A magyarságnak már a nyugati kereszténység tömeges felvétele előtt is lehetett egy sajátos Boldogasszony-kultusza – mondta a Demokratának Makoldi Miklós.
Hatalmas riadalmat okozott az Andrássy úton két, rollerező férfi. Az eset azért is megdöbbentő, mert az egyszemélyes közlekedési eszközön ketten állva száguldoztak az úton, elképesztően veszélyes helyzeteket előidézve.
A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 11 milliárd forintot meghaladó forrásaira október harmadikán nyílnak meg a pályázati felületek a Bethlen Gábor Alapkezelőnél. Ezt Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár jelentette be.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a fogyasztói árnövekedés éves szinten átlagosan 10,2 százalékra lassult júliusban az egy hónappal korábbi 10,3 százalék után, ami 1988 óta a legnagyobb volt.
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 416 883, közülük 6 203 090 személy a második, 3 895 295 a harmadik, míg 337 097 már a negyedik oltását is felvette.
Harmadik alkalommal rendezik meg pethajós hulladékgyűjtő versenyt a Tisza mellékfolyóján. A rendezvényen öt csapat jelentős kenus különítmény bevonásával tisztítja a folyó Sárospatak és Olaszliszka közötti szakaszát.
A köztársasági elnök Facebook-oldalán posztolt fotót arról, hogy Bukarestbe utazott. Azt írta: a szomszédságnak működnie kell, pragmatikus román-magyar kapcsolatokra van szükség, most különösen.
A színész havonta 30-32 alkalommal lép színpadra, de rendezni továbbra sem hagyják, ami hiányzik neki. Az állami támogatásokat pedig igazságtalannak tartja, de ha újrakezdhetné a karrierjét, semmin nem változtatna.
A Momentum EP-képviselője úgy látja, a 21. századi élethez való tudás és készségek terén folyamatosan csúszunk lefelé, mind a PISA-felméréseken, mind nyelvtudás tekintetében a legsikeresebb régiós versenytársaink mögött kullogunk.
Országos átlagban továbbra is csökkenést mutat a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
„Egyértelmű, hogy magának a projekttársaságnak is egy új felállásra van szüksége, hiszen eddig az engedélyezés volt a fő fókuszban, most pedig az engedélyezési, tervezési feladatok mellé felsorakozik az építés, amihez építőipari cégek kellenek, építőipari tapasztalattal rendelkező, projektmenedzsment tapasztalattal rendelkező szakemberek. Teljesen
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) előtérbe kerültek a biztonságos digitális kommunikációs csatornák. Az ügyfelek ezáltal személyes megjelenés nélkül, egyszerűen, gyorsan és biztonságosan intézhetik adóügyeiket.
Új elnöke van a paksi bővítésért felelős vezetésnek Jákli Gergely személyében, és az igazgatóság tagja Mendelényi Dániel és Fellegi Tamás lett. Nincsenek a csúcsvezetésben személyi átfedések a korábbiakhoz képest. Az, hogy Süli János lemondott, tegnap este derült ki.
Hiába a sok tipp és trükk azzal kapcsolatban, hogy ekkora infláció alatt hogyan spóroljunk, sokan még mindig az üres pénztárcánkhoz kapkodunk. Korábban Tóth Dávid, a Szabadságra mentem egy év múlva találkozunk könyv szerzője, pénzügyi tanácsadója beszélt nekünk arról, hogy milyen a magyarok viszonya a pénzhez. A sikeres Brancs kampány után most arr
A Nép Pártján Mozgalom alapítója Facebook-oldalán közzétett videójában arról beszél: a Fidesz a választások előtt azt ígérte, hogy megvédi a rezsicsökkentést, de megjegyezte, hogy egyébként az ellenzék is ugyanezt ígérte.