Az aszály mérésére és előrejelzésére dolgoztak ki országosan használt eljárást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék kutatói – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Biztos lábakon áll Magyarország gázellátása – így fogalmazott Szijjártó Péter külügyminiszter Brüsszelben. Azt mondta továbbra is folyamatosan töltik fel a tárolókat, az éves átlagos fogyasztás 26,5 százalékát már betárazták – hangzott el az M1 Híradó műsorában.
Novák Katalin tegnap aláírta a katatörvényt, az emiatt tüntetők pedig a Sándor-palotához vonultak. Az egyik csoport pedig nem mással találkozott, mint Palkovics Lászlóval, aki épp a vacsoráját fogyasztotta.
Folytatódhatnak a sztrájktárgyalások, a pedagógusok béremelése pedig a beígért háromszor 10 százalékos mértékben fog megtörténni – írta a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium levelében. A minisztérium elárulta, hogy mitől függ, hogy beváltsa a kormány ígéretét, és megemelje a tanárok bérét.
Az eddig is komoly problémákkal küzdő egészségügyben nemrég egy teljesen új helyzet állt elő. A szakemberhiány miatt vannak olyan kórházak ahol csak adott napokon, de olyanok is, ahol már egyáltalán nem lehet szülni.
A második Orbán-kormány egykori energiaügyi helyettes államtitkára szerint blöffölt a kormány a magas piaci árral amikor bejelentették, hogy nem mindenkire vonatkozik majd az energiaárak támogatása.
A KATA módosításának nincs hatása a pártpreferenciára – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelyet a Magyar Nemzet közöl.
A pódiumbeszélgetéseket idén négy témakörbe csoportosították: a háború és következményei, a gazdasági helyzet és a válságkezelés, Európa jövője és a magyar nemzetpolitika.
Kevesebb italüzlet és a zenés szórakozóhely van, és jóval alacsonyabb az éttermek száma a két évvel korábbi állapothoz viszonyítva a Magyar Vendéglátók Iparegyesülete szerint.
A KATA módosításának nincs hatása a pártpreferenciára – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelyet a Magyar Nemzet közöl.
Megjelent a Magyar Közlöny hétfő este közzétett számában a Novák Katalin köztársasági elnök által aláírt törvény, ami azoknak a kisvállalkozóknak a működését szabályozza, akik szeptember 1-jétől is benne akarnak maradni a kata szerinti adózásban.
Az NB1-ben a legjobban kereső futballista 27 millió forintnál is többet kap havonta, és a legszegényebb magyar klubnak is milliárdos a költségvetése. A bérezés már az európai topligák szintjét is elérheti a hazai bajnokságban focizó játékosoknál. A gyenge forint miatt még jobban jár, akit euróban fizetnek ki.
2013 óta mintegy 26 milliárd forint állami támogatással több mint 261 ezer tanuló vagy hallgató szerezhetett munkatapasztalatot a nyári diákmunka programban.
Egyeztetést hívott össze Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentbe kedd reggelre. Az energiaügyi ülésen miniszterek, államtitkárok is részt vettek és az MVM vezetője is.
Egyeztetést hívott össze az energia-veszélyhelyzetről és a rezsicsökkentés megvédéséről Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentbe kedd reggel – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A megbeszélésen Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, Palkovics László technológiai és ipari miniszter,