Parragh László nem gondolkozott azon, hogy lemondjon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara éléről. Az RTL Híradónak adott interjújában azt mondta: jelezte a miniszterelnöknek, hogy a katatörvény módosítása felháborodáshoz vezethet, és azzal, hogy az ő januári javaslatuk helyett már szeptemberben életbe lép, sok vállalkozó nehéz helyzetbe kerül. De el
Ötven ember ellen emelt vádat hivatalos személy által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
Hoffmann Györgyöt, Kálmán Olga DK-s képviselő férjét javasolta az MSZP és a DK a ferencvárosi médiacég élére, a kerület polgármestere azonban megvétózta a képviselő testület döntését, mert szerinte a DK nem darálhatja be a ferencvárosi független médiát. Az MSZP-DK frakcióvezetője szerint Baranyi Krisztinának nincs érdemi kifogása Hoffmann György el
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szerek, készítmények reklámjában éltek vissza Karikó Katalin nevével és fényképével. A világhírű kutató elmondta, hogy olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondtam, nem állított.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke.
Akár ellátási gondok is felléphetnek az otthoni szakápolásban, ha a dolgozók egy része kiesik a KATA-törvény módosítása miatt. A vállalkozóként dolgozó villanyszerelők egy része pedig a pályaelhagyást, illetve az áremelést fontolgatja. Az átalányadózásra történő áttérés havonta akár a háromszorosára is emelheti egy kisvállalkozó költségeit. A kormá
Egy évtizede nem jutott dűlőre egy móri asszony a szomszédjával. A vita alapja az esővíz elvezetése, ami a nő szerint hozzájárulhatott a háza megsüllyedéséhez és a falak megrepedéséhez. A szomszéd szerint inkább az okozhatja a problémát, hogy az ingoványos talajra épülő házból kispórolták az anyagokat.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd az Okt
A több ezres tömeg lebénította a belvárost, Orbán Viktor hivatala felé indultak, de a rövidebb úton rendőrök állták az útjukat. Most a hosszabb úttal próbálkoznak.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lend
A mai napon az RTL Híradó több százezer nézője vette tudomásul döbbenten, hogy a műsor nem indult el a megszokott időben, kereken 18 órakor. A csatorna a Blikk megkeresésére elárulta, mi okozta a problémát.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lend
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lend
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lendvay utca felé vonultak, végül elindultak vissza az Oktogon felé. Este már az Astorián és a Blaha Lujza téren is blokkolták a forgalmat.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kijelentette, hogy a körülbelül 465 ezer magyar katás adózó jelentős része valójában „munkaviszonyt fed el” a katázás mellett.
Több ezer ember demonstrált szerda este a kormány új KATA-szabályai ellen. Jártak a Fidesz székháznál is, az Erzsébet hídon pedig világító mobilokkal utaltak a netadós tüntetésre.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lendvay utca felé vonultak, végül elindultak vissza az Oktogon felé. Este az Astorián és a Blaha Lujza téren, később pedig Budán, a Döbrentey téren is megbénították a forgalmat.