2022. július 29. péntek

júl. 29
0:12
Megindult a roham, egyre több az átverés a tűzifapiacon (hirado.hu)
A kereskedők szerint már megindult a roham a tűzifáért. A rezsicsökkentés módosításával kapcsolatos kormányzati bejelentés óta ugrásszerűen megemelkedett a tűzifa iránti kereslet.
júl. 29
0:12
Most ért a 6. covid hullám a csúcsára - ebből következtet rá Rusvai doktor (Ripost)
A szennyvízből látható, hogy elértük a tetőpontot.
júl. 29
0:12
Orbán Viktor: Ausztriára a következő években is számíthatunk (Demokrata)
Fordítva is így áll a helyzet – jelentette ki Orbán Viktor Bécsben, miután megbeszélést folytatott az osztrák kancellárral.
júl. 29
0:12
Olyan kevesen jelentkeztek, hogy bizonyos tanári képzések egyáltalán nem indulnak el hat egyetemen (rtl.hu)
Hat egyetemen sem indulnak el a korábban meghirdetett biológia- és fizikatanári osztatlan képzések – erről az Eduline írt. A lap szerint ez olyankor fordul elő, ha nincs elég jelentkező. A belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy fizikatanárnak az egész országban csak 22-en jelentkeztek. A pedagógusok demokratikus szakszervezete szerint aki elv
júl. 29
0:16
Földrengés volt Miskolc és Eger között (hirado.hu)
A földrengés két kilométeres mélységben volt.
júl. 29
0:16
Rettegnek a lakosok: medvét láttak Budapest környékén (Ripost)
Medve nyomaira bukkantak Sülysápon.
júl. 29
0:16
Felértékelődnek a gáztárolók (Demokrata)
Videó! Most, hogy már az is kérdés, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában, egyre nagyobb figyelmet kapnak a gáztárolók – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba.
júl. 29
0:16
Nem csak Szegeden vannak problémák az urológia fekvőbeteg ellátással (rtl.hu)
Kecskeméten is ugyanez a helyzet. Csakhogy ott három hónapra zárták be a kórházi osztályt az urológián – ezt mondta az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő. Kunetz Zsombor szerint Kecskemétről éppen Szegedre vitték volna a betegeket. A Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke szerint országos szintű a szakemberhiány.
júl. 29
0:20
Tyúkólat kapott szét egy medve Sülysápon (Ripost)
A szakértő szerint a medvéé az ürülék, amit ott találtak.
júl. 29
0:20
Ösztöndíjjal segítik a menekült hallgatókat (Demokrata)
Ösztöndíjjal segíti az Ukrajnából menekült hallgatókat a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem.
júl. 29
0:20
Illik egy pólót magunkra kapni, ha a strandon meglátogatjuk a büféket – a vízparton is vannak alapvető szabályok (rtl.hu)
Kovács Dórit bosszantja, ha lefröcskölik, amikor ő csak megmártózna, Kármán Odett nem szeretné, ha mellette hangosan hallhatnának zenét, és Norbival is pólót vetet fel, ha leülnek a lángososnál. Hogyan illik és nem illik vízparton, medencék mellett viselkedni, ismerjük-e még a strandolás íratlan szabályait? A meleg, a szabadság, a napsütés és az üd
júl. 29
0:24
Néhány utas utcabált rendezett az 1-es villamoson (Ripost)
A Despacito című latin slágerre ropták.
júl. 29
0:24
A Shell országosan öt helyszínen időszakosan szünetelteti a töltőállomásokat (Demokrata)
Az ellátásbiztonság érdekében a Shell Hungary Zrt. az országban öt helyszínen időszakosan szünetelteti a töltőállomások üzemeltetését augusztus 1-től.
júl. 29
0:24
Megszünteti az egyetemi nyelvvizsga-kötelezettséget a kormány (rtl.hu)
Régóta feszítő problémát kezelnek ezzel a döntéssel – mondta Csák János.
júl. 29
0:28
Elstartolt a második MCC Feszt (Demokrata)
Esztergom három napra ismét a zenei és szakmai programok kavalkádjává változik.
júl. 29
0:28
Életveszélyben vannak kutyáink a kánikulában? (rtl.hu)
Ha azt hiszi, önnél senki nem szenved jobban a melegtől, jusson eszébe, hogy a kutyák nem tudnak izzadni, így hűteni sem tudják magukat a melegben. Ők is hőgutát kaphatnak nyáron a forróságban, ezért oda kell figyelni a hűtésükre. Lukács Miki a hűvös pincébe engedi be kutyáit, Voksán Virág hűtőmatraccal védekezik pomerániai törpespiccei túlmelegedé
júl. 29
0:32
Palkovics László: az autóiparban abszolút jövőképes Magyarország (Demokrata)
Az autóipar a legjelentősebb iparág, éves kibocsátása megfelel a magyar GDP 25 százalékának, ezért a kormány mindent megtesz az autóipar védelme érdekében.
