Megjelent a 2022/2023-as tanév rendjéről szóló rendelet módosítása: az őszi szünet elmarad, a téli szünet a hétvégékkel és az ünnepnapokkal együtt 19 napos lesz, a tanév pedig egy nappal később ér majd véget.
Debrecenben és Győrben a helyi szakképzési központok sajátos megoldást találtak az elszálló energiaárak kompenzálására: úgy vonnak össze helyi technikumokat, hogy az egyik iskola diákjai a másik iskola épületébe költöznek, és a délelőtti műszak mellett bevezetik a délutáni iskolát is – közölte az Index.
A motorteljesítmény helyett a végsebesség korlátozására tesz javaslatot az egyik legnagyobb magyarországi e-roller-szolgáltató. A TIER megengedné a kerékpárutak használatát is.
Október 14-én délben, a Dunakeszi temetőben vesznek végső búcsút Wittner Mária 1956-os szabadságharcostól - tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája pénteken az MTI-t.
A Magyar Honvédség vadászgépei szombaton a nappali órákban repülési feladatokat hajtanak végre, ezért több megyében nagyobb zajra kell számítani – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium.
Élenjáró szerepet kíván kivívni magának Magyarország a járműipar jövőjét megalapozó területeken, az autonóm járművek terén egyedül, az akkumulátorgyártásban pedig Németország mellett - jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Zalaegerszegen.
A természetes fogyás a 2021 augusztusi 1531-gyel szemben idén augusztusban már 2151 fő volt. Az idei évben januártól augusztusig 9,8 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint tavaly ugyan ebben az időszakban.
Európa gazdasági téren folyamatosan teret veszít az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, az energiaválság pedig "a földre küldi" az amúgy is "drasztikusan rossz" versenyképességét - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kétnapos nemzetközi konferenciáján Budapesten pénteken.
Tényleg nagyobb részét teszik ki a magyar családok jövedelmének az energiatámogatások, viszont a német és az osztrák jövedelem közel négyszer akkora, mint nálunk.
Második világháborús lőszerutánpótlás-konténereket emeltek ki a tűzszerészek a Dunából az 1945-ben felrobbantott Lánchíd eredeti, folyómederbe esett elemeinek romeltakarítása során - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész és hadihajós ezrede pénteken a Facebook-oldalán.
A jelenlegi 15 százaléknál is magasabb inflációt már Forma1-es tempónak nevezte vendégünk, Dávid Ferenc közgazdász, az árnyékkormány gazdasági minisztere a lapcsoportunk által rendezett Klasszis Klubban. A kicsivel több mint egyórás beszélgetés során kitértünk a forint árfolyamára, a monetáris politika hibáira, valamint a minimálbér-tárgyalások neh
Czéldy Mariann szerint a tanárok bérét nem uniós forrásból kellene megoldani, ugyanis ez nem egy új probléma, hanem egy hosszú folyamat eredménye. Közben egyre kevesebb az egészségügyi szakdolgozó is, a FESZ elnöke, Soós Adrianna úgy látja, a bérarányokat rendezni kell az orvosok és ápolók között
A főváros és az ország nyugati része kedvezőbb lehetőségeket kínál az oktatást, a kultúrát, a vásárlást és a munkaerőpiacot tekintve, Kelet-Magyarországon viszont könnyebb lakáshoz jutni.
Az október 1-jével kezdődő új gázév rendszerhasználati díjakat érintő árváltozása továbbra sem növeli az átlagfogyasztással rendelkező háztartások energiaköltségeit - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
December 22. (csütörtök) és január 6. (péntek) között zárva tartanak a minisztériumok és a különböző szintű kormányhivatalok, a tisztviselőket pedig lényegében kényszerszabadságra küldik.
AZ ÉV HOTELE versenyben az elmúlt hónapban 6 szálláshelyet próbáltak ki a sztár-hoteltesztelők. Ezekre most vasárnap délig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán.