Eddig a hideg munkahelyen a munkavállalók részére +50 °C hőmérsékletű teát kellett kiszolgáltatni, mégpedig „egyéni használatra kiadott ivópoharakban”.
Szatymaz önkormányzata azért, hogy segítse a külterületen élő gyerekek iskolába jutását, iskolabuszt állított sorba, amit a helyi alapítvány üzemeltette. Havonta legalább hetven ezer forintra lenne szükség a további működtetéshez, ez az összeg azonban jelenleg nem áll a település rendelkezésére.
A világjárvány és a háború kihat az emberek pénzügyi döntéseire is, a jelenlegi kihívásokkal teli korszakban a pénzügyi tudatosságnak fokozott jelentősége van - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén kedden Budapesten.
Őrsi Gergely tájékoztatása szerint a II. kerület és intézményeinek energiaellátása biztonságban van, de takarékossági lépéseket már tettek – fogalmazott a polgármester a közösségi oldalán.
Jövőre is folytatódhat az a trend, hogy a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában, miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani a korábbi évek kereseteit. Így minél későbbi évben igényeljük a nyugdíjunkat, annál jobban járhatunk.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerint Wopke Hoekstrának akkor lenne célszerű Magyarországgal foglalkoznia, ha a saját országában sikerült rendet tenni.
Fontos szem előtt tartani, hogy az élelmiszerek iránti kereslet viszonylag rugalmatlan, a mindennapi betevőre mindig szükség lesz, ezért az ágazatba való körültekintő befektetés, az értékteremtő beruházás mindig megtérül - mondta Nagy István agrárminiszter a 15. Business Days konferencián kedden Tapolcán.
Minden eredmény és kudarc mellett bízni kell a jövőben, és a nemzetet minél inkább össze kell kovácsolni, akár egy-egy futómozgalom révén is – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Bár az egész világ az orosz-ukrán háborúra figyel, nem múlt el az illegális migráció veszélye, sőt, erősödött is – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.
A Jobbik elnökének magánéletét Jakab Péter tanácsadója közösségi oldalán firtatta. Gyöngyösi Márton szintén közösségi oldalán válaszolt Molnár Enikő állításaira, csak épp rossz helyre címezte a szemrehányást.
Sorban zárják be a közintézményeiket az önkormányzatok a drasztikus rezsiemelés miatt. Van olyan település, ahol még a polgármesteri hivatal gépjárműveit is eladják, hogy fűteni és világítani tudjanak. A legtöbb helyen a kultúra és a sport színterei esnek áldozatul a drágulásnak. Az is egyre valószínűbb, hogy az idei advent sötétebb lesz, mint az e
Történelmi léptékű pénzek mozognak a magyar sportban, de vajon minden fillér jó helyre megy-e? Mi a fontosabb: az olimpiai éremtáblázaton elfoglalt helyezés vagy az, hogy minél többen és minél aktívabban sportoljanak? Mitől sportnemzet egy nemzet, pláne akkor, ha magyar? Szembeállítható-e az élsport és a szabadidősport? Van-e víziónk az utánpótlásr
Októbertől akciókat szervez és aláírásgyűjtésre készül az ADOM Diákmozgalom azért, mert a középiskolákban 18 fokot, a 14 éven aluliak esetében pedig 20 fokot ír elő a kormány.
A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják - húzta alá az igazságügyi miniszter.
A metró, amit évekkel ezelőtt, egy, a múlt homályába vesző időpontban elkezdtek felújítani - 2017-ben, tehát öt éve - egyszer teljes vonalon járt. Ez nem mese, tényleg volt olyan, hogy nem kellett metróról túlzsúfolt buszra, buszról metróra szállni. Biztos emlékeznek még rá...
A hitelprogram nagyban elősegítheti az agrárvállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
Szeptember 25-ig lehet még benyújtani az Útravaló ösztöndíj-pályázatokat – hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
Bár az egész világ az orosz-ukrán háborúra figyel, nem múlt el az illegális migráció veszélye, sőt, erősödött is - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
Menczer Tamás emlékeztetett: Wopke Hoekstra azt mondta az "Európai Parlament hazugságaira hivatkozva", hogy nagyon aggódik a magyar jogállamisággal kapcsolatban.
Közérdekű adatkéréssel fordult a G7 portál az összes fővárosi önkormányzathoz, hogy megtudja, mekkora összeggel egészítik ki az állami bértábla alapján biztosított fizetéseket.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelték a nyomozást a Tóth Csaba által megvett, Thököly úti volt MSZP-székház ügyében - közölte közösségi oldálán Hadházy Ákos. Az ellenzéki politikus még annyit tett hozzá, hogy az ingatlant potom pénzért vette meg a szocialista zuglói elnök.
Tömény füstszagra riadtak fel múlt hét csütörtök éjszaka annak az óbudai társasháznak a lakói, ahol egy zavart nő tüzet akart rakni otthona előtt. A 43 éves asszony azután gőzölt be, hogy elhagyta lakáskulcsát. Mivel nem tudott bejutni a otthonába, úgy döntött, a segítséghívás helyett inkább felgyújtja annak ajtaját.