2022. július 19. kedd

júl. 19
13:12
Csütörtökön minden eldől (hirado.hu)
A fővárosban a Városligetben rendezi meg a Pont Ott Partit, ahol a felvételizők a ponthatárok mellett a felsőoktatási lehetőségeket bemutató programokon is részt vehetnek.
júl. 19
13:12
Momentum: „A Fidesz az elszegényedés költségvetését fogadta el!” (ATV)
A párt arra reagált közleményben, hogy ma a parlamentben 135 igen szavazattal, 54 nem ellenében elfogadták Magyarország 2023-as központi költségvetését.
júl. 19
13:18
Megszavazták: Ha valakit lefotóznak Orbán Viktorral vagy Novák Katalinnal, azoknak az arcát ki kell takarni bizonyos esetekben - így néznének ki a képek (Blikk)
Különös passzus van elrejtve a 2023-as költségvetés módosítását megalapozó, kormánypárti előterjesztés alapján megszavazott törvényjavaslatban. A salátatörvény tartalmaz egy olyan részt, amely lehetőséget ad arra, hogy az Orbán Viktorral, vagy Novák Katalinnal közös fényképekről eltűnjenek emberek. Azt, hogy ennek miképpen van köze a 2023-as költsé
júl. 19
13:18
Hosszú idő után lett elnöke a Népjóléti bizottságnak (ATV)
A DK-s Varga Zoltánt választotta meg a nyári szünet előtt a parlament.
júl. 19
13:18
Elindult a HírTV stábja is Tusnádfürdőre (HírTV)
Szerdától folyamatosan tudósít a HírTV a bálványosi nyári egyetemről
júl. 19
13:18
Mostantól nem kell feltüntetni a vagyonnyilatkozatban a képviselők ingatlanjait, megtakarításait és tartozásait sem (SzMo)
Ezek helyett csak a jövedelmükről és az érdekeltségeikről kell számot adniuk a képviselőknek.
júl. 19
13:18
Egy körözött bűnözővel fotózkodott a nemzetpolitikáért felelős államtitkár (rtl.hu)
A fotó aztán hamar el is tűnt a Facebook-oldaláról.
júl. 19
13:20
Átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer, mostantól nem kell nyilatkozniuk a képviselőknek az ingatlanjaikról, autóikról (rtl.hu)
Nem értesülünk majd a megtakarításaikról sem.
júl. 19
13:24
Furkó Kálmán tiszteletére rendeznek emlékversenyt szeptemberben Szolnokon (Demokrata)
Furkó Kálmán nyugállományú ezredes a világon negyedikként szerzett 8. mesterfokozatot.
júl. 19
13:30
Egy körözött bűnözövel fotózkodott egy budapesti díjátadón a nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Blikk)
Gyorsan kapcsolt Potápi Árpád János, és hamar törölte azt a Facebook-bejegyzést, amelyen éppen egy Romániában körözött bűnözővel fotózkodik. Addigra viszont kellően sokan látták ahhoz, hogy híre menjen a történteknek.
júl. 19
13:30
Családbarát munkacsoportot hoz létre a Gazdasági Versenyhivatal (hirado.hu)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) családbarát munkacsoport létrehozását vállalta a fogyasztóvédelmi kerekasztal keretén belül, hogy az érintett szervekkel közösen segítse a családok megóvását célzó jogalkalmazást és jogalkotást - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
júl. 19
13:42
Kiadták a harmadfokú hőségriasztást egészen szombatig (Infostart)
Szerdától szombat éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
júl. 19
13:42
Pénzügyminisztérium: a Magyar Könyvelők Országok Egyesülete félreértelmezi az adótörvényt (ATV)
A tárca annak kapcsán reagált, hogy a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete a hivatalos Facebook-oldalán azt írta a kata-törvény kapcsán, hogy egy durva hiba maradt benne.
júl. 19
13:42
Harmadfokú hőségriasztást adtak ki szerdától szombatig (Demokrata)
A kánikulában futni, kerékpározni csak a reggeli vagy az esti órákban ajánlott.
júl. 19
13:44
Újra tarolt az ATV: 8 műsor is a TOP50-ben (ATV)
Nyáron is kiemelkedő nézettséget hoznak az ATV politikai és szórakoztató műsorai. A múlt héten a teljes népesség körében az 50 legnézettebb magyar tévéműsort tartalmazó TOP-listán 8 ATV-s műsor szerepel.
júl. 19
13:54
Egy hónapon belül másodszor harmadfokú hőségriasztást adtak ki (hirado.hu)
Erre azért van szükség, mert legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot az napi középhőmérséklet.
