2022. szeptember 22. csütörtök

szept. 22
14:36
Nemzeti konzultációt indítanak a szankciók ügyében – bejelentések a kormánypárti frakcióülésen (Infostart)
Balatonalmádiban gyűltek össze a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői. Elhangzott, hogy január elsejétől négy-öt elemmel kibővítik a családtámogatási rendszert, és ahhoz, hogy Európai Bizottság javaslatait határidőre teljesítsék, az ellenzék támogatására is szükség lesz az Országgyűlésben.
szept. 22
14:36
Nemzeti konzultáció indul a szankciókról (ATV)
Ezt Kocsis Máté közölte a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése közben tartott sajtótájékoztatón.
szept. 22
14:36
Feljelentette a Jobbikot a Mi Hazánk (SzMo)
Választás rendje elleni bűncselekménnyel vádolták meg a pártot, Toroczkai László az eset az újkori magyar demokrácia egyik legnagyobb botránya.
szept. 22
14:42
Nemzeti konzultáció indulhat a szankciókról (ATV)
Kocsis Máté a Fidesz és a KDNP kihelyezett frakcióülésén az ATV kérdésére elmondta: a népszavazás kimondottan az energiaszankciókról fog szólni. A frakcióvezető kérdésünkre elárulta, lesz arra szándék, hogy az Európai Bizottság szankciós politikájával szemben foglaljon állást Magyarország, de támogatják a kormány javaslatait annak érdekében, hogy a
szept. 22
14:42
A kormányhivatal számára felújított épületet adtak át Salgótarjánban (Demokrata)
A Nógrád Megyei Kormányhivatal számára felújított régi ÁNTSZ-épületet adták át Salgótarjánban.
szept. 22
14:48
Védőruhában ment a ferencvárosi polgármester 100 tonna mérgező anyag közé (Infostart)
Budapesten a katasztrófavédelem azonnali segítségét kéri a XI. kerület polgármestere, mert 100 tonna mérgező rovarirtószert találtak a föld alatt a Budapesi Vegyiművek területén. Baranyi Krisztina a gyors beavatkozás érdekében jogszabálymódosítást is sürget.
szept. 22
14:48
Önnek kell spórolni az élelmiszeren? Szavazzon! (ATV)
Ön változtatott az élelmiszervásárlási szokásain a folyamatos drágulás miatt?
szept. 22
15:06
Csányi Sándor: nagy szükség lenne az európai uniós forrásokra (Demokrata)
A kormány „mindent megtesz”, hogy a megállapodás létrejöhessen az unióval – mondta Csányi Sándor.
szept. 22
15:12
Szétmállhat a Hadházy-féle gordiuszi csomó (Infostart)
Az egyetlen április 3-án egyéni mandátumhoz jutott, de esküt még nem tett parlamenti képviselő is megkezdheti munkáját, ha...
szept. 22
15:12
Megkezdődtek az új bérmegállapodással kapcsolatos tárgyalások (Demokrata)
A kormány célja, hogy az év végéig megszülessen a megállapodás.
szept. 22
15:18
Egyre nagyobb bajban az Aldi: újabb eljárás indult az üzletlánc ellen (Blikk)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) eljárást indít az Aldi ellen, miután rengeteg bejelentést kaptak arról, hogy az üzletben elkérték a személyigazolványukat, mikor alkoholt akartak vásárolni.
szept. 22
15:18
Év végéig szünetel az onkológiai járóbeteg-ellátás Ajkán (ATV)
Még júliusban határozott az ellátás szüneteléséről a Nemzeti Népegészségügyi Központ, most Müller Cecília december 31-ig mehoszzabbította azt.
szept. 22
15:18
Nemzeti konzultáció indulhat az Oroszország elleni szankciókról (SzMo)
Kocsis Máté szerint nincs rendjén, hogy a szankciókról csak a brüsszeli elit dönthetett.
szept. 22
15:18
Magyar Levente: folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program (Demokrata)
A gazdasági válság és háború ellenére a magyar kormány eltökélt szándéka, hogy folytatja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot.
szept. 22
15:20
Kocsis Máté: Indítson nemzeti konzultációt a kormány az uniós szankciókról! (Demokrata)
„Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról.”
szept. 22
15:24
Idegenek az Alföldön (Demokrata)
Az Alföld egyes tájai lassan úgy néznek ki, mint Arizona vagy Új-Mexikó kaktuszos sivatagai, miután amerikai özönfajok kezdtek terjeszkedésbe.
szept. 22
15:26
Amerikai gazdasági szerepvállalásról is tárgyal Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlésen (Demokrata)
A miniszter este Szergej Lavrovval szintén találkozik.
