2022. november 3. csütörtök

nov. 3
16:36
Így áll most a magyar aranykincs kitermelésének ügye (Infostart)
Több hazai döntéshozó állásfoglalását is kérte a Hun Bányászati Kft. kutatási igazgatója abban a levelében, amelyben részletezte, hogy a cég hol tart a Börzsöny arany- és ezüstkincsének felmérésével.
nov. 3
16:48
Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter a gyármentő programról (ATV)
Lehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló gyármentő program keretében - jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 3
17:00
Megkérdezte a Belügyminisztérium a pedagógusokat a béremelésről – itt a válaszuk (Infostart)
Több tízezer pedagógus vett részt a Belügyminisztérium online kérdőíves kutatásában, válaszával segítve a közös munkát - közelte a szaktárca. Egyben köszönetet mondtak a válaszokért.
nov. 3
17:00
Orbán Viktor nem akárhol, és nem akárkivel koccintott (ATV)
V. Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő társaságában volt Orbán Viktor.
nov. 3
17:00
Freund Tamás: a tudomány ünnepe a valóság ünnepe (Demokrata)
A tudomány a valóság ismeretére és szeretetére nevel – fogalmazott a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
nov. 3
17:06
Elszabadult a pokol egy Ix. kerületi önkormányzati házban: „Hogyan fizessük ki a 160 ezres gázszámlát?!” (Blikk)
Örömmel költözött az év elején Sellyeiné Gályász Erzsébet a Tűzoltó utca felújított házába a szomszédos romos épületből. A bútorokat is otthagyta a régi vizes lakásban. Itt száraz falak, tip-top berendezett két szoba várta a nyugdíjas asszonyt az önkormányzati bérlakásban.
nov. 3
17:06
Ideiglenes kiadatási letartóztatásban van egy ISIS-es Budapesten (444.hu)
A tádzsik férfi 2016-ban csatlakozott a szíriai ISIS-hez.
nov. 3
17:12
Az amerikai nagykövetség arra emlékeztette a háborgó kormánymédiát, hogy teljesen elfogadott a diplomáciában bírákkal találkozni (444.hu)
Korábban Orbán Viktor is kezet rázott az amerikai legfelsőbb bíróság bírájával.
nov. 3
17:12
2,3 milliárd forintot kapott egy reklámfilmre az MTÜ, amit azóta sem látott senki, de a rendőrség szerint ez egyáltalán nem gyanús (rtl.hu)
Vajon hol a film? És ha nem készült el, hol a közpénz?
nov. 3
17:18
Így áll most a Velencei-tó legnagyobb beruházása (Infostart)
Ütemesen készül a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia komplexuma.
nov. 3
17:18
A magyar rendőrség szerint még csak nem is gyanús, hogy soha sehol nem mutatták be a drága nagyjátékfilm árából állítólag leforgatott országimázs-reklámfilmet (444.hu)
A filmre az Orbán Ráhel informális befolyása alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség 2,3 milliárdot kapott 2018-ben, de azóta se látott belőle senki egy kockát sem.
nov. 3
17:30
Széles mosollyal üzeni Orbán: „Mazel tov!” (Blikk)
Stabil kormányt alakíthat a jobboldali Likud párt élén álló Benjámin Netanjahu a szavazatok 90 százalékának megszámlálása után – jelentette a helyi média Izraelben csütörtökön.
nov. 3
17:36
Pintér Sándor döntheti el, mi minősül kábítószernek (ATV)
Leegyszerűsítik, hogy mi minősül Magyarországon kábítószernek és a belügyminiszter kezébe adják.
nov. 3
17:42
A tulajdonos ígéri: „Visszaszáll a magyar turulmadár Munkács várához” (Blikk)
Pákh Imre állítja, visszaszáll a magyar turulmadár Munkács várához.