júl. 19
13:54
Szerdától szombat éjfélig harmadfokú hőségriasztás lesz (rtl.hu)
11 és 15 óra között lehetőleg mindenki húzódjon árnyékba.
júl. 19
14:00
Éppen Mészáros Lőrinc fontos emberével találkozott az ipari minisztérium felső vezetése, amikor a Momentum odavitt hozzájuk egy tiltakozó futárt (444.hu)
A vasúti közlekedésért felelős kormányzati vezetők éppen a vasútépítésben utazó Mészáros-cég vezetőjével tanácskoztak egy asztalnál, amikor egy teljesen más ügyben rájuk találtak.
júl. 19
14:00
Rendkívüli bejelentést tett Müller Cecília, harmadfokú hőségriasztás rendelt el (BorsOnline)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. július 20-án (szerda) 00.00 órától 2022. július 23-án (szombat) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást ad ki.
júl. 19
14:18
Drónfelvételen, ahogy a repülőtér közelében, Ferihegynél pusztítottak a lángok (rtl.hu)
A füst miatt szinte alig láttak az autósok.
júl. 19
14:24
Magyarország a rendelkezésére álló eszközökkel segíti Ukrajnát (Demokrata)
Magyar Levente kiemelte, Magyarország kész nagy számban befogadni és ápolni sérült ukrán gyerekeket és sebesült katonákat.
júl. 19
14:30
Nagy változások a használt autók piacán (Infostart)
Emelkednek az árak, de így is növekszik a kereslet.
júl. 19
14:30
Nézőpont Intézet: A Fidesz–KDNP mögött áll a magyarok többsége (hirado.hu)
A baloldal hat pártja közül négy nem jutna be önállóan a parlamentbe.
júl. 19
14:30
Orbán Viktor egyeztetést hívott össze a rezsicsökkentés ügyében (ATV)
Európában csak Magyarországon védik rezsicsökkentéssel a családokat, és a kormány a jövőben is ezt fogja tenni - Havasi Bertalan tájekoztatása szerint ez hangzott el a miniszterelnök által összehívott mai egyeztetésen.
júl. 19
14:30
Kiadták a vörös kódot: megint borzasztó hőség tarolja le Magyarországot (Pénzcentrum)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. július 20-án (szerda) 00.00 órától 2022. július 23-án (szombat) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást ad ki.
júl. 19
14:36
150 millió forintot bukott egy magyar lottójátékos, másfél hónapig nem jelentkezett a nyereményért (rtl.hu)
A fel nem vett pénzt újra kisorsolják.
júl. 19
14:42
Csütörtökön dől el több tízezer diák sorsa (Infostart)
Közzéteszik az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyekről a diákok idén is elsőként a Pont Ott Partin értesülhetnek.
júl. 19
14:42
Közel ötvenéves szinten az infláció Ausztriában (hirado.hu)
A világjárvány, de különösen az ukrajnai háború gazdasági következményei miatt 8,7 százalékos az infláció mértéke Ausztriában, amely az elmúlt 47 év legnagyobb mértékű pénzromlása.
júl. 19
14:42
Magyar Levente: A „rendelkezésre álló eszközökkel” segítjük Ukrajnát (ATV)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a nyugat-ukrajnai Lembergben a város polgármesterével találkozott.
júl. 19
14:42
Az Európai Bizottság 500 millió eurós alapot javasol a tagállamok felfegyverzésére (444.hu)
Thierry Breton belső piacért felelős EU-s biztos szerint a tagállamok az orosz-ukrán háborúban kimerítették a nemzeti fegyverkészleteiket, és ez olyan sebezhetőséget teremtett, amit sürgősen kezelni kell.
júl. 19
14:42
Jelentősen nőtt az előfizetői csomagok mobilinternet adatkerete (Demokrata)
Az NMHH rendszeresen összesíti és elemzi a mobilszolgáltatók által negyedévente megküldött forgalmi adatokat.
júl. 19
15:18
Éppen Mészáros Lőrinc cégének vezérével vacsorázott a miniszter, amikor a kata-tüntetők rájuk bukkantak (rtl.hu)
Palkovics László a V-Híd Zrt. vezérigazgatójával időzött a budai teraszon.
júl. 19
15:24
Mészáros Lőrinc egyik fontos emberével vacsorázott Palkovics, amikor a tüntetők odaléptek hozzájuk (SzMo)
Sárváry István a vasúti pályaépítéssel foglalkozó V-Híd Zrt. a vezérigazgatója.
júl. 19
15:30
Orbán Viktor és Novák Katalin Arthur Schneier főrabbival tárgyalt (hirado.hu)
A találkozón elhangzott, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb európai ország a zsidóság számára.
