A kormány a visszafizetendő támogatás büntetőkamatát 5 százalékban maximalizálta. Ez eddig a jegybanki alapkamathoz volt kötve, ami jelenleg már 13 százalék. Egyes családoknál az alapkamat ötszöröse is lehetett a büntetés évente, így a felvett 10 millió forint helyett akár 75 milliót is visszakövetelhetett volna tőlük az állam.
A Népszava úgy értesült, csütörtökön közölték a kórházak gazdasági vezetőivel, hogy újraírják a jövő évi költségvetési tervüket. A lap szerint más szigorítások is lesznek. Október végéig csak azokat a számlákat fizethetik ki, amelyek a betegellátáshoz kapcsolódnak. A Híradónak nyilatkozó főorvos úgy látja: a kórházak nem sok mindenen tudnak spóroln
A péntek sem a forint napja volt: az euró árfolyama ma is 420 felett jár, a dolláré pedig 430 forint felett maradt. Az okok többrétűek, de a forint árfolyama azután kezdett drámain gyengülni, hogy a Nemzeti Bank bejelentette, befejezik a kamatemelés időszakát. Elemzők most már nem tartják elképzelhetetlenek a 440 forintos euró árfolyamot sem. Az AT
Ez a hét sem telt el események, forint-mélypontok, adatok és kormányzati nyilatkozatok nélkül. Most mégis arról elmélkednék, hogy a kormányt láthatóan már a tények sem nagyon tudják zavarni, kizökkenteni pedig még annyira sem. A felelős szerkesztő jegyzete.
Húszmillió forintos gyorssegélyt szavazott meg az önkormányzati alkalmazottak számára Polgár város képviselő testülete. A közalkalmazottak 100, a közmunkások pedig 40 ezer forint egyszeri extra juttatást kaptak a településtől. A Híradónknak nyilatkozó dolgozók azt mondták, a rezsiszámlák kiegyenlítésére használják majd a plusz pénzt.
Orbán Viktor pénteken azt mondta, hogy 4 százalékos GDP-növekedés alapján várható a nyugdíjprémium. Egy szakértő kiszámolta, ez alapján mekkora összeg érkezhet a novemberi nyugdíjakkal.
Szinte felrobbantotta az internetet az a videó, amelyen botrányba és szürreális percekbe fulladt egy rendőri igazoltatás Balatonszemesen. Most végre kiderült, a férfi és a nő miért mondott rezzenéstelen arccal olyasmiket a rendőröknek, amelyekre az internet népe is felkapta a fejét.