Amiatt elégedetlenek, hogy a Mol bejelentette: nem fogják kiszolgálni azokat a kisbenzinkutakat a jövő héten, amelyekkel a benzinárstop bevezetése után kötöttek szerződést.
Az időjárási előrejelzések alapján péntek délutántól kezdődően az Északi-középhegységben, vagyis a Mátra, a Bükk és a Zemplén magasabban fekvő területein több centiméteres hóréteg várható, és ezen térségek alacsonyabb síkvidéki részein is kialakulhat hólepel - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek délben az Mti-vel.
Orbán Viktor miniszterelnöknek és Hernádi Zsolt Mol-vezérnek ír levelet a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) annak kapcsán, hogy csütörtökön jelentette be a Mol, hogy nem szállít üzemanyagot a jövő héttől azoknak a kis benzinkutaknak, amelyekkel idén tavasszal, a benzinárstop bevezetése után kötöttek szerződést.
„Közös érdekünk az európai adófizetők pénzének átlátható és hatékony felhasználásának biztosítása”, ideértve a magyar állampolgárok és cégek befizetéseit is – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
A szankciós politika nem elvi kérdés, emiatt ugyanis az energiaárak az egekbe szöktek, ez pedig évente 10 milliárd eurós hiányt jelent a magyar gazdaságban – mondta a kormányfő a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén pénteken, Budapesten.
Bejegyzett egyházzá minősült az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), miután a bíróság döntése után az ügyészség fellebbezését elutasították.
Átmeneti intézkedés az üzemanyag-kiszolgálás korlátozása, és olyan kutakat, kiskereskedőket érint csak, amelyeknek a Mol nem tartozik kiszolgálási kötelezettséggel – jelentette ki a vállalat.
Az időjárási előrejelzések alapján péntek délutántól kezdődően az Északi-középhegységben, vagyis a Mátra, a Bükk és a Zemplén magasabban fekvő területein több centiméteres hóréteg várható, de ezen térségek alacsonyabb síkvidéki részein is kialakulhat hólepel. A Magyar Közút november 10-e óta már téli üzemmódban dolgozik, ennek megfelelően a szükség
Édes, vagy keserű teher, ha a gyermek folytatja a szülő pályáját? A Ridikül adásában a pszichológus szakértő lányának történetét mesélte el, aki hozzá hasonlóan pszichológus lett.
Újabb bejelentés várható jövő héten a BMW debreceni beruházásával kapcsolatban, amely ezáltal még többről fog szólni, mint amit eredetileg terveztek - tájékoztatott a miniszter közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.
Levelet írt a Mol elnök-vezérigazgatójának, Hernádi Zsoltnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), miután kiderült: a Mol a jövő héttől nem szállít benzint és gázolajat a kis családi benzinkutaknak.
„Mintha ez egy általános, nemzetközi, beteg trend lenne; minden hagyományos értéket eltompítani, eltorzítani, eltüntetni” – magyarázta Győrffy-Villám András, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke az Ez itt a kérdés című műsorban.
Az Idea Intézet felmérése szerint ismét erősödik a Fidesz, az ellenzék viszont stagnál. A válság tehát már nem árt a kormányzópártnak, de még nem használ az ellenzéknek.
Két írásról van szó, a kormányt is és a nemzeti olajtársaságot is gyors cselekvésre szólítja a Független Benzinkutak Szövetsége. A Mol arra hívja fel a figyelmet, hogy az intézkedés átmeneti, és olyan kutakat érint csak, amelyeknek a vállalat nem tartozik kiszolgálási kötelezettséggel.
Másfél éves csúszással és az eredetinél ötmilliárd forinttal drágábban, de újra használható a Lánchíd decembertől. Karácsony Gergely főpolgármester pénteken örömmel jelentette, hogy a buszok, taxik és kerékpárok ismét birtokba vehetik a hidat, amely szerinte az eredeti tervek szerint készült el.
Két óvodás gyermekét vitte éppen haza a sásdi nő, amikor a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott. A sokkoló tragédia két életet követelt, az egyik gyermek pedig válságos állapotban van.
A szociálpszichológus szerint a kihagyhatatlannak hirdetett akciók hatására bárkiben beindulhat a veszteségelkerülő és versengő magatartás, aminek a tudatosság és az önfegyelem az ellenszere.
A fővárosi átlagos négyzetméterárakat figyelembe véve panellakásból 39 négyzetméteres, téglalakásból pedig 30 négyzetméteres vásárolható meg 30 millió forintból - közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel.
Nyugdíjas roham indulhat novemberben a boltokba, hiszen a nyugdíjemelés és a prémium is nagy valószínűséggel pozitívan fog hatni a vásárlási kedvre. Legalábbis az év első felében ezt lehetett tapasztalni az SZJA-visszatérítés és a 13. havi nyugdíj kapcsán. Arra azonban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára már most felhí
A mai napon nyíltak meg a látogatók előtt a Vörösmarty téren, valamint a Szent István-bazilika előtti téren található karácsonyi vásárok, az árak azonban az egekben vannak a tavalyiakhoz képest.
„Oldják meg, amit vállaltak, mert ez a vállalás volt az ársapka szabályozás bevezethetőségének egyik alappillére. Ne hátráljanak ki ebből!” – üzeni a Független Benzinkutak Szövetsége.