12:06
Kizárólag a fideszes kerületeknek adott fejlesztési pénzeket a kormány (SzMo)
Milliárdokat kapott a hét fideszes vezetésű kerület, fejlesztésekre, útfelújításra, rendelő, játszótér építésére vagy épp a strand rendbetételére. A XII. kerület most is kimaradt.
szept. 22
12:12
Fekete-Győr: leginkább idősek és nyugdíjasok jönnek (ATV)
„Ha megnézem a sorokat, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy hol vannak a fiatalok?”
szept. 22
12:18
Új állat érkezett a Nyíregyházi Állatparkba (Blikk)
Nőstény szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum) érkezett a Nyíregyházi Állatparkba.
szept. 22
12:24
Itt a friss felmérés: ennyivel nőttek a lakbérek egy év alatt Budapesten (Blikk)
Augusztusban lassult a lakbérek emelkedése: az előző hónaphoz képest országosan és a fővárosban is 1 százalék körüli mértékben - országosan 1,1, Budapesten 1,2 százalékkal - drágultak a kiadó lakások. A hét hónapja tartó folyamatos emelkedés ellenére az árak az egy évvel korábbi szintet átlagosan mindössze 3-4 százalékkal haladták meg - állapította
szept. 22
12:30
Szakértő a tárgyaláson: Gyárfás Tamás nagyon dörzsölt, nagy az önkontrollja (Infostart)
Nem manipuláltak a szakértő szerint azok a hangfelvételek amik az ügyészség szerint bizonyítják Gyárfás Tamás megbízására ölték meg Fenyő Jánost 1998-ban.
szept. 22
12:36
Heti 40 órárért 145 ezer forintot kapnak a pedagógiai asszisztensek (SzMo)
Egy heti negyven órában dolgozó pedagógiai asszisztens bére körülbelül a szakmunkás minimálbérnek megfelelő összeget jelent.
szept. 22
12:48
Nézze, mi történik az üzemanyag árával a héten! (ATV)
Szerdán és pénteken is változnak az árak: vegyes irányú mozgás figyelhető meg.
szept. 22
12:48
MEKH: Európa legalacsonyabb energiaárait fizetik a magyarok (BorsOnline)
A lakossági fogyasztók Magyarországon továbbra is a legkedvezőbb energiaárakkal számolhatnak az európai országok közül - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) augusztusi vizsgálata eredményéről az Mti-t szerdán.
szept. 22
13:00
Hadházy: Több méregdrága budit is bemutattam, de ez visz mindent (444.hu)
2 millió forintba került négyzetméterenként.
szept. 22
13:18
3,2 kilométerrel megnőtt az M44-es hossza (Infostart)
Idén teljessé válik egy további 10 km-es szakasz átadásával.
szept. 22
13:18
Újabb fontos bejelentést tett Orbán Viktor (BorsOnline)
Egy képpel közölte.
szept. 22
13:42
Jakab Ferenc is a maszkhordás mellett szólalt fel (ATV)
A Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője a Pécsi Tudományegyetem videójában kifejti, hogy a járványügyi előírások betartása és „elsősorban a maszkhasználat rettenetesen fontos lehet a mostani, negyedik járványhullám leküzdésében.”
szept. 22
13:48
Kiberbiztonsági szakértő: inkább hanyagság lehet az előválasztási rendszer leállása mögött (ATV)
Krasznay Csaba, kiberbiztonsági szakértő az előválasztási rendszer leállását okozó támadásról beszélt az ATV Start című műsorában, a szándékosságot nem feltételezné, bár semmit sem zár ki.
szept. 22
13:48
„Több méregdrága budit is bemutattam, de ez visz mindent” – Hadházy 30 milliós felújított wc-épületet talált (SzMo)
Négyzetméterenként 2 millióba kerültek a munkálatok.
szept. 22
13:48
Alpolgármester szerepel a karlendítős fotón – szerinte csak integetett (Demokrata)
A képen egy zsidóellenes feliratokkal ellátott épület előtt áll, és karlandítésnek tűnő mozdulatot tesz.
szept. 22
13:50
Az emberi élet teljessége a nemzeti identitással valósulhat meg (Demokrata)
Határon túli magyarok nélkül nincs nemzet és nemzet nélkül nincs haza – hangsúlyozta Rétvári Bence.