nov. 3
17:48
Brutális összeget kap egy évre Habony Árpád exneje Rogán Antaléktól (Menedzsment Fórum)
Jókora késéssel, de közzétette a Miniszterelnöki Kabinetiroda az idei első nyolc hónapban megkötött szerződéseinek listáját.
nov. 3
17:48
Újabb hírek érkeztek a kórházba került, magyar focilegenda állapotáról (ATV)
Mészöly Géza, a Szőke Szikla fia a Borsnak elmondta, hogyan került édesapja kórházba és beszélt a jelenlegi egészségi állapotáról is - vette észre a nuus.hu.
nov. 3
17:54
Laosz újranyitotta magyarországi nagykövetségét (Demokrata)
Mindkét fél készen áll az egyébként is baráti és megbízható kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére.
nov. 3
18:06
Ukrán támadásnak állítottak be egy szíriai orosz bombázást a Pesti Srácoknál, de szerintük ez nem hírhamisítás (rtl.hu)
És hangsúlyozták, hogy ők nem Oroszország, hanem Magyarország pártját fogják.
nov. 3
18:12
Beújít a Bkk: digitális menetjegyet tesztel (Blikk)
Ez lehet a jövő közlekedési módszere: a BKK több vállalattal fogott össze, hogy megalkosson egy új módszert a digitális menetjegyek használatára. Elsőként a 100E reptéri járaton próbálhatjuk majd ki az újítást, amely környezetbarát, illetve érintésmentes lehetőséget kínál az utasok számára.
nov. 3
18:18
Jobbik: elképesztő családellenes lépést foganatosított a Fidesz (ATV)
A Fidesz nemet mondott a speciális nevelési igényű gyermekek és családjuk támogatására, a fideszes képviselők "a saját szavukat megszegve" hoztak egy családellenes, gyermekellenes és minden szempontból védhetetlen döntést - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
nov. 3
18:18
Esetenként 110 forintért fog ezentúl folyamatosan kiemelkedő rendelési élményt nyújtani a foodpanda (444.hu)
November 14-étől kérik a pluszpénzt.
nov. 3
18:30
Nyolcszoros áron kaphatják a gázt az önkormányzati lakásban élők - jogértelmezési problémáról lehet szó? (ATV)
Lakossági ár helyett piaci áron, azaz akár nyolcszor drágábban kapják a gázt az önkormányzati lakásban élők, ami csak a IX. és a XIII. kerületben 800 családot érint. Baranyi Krisztina, a kilencedik kerület polgármestere azt mondta: nem számlázzák ki a lakóknak a magas összeget.
nov. 3
18:36
Wachsler Tamás: indokolt az Országház felújítása, most az előkészítés indulhat (Infostart)
Még évekig hozzá sem nyúlnak az Országházhoz - mondta a Steindl Imre-program vezetője az InfoRádiónak, tisztázva a felröppent híreket. Beszélt az Országgyűlés és a Szent Korona esetleges költöztetéséről is.
nov. 3
18:36
Hadházy Ákos az elmúlt 12 év kormánypropagandájából csinált kiállítást a sátránál (SzMo)
„Ezek a kampányok 7-8 milliárd forintba kerültek, gyakorlatilag folyamatos, közpénzből fizetett Fidesz kampánynak feleltek meg” – írja a politikus.
nov. 3
18:36
Palkovics László: a fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció (Demokrata)
Palkovics László szerint erősíteni kell a kapcsolatot a Magyarországon működő kutatóhelyek és a nagyvállalatok, az oktatás és a termelés között.
nov. 3
18:36
Túlzónak és túlárazottnak tűnik az iroda, amit az Országgyűlés Hivatala bérel a fideszes Szatmáry Kristófnak (rtl.hu)
A XVI. kerületben lévő 170 négyzetméteres házrész havonta 847 ezer forintjába kerül az adófizetőknek, a környéken harmadennyiért kétszer ekkorát találni.