júl. 19
15:42
Orbán Viktor és Novák Katalin magas rangú zsidó vezetőt fogadott (Infostart)
Arthur Schneier elismeréssel szólt arról, hogy a magyar kormány a zsidó közösségekkel, civil szervezetekkel és magánszemélyekkel együtt az orosz-ukrán háború kitörésének első napjától kezdve támogatja az ukrajnai zsidó menekültek magyarországi ellátását.
júl. 19
15:42
Tíz év után kapja vissza elcsalt házát Dér Csaba menyasszonya – Szigeti Mónikától svindlerek szerezték meg az ingatlant (Blikk)
Elképesztő sikersztori! Bő tíz év után, amikor már szinte senki nem hitt benne, úgy tűnik végérvényesen megoldódott a kálváriája annak a nőnek, akinek a családi házát jogi csűrcsavarokkal sikerült elcsalnia annak idején svindlereknek. A jogerősen életfogytiglani börtönre ítélt Dér Csaba amikor lapunktól megtudta, mit tettek a nővel, érzete, segíten
júl. 19
15:48
Eddig tartott: Megint 400 felett a forint (ATV)
Délre 397,2-ig tudott erősödni a magyar deviza az euróval szemben, de pár órával később ismét gyengülésnek indult.
júl. 19
15:54
Orbán Balázs: Megerősítjük a déli határt! (hirado.hu)
A déli határon való invázió egyetlen pillanatra sem áll le.
júl. 19
15:54
Elképesztő: így mentette meg az idős nő életét a segélyközpontos (Ripost)
Számos kulisszatitkot elárult a szakember.
júl. 19
16:00
Orbán és Novák a New York-i főrabbit fogadta a Karmelitában (ATV)
Arthur Schneierrel, a New York-i Park East zsinagóga főrabbija munkaebéden vett részt a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel.
júl. 19
16:06
Nagy István: Az aszály ellenére a magyarok kenyere a csűrben van, az ellátás biztosított (hirado.hu)
Az agrártárca a kormánnyal karöltve minden lehetséges eszközzel támogatja a termelőket ebben a rendkívüli helyzetben.
júl. 19
16:24
Karácsony: „A kormánytöbbség ma pofátlanul, kártalanítás nélkül einstandolt négy fővárosi tulajdonú közterületet” (SzMo)
A Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul az önkormányzati autonómia semmibevétele miatt, illetve a bíróságon pert indít a tulajdonelvonásért az Alaptörvény szerint járó kártalanítás érdekében - írja a főpolgármester.
júl. 19
16:30
Orbán Viktor és Novák Katalin Arthur Schneier főrabbival tárgyalt (Demokrata)
Az ukrajnai háború kapcsán egyetértettek, hogy mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
júl. 19
16:36
Nem hiszed el, hogy hány napra adtak ki harmadfokú riasztást (Ripost)
Tanácsokat osztottak meg a hőségriadóval kapcsolatban.
júl. 19
16:48
Fordulóponthoz érkezett a világ élelmiszergazdasága? (ATV)
Az OTP Bank agrárszakértői szerint a klímaváltozás, a természeti erőforrások kimerülése, a tömeges migráció, a járványok, valamint az ukrajnai háború miatt állt be fordulópont.
júl. 19
17:00
BRFK: jogszerű, szakszerű és arányos volt a sokkoló használata (Demokrata)
Jogszerű, szakszerű és arányos volt a sokkoló használata a Margit hídon tüntetővel szemben a BRFK álláspontja szerint.
júl. 19
17:06
Orbán egyik minisztere is ellenzi a kormány mai döntéseit: ennek ellenére megszavazta az Alaptörvény módosítását (Blikk)
Sok megosztó javaslatról tartottak szavazást az Országgyűlés keddi, a nyári szünet előtti utolsó ülésén. A megszavazott döntésekről minden ellenzéki párt kritikákat fogalmazott meg, amiken természetesen senki nem lepődött meg, de úgy tűnik a kormány soraiból is felbukkant egy rebellis. Az egyet-nem-értő miniszter pedig nem más, mint Orbán Viktor ré
júl. 19
17:06
Szili Katalin: összefogással tudjuk erősíteni a nemzetet (Demokrata)
Szili Katalin előadást tartott a Rákóczi Szövetség Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontjában Salgótarjánban.
júl. 19
17:18
Megszületett a magyar műsorvezető második gyermeke (ATV)
Nádai Anikó és Hajmásy Péter kisfia kedden jött a világra.
júl. 19
17:24
A fideszes képviselő szerint nem kell mindennap mennie a mosógépnek (444.hu)
A kampányban még felháborodtak, ha valaki spórolásról beszélt.

Keresés