júl. 29
0:32
Buszvezető a szabálytalan autósokról: ők a saját életükkel játszanak, mi viszont az utasainkéval (rtl.hu)
Egy buszt képtelenség úgy irányítani, mint egy személygépkocsit. Az autósok egy része viszont mégis így gondolja, hiába látja az előtte, mellette, vagy éppen mögötte közlekedő, nála jóval nagyobb járművet. Nem értik, hogy a buszvezetőnek a buszon utazók testi épségére is figyelnie kell, ezért még a szabálytalan autósok kedvéért sem manőverezhet hir
júl. 29
0:36
Angyali dallamok (Demokrata)
Az Angelica Leánykar megálmodója és karnagya, Gráf Zsuzsanna a Kodály-módszer elkötelezett nagykövete itthon és a nagyvilágban.
júl. 29
0:36
Hegedüs Zsuzsa szerint négy év után minden kormányt el kell küldeni, mert elszáll az agyuk (rtl.hu)
A kedden lemondott miniszterelnöki megbízott azt mondta, hogy már a homofób gyermekvédelmi törvény miatt is fel akart szólalni.
júl. 29
0:40
Kisebb földrengés volt Kács közelében (Demokrata)
A műszerek a Richter-skála szerinti 2,5-ös erősségű földmozgást észleltek.
júl. 29
0:40
Egész Európában az átlag felett fogyasztó magyarok fizetik messze legtöbbet a gázért, Szijjártó Péter szerint ennyire tudták megóvni az embereket (rtl.hu)
Európa legdrágább gázárát kell megfizetni augusztustól Magyarországon az átlag fölött fogyasztóknak. Míg Magyarországon 747 forint lesz az átlagos fogyasztás fölött a gáz köbmétere, addig Németországban jelenlegi árfolyamon 550 forint. Szijjártó Péter a híradónak azt mondta: igyekeznek megóvni a fogyasztókat, de ennyire telik most az ország gazdasá
júl. 29
0:44
A XVI. kerület fideszes polgármestere szerint Budapest olyan hely lett, mint Ceausescu Romániája (rtl.hu)
Szerinte a kommunizmus alatt sem volt olyan diktatúra a fővárosban, mint Karácsony Gergely alatt.
júl. 29
0:48
Földrengés volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (rtl.hu)
A kis erősségű földmozgást a lakosság is érzékelte, de károkról nem érkezett bejelentés.
júl. 29
4:42
Centiken múlt egy újabb "Hableány-tragédia" a Margit hídnál (Infostart)
Két kis sétahajó került veszélyes közelségébe egy hatalmas monstrumnak.
júl. 29
5:30
A közgazdász szerint inkább a nagy állami rendezvényeken, és a "presztizs beruházásokon" kellene spórolni (ATV)
A kormány a háborúra hivatkozva leállítja azokat a budapesti állami beruházásokat, amelyek kivitelezése még nem kezdődött el, hiába költöttek el milliárdokat azok előkészítésére - írja a Népszava. A közeljövőben nem valósul meg egyebek között a csepeli hév meghosszabbítása, a Galvani híd, vagy épp a dél-budai centrumkórház. Híradónk szerette volna
júl. 29
5:39
Szégyenlista: egész Európa egyik legdurvábban dráguló élelmiszereit eszik a magyarok (Menedzsment Fórum)
Ismételten nem sok jó hírrel tudunk szolgálni legújabb nemzetközi élelmiszerár-összehasonlításunkban: a hazai árak növekedése a régióban is magasan kiemelkedik, de Európában is dobogós a magyar élelmiszerek drágulása.
júl. 29
5:54
Majdnem másfélszer annyian utaznak így a Balatonra, mint tavaly (Infostart)
Az egy év alatti növekedés most 41 százalékosnak tűnik.
júl. 29
6:00
Szinte naponta megy fel a tanszerek ára, több tízezer forint is lehet egy-egy gyermek beiskolázása (ATV)
Már csak egy hónap van hátra a nyári szünetből, így egyre több családnál okoz gondot a tanszerek megvásárlása. Sok helyen az önkormányzatok próbálnak segíteni azoknak, akik önállóan csak nehezen tudnák előteremteni a tanszerek árát.
júl. 29
6:12
Szakértő: hazánk előbb eszmélt az uniónál (Infostart)
Télen derül majd ki, hogy a kormány valóban jobban kezeli-e az energiaválságot, mint az uniós országok többsége, ahol már most korlátozásokat vezetnek be. Az viszont már biztos, hogy a klímavédelmi szempontok most egy jó ideig háttérbe szorulnak. Az eddig bejelentett hazai intézkedésekről Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója és Sebestyé
júl. 29
6:12
Cseh rendőri egység parancsnoka: Rendkívül komoly a bevándorlási helyzet a magyar-szerb határon (hirado.hu)
A múlt héten több mint négyezer illegális bevándorlóval szemben kellett intézkedni a határnál, ilyenre a 2015-ös nagy migránsroham óta nem volt példa.
