Sokan voltak a Márki-Zay Péter által szervezett tüntetésen, melynek célja az volt, hogy kiálljanak a katás adózók mellett, akiknek alig másfél hónapot adott a kormány, hogy gyökeresen megváltoztassák életüket, illetve mindenki mellett, akit a "rendszer nyomorba dönt." Márki-Zay Péter a beszédében több utalást is tett egyfajta, Orbán Viktor és Gyurc
Adatokkal cáfolta meg a Momentum Mozgalom Parragh László korábbi kijelentését, miszerint a nem katások közömbösek az Orbán-kormány rekordgyorsasággal elfogadott új katatörvénye kapcsán. Egy, a párt megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság 62 százaléka nem ért egyet az új rendelkezéssel, miközben a kormánypá
Márki-Zay Péter, a választásokon az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként induló ellenzéki politikus kemény hangú beszédet tartott az általa szervezett, és több ezres létszámúra duzzadt tömeg előtt szombaton a Margit hídnál.
Az elmúlt hetekben több Pest megyei településen alakult ki súlyos vízhiány. A Heti Napló épp a múlt hónapban mutatta be, hogy micsoda lakossági robbanás volt az elmúlt években az agglomerációban, és mennyire nem követte ezt le a közművek fejlesztése. A Heti Napló most Pest megye egymástól távol eső pontjain forgatott, és mindenhol ugyanarról számol
Nehezen értelmezhető a katatörvény módosítására adott indok a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke szerint. Orbán Viktor ugyanis az állami rádióban azt mondta: a nyugdíjkassza kilyukadásához vezetne, ha 450 ezren továbbra is a kedvezőbb, katás adózási formát választanák. Dávid Ferenc szerint azzal, hogy a miniszterelnök megpróbálja sze
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint a következő években nem lesz lehetőség a határon túli magyar vállalkozások eddigi mértékű támogatására. Potápi Árpád János a 7. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozójának megnyitója után nyilatkozott az InfoRádiónak. A rendezvényre csaknem 200 vállalkozó érkezett Erdélyből, F
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ugyanis szavazhatnak az emberek, legalábbis azon a tizenegy településen, ahol ma időközi önkormányzati választás lesz: Szilváson, Jászboldogházán és Mezőtúron polgármestert, Taktaszadán, Darnózseliben, Somoskőújfaluban és Kondorfán polgármestert és képviselő-testületet, Sajószentpéter, Esztergom, Salgótarján és Szentendre egy-egy választókerületébe
Szilváson, Jászboldogházán és Mezőtúron polgármestert, Taktaszadán, Darnózseliben, Somoskőújfaluban és Kondorfán polgármestert és képviselő-testületet, Sajószentpéter, Esztergom, Salgótarján és Szentendre egy-egy választókerületében pedig képviselőt választanak.
Minden élethelyzetet, speciális életkörülményt igyekszik megvizsgálni az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs az új rezsiszabályok kidolgozásakor - mondta Dömötör Csaba. Mint fogalmazott, a rendelet hamarosan megszületik, ami külön ki fog térni az árképzésre, és számos társadalmi csoportra is.
Kegyetlenül őszinte állashirdetéssel keresi új technikatanárát egy budapesti általános iskola: pénzből kevés, de humorból bőven akad a felhívásban. Azt is leírják, milyen kecsegtető ajánlatokkal várják a leendő technikatanárukat.
Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs véglegesíti majd a rendeletet. Kitérnek a kistelepülésen élők helyzetére és a nagycsaládosok megvédésére – ígérte.
Mindannyian jártunk már orvosnál, kisebb vagy nagyobb problémák miatt, és általánosságban azt mondhatjuk, hogy a hazai egészségügyben dolgozók erejükön felül teljesítenek és mindent megtesznek azért, hogy megoldják problémáinkat. Ugyanakkor rendre hallani olyan történeteket, melyek miatt olykor képesek vagyunk elveszteni az orvosokba vetett hitünke
Orbán Viktor vasárnap reggel megszólalt az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban. A miniszterelnök azt üzente Brüsszelnek, hogy a "szankciók nem segítenek Ukrajnának, de kinyuvasztják az európai gazdaságot, ami kibírhatatlan."
„Én értem, hogy mindenki segíteni akar Ukrajnának, de úgy kell segíteni, hogy az Ukrajnának jó legyen, nekünk meg lehetőleg ne legyen rossz” – hangoztatta a miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött üzenetében.
A nagynevű brit lap is beszámolt arról, hogy ötödik napja tüntetnek és zárják le a hidakat Budapesten a katatörvény és a rezsicsökkentés módosítása miatt a tiltakozók.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt ígéri: külön megvizsgálják, mi vonatkozik a családokra, akik csak áramot fogyasztanak, gázt nem, vagy csak nagyon keveset. De a rezsiáraknál külön figyelmet szentelnek a kistelepüléseken élők speciális helyzetére és a nagycsaládosok védelmére is.
Az európai hőhullámokat, a Covid-hullámok, az érkező menekültek, az ellátási láncokban lehetséges fennakadások és Putyin politikája miatt keményévek előtt áll a kontinens a lap elemzése szerint.
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével jövő héten elindul az albérletpiaci főszezon, ám több megyében már eddig is kiugró kereslet alakult ki. Budapesten 24 százalékkal, Győr-Moson-Sopron megyében 20 százalékkal nőtt az ezer albérletre jutó kereslet.
A fideszes szavazók 20 százaléka mondta azt, hogy az ügy miatt már kedvezőtlenebb véleménnyel van az ország vezetéséről. A pártnélküliek 35, míg az ellenzékiek 51 százaléka vallotta ugyanezt.
A magyar lakosság nyaralása a gyenge forint és az infláció miatt sokkal szerényebb lesz, sőt, egyes családok egyáltalán nem is mennek nyaralni az idei évben, derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Ötödik napja tüntet több ezer ember Orbán Viktor kormánya ellen, miután az adóváltozások nyomán egyre mélyül az elégedetlenség – áll a The Guardian cikkében.