A Magyar Közlönyben megjelent, Nagy István agrárminiszter által jegyzett rendelet szerint jövőre nő a vadászjegy és a vadászati engedély kiállításának díja.
„Mi, Újbuda önkormányzati képviselői, alpolgármesterei és országgyűlési képviselői elfogadhatatlannak tartjuk ezt a lépésedet és a leghatározottabban tiltakozunk ellene” – üzente 13 képviselő Lászlónak.
Orbán Balázs és Szánthó Miklós felszólalását is meghallgatja a világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvénye, a CPAC japán állomásának közönsége.
Egy tótkomlósi tömőlúdtelepen igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a madárinfluenza vírusát – közölte a hivatal az MTI-vel szerdán.
Az lenne a minimum, hogy a fogaskerekű-közlekedés szünetelésének idejére igényvezérelt kisbuszos pótlása legyen a fogaskerekűnek - írja Fürjes Balázs a közösségi oldalán. Jelenleg nem közlekednek a szerelvények, miközben a főváros azt állítja, hogy nem mondtak le róluk.
Három magyar operatív program 65 százalékos forrásának a felfüggesztését javasolja az Európai Bizottság - 7,5 milliárd euró befagyasztását. Ursula von der Leyenék jóváhagyták ugyanakkor az 5,8 milliárd eurós magyar helyreállítási tervet - derült ki Valdis Dombrovskis bizottsági ügyvezető alelnök bejelentéséből.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara szomorú hírt kellett, hogy közöljön, miszerint elhunyt egyik szeretett professzoruk, dr. Valki László. A nemzetközi jogászprofesszor eltávozását a honlapukon tudatták a nyilvánossággal.
Váratlan, és nemzetközileg is kiugró eredményt hozott az internetes kitöltés, amelyen keresztül két és fél hét alatt 3,2 millió háztartásból, több mint 7 millió kérdőívet küldtek be
Karsai nem vitatja a DK érveit, de nem ért egyet azzal, hogy a jelenlegi Magyarország fasiszta rendszer lenne, ehelyett „Orbán uralma egy korrupt, önkényuralmi kleptokrácia”.
A párt szerint mára „kész tény,” hogy „Magyarország és a gazdasági válság legrosszabb napjait élő magyar emberek Orbán Viktor kormánya miatt nem jutnak hozzá a nekik járó uniós pénzekhez.”
A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók - a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve - december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát - közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel.
Rendkívüli kormányinfót hirdetett szerda délutánra az Orbán-kormány. Az Európai Bizottság döntését követő sajtótájékoztatón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is részt vesz.
Nem jelent finanszírozási gondot az országnak az uniós pénzek visszatartása, és a rezsicsökkentés fenntartását sem érinti – jelentett ki Gulyás Gergely a szerdai rendkívüli kormányinfó alkalmával, miután az Európai Bizottság úgy döntött, három magyar operatív program 65 százalékos forrásának a felfüggesztését javasolja - 7,5 milliárd euró befagyasz