júl. 29
6:18
Elvarázsolta Budapest a Forma–1 nagyágyúit (hirado.hu)
A hétvégi 37. Magyar Nagydíj alkalmából a fővárosban időző F1-es csapatok közösségi fotói alapján megmutatjuk, Budapest mely nevezetességei vezetik a látványossági toplistát.
júl. 29
6:18
Az amerikai külügy is elítélte Orbán Viktor szavait (ATV)
Az amerikai külügyi szóvivő, Ned Price csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az Egyesült Államok "megbocsáthatatlan" kijelentésnek tartja, és elítéli Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a "kevert fajú népekről" szóló szavait.
júl. 29
6:36
Éjszakai busszá (is) változik a 100E (Infostart)
Napokon belül 0-24 órás közlekedési vonal lesz a reptéri.
júl. 29
6:42
Háború: csaknem 200 ukrán menekült érkezett Budapestre tegnap (ATV)
Az ukrajnai háború elől július 28-án 175 ember, köztük 49 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Police.hu.
júl. 29
6:48
Hegedüs Zsuzsa szerint négy év után minden kormányt el kell küldeni, mert elszáll az agyuk (Blikk)
Néhány nappal viharos lemondása után ismét interjút adott Orbán Viktor egykori tanácsadója, Hegedüs Zsuzsa. A szociológus szerint 2014 után kezdtek elfajulni a dolgok a Fidesznél.
júl. 29
7:00
Útinform: mutatjuk, mi várható az utakon péntek reggel (Blikk)
Baleset és sávlezárások is nehezítik az autóval közlekedők dolgát a hét utolsó munkanapján.
júl. 29
7:06
Curtis kitálalt Majkáról: "egyszer eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak" (ATV)
A rapper a Borsnak adott interjújában arról beszélt: jövő nyártól egyedül fog turnézni.
júl. 29
7:12
ORFK: Több mint tizennégyezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
Vonattal 175-en – köztük 49 gyerek – érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre.
júl. 29
7:12
Kreatív megoldással az államilag támogatott falusi kisboltoknak passzolják át a kispostákat (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 29
7:18
Augusztustól már nincs ingyen a tram-train használata, de... (Infostart)
...félóránként jár, hétvégenként kibővítve pedig éjjel-nappal.
júl. 29
7:24
Több mint kétszáz szolgáltatási centrumot hoz létre a Magyar Posta Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. (hirado.hu)
A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta Zrt. 1991-ban kezdte meg együttműködését.
júl. 29
7:30
Hallgassa nálunk Orbán Viktor interjúját (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.
júl. 29
7:36
Most adta ki a riasztást a meteorológiai szolgálat: Az ország egyik felét elmossa az eső (BorsOnline)
Többfelé másodfokú figyelmeztetést adott ki a hőség veszélye miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 29
7:36
Egy hónapig élt: megszüntetik a Nemzeti Közlekedési Központot (rtl.hu)
A társaság Vitézy Dávid fővárosi beruházásokért felelős cégéből jött létre júliusban.
júl. 29
7:39
Európa legdrágább gáza - Szijjártó Péter szerint megkímélik az embereket az ármozgásoktól (Menedzsment Fórum)
Miközben az elmúlt hónapokban mind Orbán Viktor, mind Szijjártó Péter azzal etették az embereket, hogy milyen olcsón vesszük az orosz gázt, a megemelt lakossági gázár az egyik legmagasabb lesz Európában. Szijjártó Péter szerint a lehető legnagyobb mértékben megkímélik az embereket a világpiaci ármozgásoktól.
júl. 29
7:48
Orbán Viktor legújabb bejelentései a Kossuth rádióban (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik. A téma a válság, az infláció, az orosz-ukrán háború és a migráció.
júl. 29
7:51
Fajkeveredésről nem beszélt Orbán Viktor, őszre háborús gazdaság jöhet szerinte (Menedzsment Fórum)
Tusványosi beszéde után először adott interjút a Kossuth rádióban a miniszterelnök. A nyugati háborús stratégia nem működik, békét kell kötni. A magyar kormány viszont harcol mindenért, a gazdák is számíthatnak segítségre az aszálykárok enyhítésében.
júl. 29
7:54
Orbán Viktor: ha Brüsszel nem jól lép, októbertől háborús gazdaság lesz egész Európában (Infostart)
Ismét a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt Orbán Viktor. Bejelentette: meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát, megsegítik az aszálykárosult gazdákat. Kifejtette: az ukrajnai háború végéhez az USA-nak is stratégiát kellene váltania. A rezsicsökkentés-csökkentést néhány hónap múlva felülvizsgálják.
júl. 29
7:54
Orbán Viktor: Az európai háborús stratégia elgyengült, megbukott, nincs többé (hirado.hu)
A jövőben is minden magyar család megkapja a rezsicsökkentett árú áramot és földgázt, de csak az átlagfogyasztás erejéig - hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Keresés