szept. 22
13:54
Rétvári: Az út, amely Európát a világ vezető kontinensévé tette (hirado.hu)
A cserkészet az elmúlt száz évben Magyarországon nemzetmegtartó erő is volt – mondta Rétvári Bence.
szept. 22
14:18
Eldőlt a Balaton Sound jövője (Infostart)
Nem költözik el a népszerű fesztivál Zamárdiból.
szept. 22
14:18
Zacher Gábor: A koronavírussal fertőzöttek 95 százaléka oltatlan (SzMo)
A főorvos az RTL Klubnak azt mondta, mindent el kell követni azért, hogy a fertőzés átadásának az esélyét csökkenteni tudjuk.
szept. 22
14:24
Narancs.hu: Oltatlan diákokat küldtek haza egy kazincbarcikai iskolából egy fertőzött tanár miatt (ATV)
A lapnak az intézmény vezetője bár nem cáfolta az értesülést és elismerte, hogy intézkednek a fertőzés miatt, de a konkrét választól elzárkózott.
szept. 22
14:30
Nincs egyetértés a rendkívüli jogrendek szabályozása körül (Infostart)
A rendkívüli jogrendek új szabályozásáról vitázott a kormányoldal és az ellenzék az Országgyűlésben. A Fidesz-KDNP korábban ennek érdekében alkotmányt módosított, most pedig hat másik fontos jogszabály megváltoztatására készül.
szept. 22
14:36
Tényleg Ózd alpolgármesterét ábrázolja a kikerült kép, de Farkas Péter Barnabás szerint nem karlendítés, hanem integetés van rajta (ATV)
Ózd jobbikos alpolgármestere reagált délelőtti megkeresésünkre. Azt írta: az általunk nyilvánosságra hozott, karlendítésre emlékeztető kép egy lengyelországi látogatáson készült. Állítása szerint a kép nem náci karlendítést, hanem integetést ábrázol.
szept. 22
15:00
Jakab Péter is leadta szavazatát az előválasztáson (ATV)
Ma Jakab Péter is leadta szavazatát az előválasztáson. A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje Miskolcon szavazott, melyről videó is készült.
szept. 22
15:06
Demográfiai csúcs: csütörtöktől Budapest lesz a családok ügyének fővárosa (hirado.hu)
A magyar családmodell, családtámogatási rendszer egyre vonzóbb külföldön is.
szept. 22
15:18
BKV a 3-as metróról: jelenleg nem ismert olyan körülmény, ami a felújítást nehezítené (Infostart)
A megkötött szerződések és a hivatalos ütemterv szerint 2023 tavaszától lehet utazni újra a felújított 3-as metrón - erősítette meg a BKV. Sajtóértesülések szerint a projekt három hónapot csúszik, a BKV ezt cáfolja.
szept. 22
15:18
Közös nyilatkozatot írnak alá az állam- és kormányfők a demográfiai csúcson (Demokrata)
A nyilatkozat célja, hogy az aláírók tanúságot tegyenek arról, ők is a családokban látják a megoldást a demográfiai problémákra.
szept. 22
15:24
Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselőt (Demokrata)
Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt.
szept. 22
15:30
Tóth Gabi: Visszataláltam az igazi önmagamhoz (ATV)
Az énekesnő a Ripostnak azt mondta, „számos csalódás, pofon” kellett ahhoz, hogy végre önmaga lehessen.
szept. 22
15:36
Aggódnak a Momentumban – Nem érdekli a fiatalokat az előválasztás (hirado.hu)
Fekete-Győr András közösségi oldalán panaszkodott arról, hogy nem lát fiatalokat az előválasztási sátrak előtt.
szept. 22
15:36
Tóth Gabi: „Az emberek körbevettek, ölelgettek, gratuláltak, a papok megáldottak” (444.hu)
Az énekesnő úgy érzi, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvétel fontos mérföldköve volt a spirituális útjának.
szept. 22
15:36
Több mint 200 diák került karanténba Kazincbarcikán, mert koronavírusos lett egy tanár (SzMo)
A tanár két oltást is kapott, ennek ellenére már másodjára kapta el a vírust.

Keresés