nov. 3
18:42
Egy doboz, ami miatt lassítanak az autók - mi is az a trafibox? (ATV)
Egyre több település választja a gyorshajtók kiszűrésére a trafiboxot. A berendezés méteres fémcsövön áll, úgy néz ki, mint egy forgalomszámláló. Az üvegablak mögé azonban sebességmérőt is elhelyezhetnek a rendőrök. Jelenleg 23 trafibox működik az országban, de további 44-re van megrendelése a rendőrségnek.
nov. 3
18:42
A magyar rendőrség szerint még csak nem is gyanús, hogy soha sehol nem mutatták be a drága nagyjátékfilm árából állítólag leforgatott országimázs-reklámfilmet (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 3
18:48
Lehet csomagolni, beindult az energiaturizmus (Infostart)
A hosszú távra szállást foglaló vendégkört a kisgyerekes szülők és a nyugdíjasok alkotják, illetve az irodai jelenléthez nem kötött digitális nomádok. Egyes országok most új motivációt kínálnak az utazóknak: olcsóbb energiaárakat.
nov. 3
18:48
Elképesztő mennyiségű pénzt fektettek ebbe a magyarok: a válság elől menekülnek? (Pénzcentrum)
44,5 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), ami 14,5 milliárd forinttal nagyobb összeg, mint a meghirdetett számolt be az MTI.
nov. 3
18:48
2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát Schmidt Mária alapítványa (SzMo)
A kissvábhegyi székházat 182 millió forintos, az istenhegyi ingatlant pedig 39 millió forintos áron tartották nyilván az ajándékozás pillanatában, két éve. Ennyiért még egy üres telket sem lehet kapni a környéken – derítette ki az Átlátszó.
nov. 3
18:48
Vannak olyan önkormányzati bérlakások, ahol 10 ezer forintról akár 80 ezerre nőhet a gázszámla (rtl.hu)
Csak két budapesti kerületben nyolcszáz önkormányzati bérlakásban élő család nem tud rezsicsökkentett áron gázhoz jutni. Nekik 10 ezer forintról akár 80 ezerre is ugorhat a gázszámlájuk, mivel közös kazánnal fűtenek. Ferencváros és a 13. kerület polgármesterei Orbán Viktorhoz fordultak segítségért. Azt kérik, hogy egy kormányhatározat módosításával
nov. 3
18:54
Napelemszektor: több ezer ember veszítheti el a munkáját (ATV)
Több ezer ember fogja elveszíteni a munkáját a napelemes szektorban azt követően, hogy a kormány felfüggesztette a napelemekkel előállított áram visszatáplálási lehetőségét a villamosenergia-hálózatba - erről Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke beszélt Start című műsorunkban.
nov. 3
18:54
Még bizonytalan, mikor indulhat a Parlament belső felújítása, de máris elköltenek 450 milliót a tervekre (444.hu)
Ha megindulnak a munkálatok, a koronát és a képviselőket is ki kell költöztetni.
nov. 3
18:54
Béremelést tervez jövőre a cégek többsége (Demokrata)
A megkérdezett cégek 63 százaléka jelezte, hogy tervez bérfejlesztést 2023-ra.
nov. 3
19:00
Édes-keserű: musical a cukorbetegségről (rtl.hu)
Musical a cukorbetegségről. Egy diabetológus doktornő írta, és miközben zenés, táncos és romantikus, témája a világon legalább 250 millió embert érint. A bemutatót az inzulin felfedezésének évfordulójára időzítették.
