A rezsidíjak növekedésének megállítását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján az MSZP társelnöke, a párt parlamenti frakcióvezetője - írta meg az MSZP.
A szeptemberben üzembe állított újabb három kamerával immár 240-re nőtt a zuglói térfigyelő-rendszer kameráinak száma – számolt be Horváth Csaba Zugló polgármestere pénteken.
Szovjet robbanótestek és lőszerek kerültek elő Maglód külterületén, egyebek között RPG-40-es kézigránátok és nyolcvankilónyi gyalogsági lőszer - írta a Magyar Honvédség tűzszerész és hadihajós ezrede pénteken a Facebook-oldalán.
Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 97 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az első nyolc hónapban, azaz augusztus végéig felhalmozott hiány 2872,7 milliárd forintra duzzadt, elérte az egész évre jóváhagyo
Megalakult a Budapest és Pest megye fejlesztését segítő Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács, amelynek létrehívásáról júliusban döntött az Országgyűlés - tájékoztatta a területfejlesztési miniszter hivatala pénteken az MTI-t.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a magyar állam állam megsérti a kollektív kiutasítás tilalmát a férfival szemben, aki keresztény hite miatt kényszerült menekülni hazájából.
A kormány bejelentése után, miszerint a középiskolákban minimum 18, az általános iskolákban pedig minimum 20 fokos hőmérsékletet kell majd biztosítani, ellepték a közösségi oldalakat a felháborodott szülők kommentjei. Sokan arról számoltak be, hogy gyermekeik már most nagykabátban vagy betakarva ülnek a tanteremben, annyira fáznak.
Az őszi repülőgépes rókavakcinázás a déli és keleti megyékben október 1-jén kezdődik – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
A kreatív tanuláshoz szükség van az autonómiára, az együttműködésre és a lehetőségekben való gondolkodásra – magyarázta Korpics Márta Katalin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kreatív Tanulás Osztályának vezetője az Ez itt a kérdés című műsorban.
Nem mindennapi módját választotta egy fővárosi hamburgerező, hogy egy kis apró mellett széles mosolyt csaljon ki a vendégeiből. „Cicire gyűjtünk, köszönjük, ha támogatsz” – a finomabbnál finomabb ételek mellett ez a felirat fogadja a csepeli Burger Szigetbe betérő vendéget.
A sofőr figyelmetlenségéből adódóan a fénysorompó villogó piros jelzése ellenére letörte az ereszkedő sorompó csapórúdját, majd a tiltás ellenére áthajtott a vasúti sínpáron.