nov. 3
19:02
Megduplázódhat a házi napelemes rendszerek száma a következő fél-egy évben (rtl.hu)
A következő fél-egy évben minimum megduplázódhat a házi napelemes rendszerek száma a szakszövetség szerint. Az RTL Híradónak nyilatkozó ágazati szereplők egységesen megerősítették, hogy meg tudják oldani a hétfői határidőig beérkezett igények telepítését. Bár Orbán Viktor szerdán a parlamentben a legdrágább energiaforrásnak nevezte a napenergiát, a
nov. 3
19:06
Felújítaná a kormány a Parlamentet, csak a tervezésre 475 milliót különítettek el (rtl.hu)
Felújítaná a kormány a Parlament belsejét, erről szerdán jelent meg egy kormányhatározat. Eszerint több mint 120 éve használják megszakítás nélkül az épületet, és a kormány kiköltözésével lehetőség lenne a belső elektronikai, biztonsági rendszerek felújításra. A jövő évi költségvetésből csak a tervezésre 475 millió forintot különítettek el. A DK sz
nov. 3
19:08
Állateledel és játék lesz a töklámpásokból a Fővárosi Állat- és Növénykertben (rtl.hu)
Megunt halloweeni töklámpásból állateledel és játék. A II. kerületi önkormányzat gyűjtőpontokat hozott létre, ahová a kifaragott tököket várják, amiket a fővárosi állatkertbe juttatnak majd el. A már rossz állapotú díszeket pedig komposztálják.
nov. 3
19:18
Brutálisan megnőtt a kereslet a hűtő-fűtő klímák iránt, van ahol tízszeresére nőtt a forgalom (ATV)
Sokan szeretnének átállni, erre a gazdaságos megoldásra. Van olyan kereskedő, aki a tavalyi mennyiség tízszeresét adta el. Egy középkategóriás klímát 300-350 ezer forintos áron lehet készre szerelve beszerezni, ami alig drágább, mint 10 köbméter hatósági áras tűzifa.
nov. 3
19:30
Palkovics: Magyarország innovációs teljesítménye a nehézségek ellenére ugrásszerűen javult (ATV)
A fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció, amit a kutatók és fejlesztők együttműködése hozhat létre - mondta a technológiai és ipari miniszter csütörtökön, a Szegedi Tudományegyetem innovációs napján.
nov. 3
19:30
Meghalt Szentkirályi András, a Pesti Srácok újságírója (SzMo)
A lapszerkesztő egy baleset kórházi szövődményei miatt hunyt el.
nov. 3
19:42
Forrong a világ! Mi lesz, ha belobban a szikra? S hogy dúlhat ennyi helyen egyszerre háború? (Blikk)
A magyar emberek mindennapjait is befolyásolhatja az egyre feszültebb helyzet.
nov. 3
19:42
Novák Katalin a Magyar Honvédség parancsnokával tárgyalt (ATV)
Novák Katalin köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka csütörtökön hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát és Béres János altábornagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját.
nov. 3
20:00
Az Iszlám Állam katonája ellen lépett fel a magyar bíróság (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a tádzsik állampolgárságú férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben zsoldostevékenységek bűncselekménye miatt a Tádzsik Köztársaság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot.
nov. 3
20:00
November közepétől már az ételrendelés is drágább lesz a Foodpandánál (Blikk)
A futárcég bruttó 110 forintos rendszerhasználati díjat számol fel rendelésenként november közepétől.
nov. 3
20:06
Újabb drágulás - rendszerhasználati díjat vezet be a foodpanda (ATV)
Magyarázatuk szerint azért kérnek november 14-étől rendelésenként extra pénzt, hogy megőrizhessék szolgáltatásuk színvonalát.
nov. 3
20:06
A Magyar Honvédség parancsnokával folytatott megbeszélést az államfő (Demokrata)
„Megnyugtató állapotban vagyunk” – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz.
nov. 3
20:18
Hatalmas siker: vidéki éttermek is kaptak Michelin-csillagot (ATV)
Összesen kilenc hazai étterem nyerte el az elismerést.
nov. 3
20:36
Mazel Tov-val gratulált Orbán Viktor Magyarország barátjának (Infostart)
Nehéz időkben erős vezetőkre van szükség . ezekkel a szavakkal gratulált Orbán Viktor Benjamin Netanjahunak.

Keresés