szept. 22
15:30
Így újul meg a debreceni Aranybika szálló - látványtervek (Infostart)
Új szárnnyal is bővül a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány helyi oktatási központjaként működő létesítmény - jelentették be a munkálatokra kiírt tervpályázat eredményhirdetésén.
szept. 22
15:30
A gáztárolók töltöttsége elérte a 70 százalékot (Demokrata)
Ezzel Magyarország a fogyasztásarányos töltöttséget tekintve európai összehasonlításban a harmadik legjobb helyen áll.
szept. 22
15:30
„Brüsszel nem ezt ígérte” – újabb nemzeti konzultációt indít a kormány, ezúttal az Oroszország elleni szankciókról (rtl.hu)
A Fidesz azt szeretné, ha „Brüsszelben meghallanák a magyar emberek hangját”. Ez lesz a Fidesz-KDNP kormányzat 12. nemzeti konzultációja, jöhetnek a kék plakátok.
szept. 22
15:36
Újra lesz Tilos Rádió (Blikk)
Több hétnyi kihagyás után újra lehet hallgatni a Tilos Rádiót, ugyanis megnyerték a frekvenciapályázatot.
szept. 22
15:42
A jog asztalánál megy neki a Jobbiknak a Mi Hazánk (Infostart)
Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tesz a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
szept. 22
16:00
73 kamupártnál izgulhatnak április 3. miatt (Infostart)
A pártként működés megszűnését 63 esetben kérik kimondani, tízet pedig megszüntetnének.
szept. 22
16:06
NOE, Böjte Csaba, Csókay András – Előállt a szívhangrendeletet támogató 20 szervezet (Infostart)
Köztük több, örökbefogadásban segítő alapítványt is találni.
szept. 22
16:18
Navracsics Tibornak két jelentős oka is volt a frakcióváltásra (Infostart)
A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásért felelős tárca nélküli miniszter kérdésünkre azt mondta, hogy a döntést Orbán Viktor kormányfővel, a Fidesz elnökével egyetértésben hozták meg.
szept. 22
16:18
Tisztább képet kaphat a kormány a nemzeti konzultációnak köszönhetően (Demokrata)
„Mindannyian látjuk, hogy a nemzetközi helyzet milyen mértékben fokozódik és alakul negatív irányba” – fogalmazott Simicskó István.
szept. 22
16:30
Sárosdi Lilla: Nem Marton volt az első zaklatóm, kiskamaszként volt egy súlyosabb esetem is (rtl.hu)
A színésznő egy nemrég megjelent interjúban arról beszélt: neki nem tanították meg a szülei, hogy kell megvédeni magát. Ahogy azt sem, hogy vannak bizonyos jogai.
szept. 22
16:36
Azt hitték, medve, kiderült, hogy vaddisznó (ATV)
Az interneten és a sajtóban is terjedt, hogy Salgótarjánban többen medvét láttak. A rendőrségre kedden érkezett bejelentés.
szept. 22
16:36
Lenyelve csempészett heroint Budapestre egy férfi, fegyházbüntetést kapott (Demokrata)
Hatvanegy heroinkapszulát nyelt le és csempészett Budapestre egy férfi, hat év fegyházbüntetést kapott első fokon.
szept. 22
16:48
Frekvenciához jut a Tilos Rádió (Infostart)
Egy pályázó volt csak.
szept. 22
17:00
Így áll a hazai gáztározók töltöttsége jelenleg (ATV)
Szeptember 19-én a 70,11 százalékos volt a magyarországi földgáztárolók töltöttsége, a betárolt mennyiség 4,44 milliárd köbmétert tett ki.
szept. 22
17:06
Múosz: Orbán Viktor rendelete cinikus és alkotmányellenes (SzMo)
A legnagyobb hazai újságírói szervezet szerint nincs elfogadható magyarázat arra, hogy a háborúra hivatkozva korlátozzák a koronavírus-járvány idején keletkezett jegyzőkönyvek elérhetőségét.
szept. 22
17:12
Ezt lépi a Tesco, a Lidl és a Spar az energiaárakkal szemben (ATV)
Az eladótér hőmérsékletének és világításának csökkentése, intelligens épületfelügyeleti rendszer, olvasztási ütemterv – így igyekeznek elérni az áruházak, hogy az energiaárak folyamatos emelkedése minél kisebb mértékben okozza termékek drágulását.
szept. 22
17:12
Hűvösebb eladótér, LED-világítás, kevesebb fény – erre számíthatunk a hipermarketekben a rezsiválság miatt (SzMo)
A Pénzcentrum körbekérdezte a nagy hipermarketeket, hogyan próbálnak spórolni a hatalmasra nőtt rezsiárak miatt.
szept. 22
17:14
Novák Katalin Schmitt Pál jogi hivatalvezetőjét is NVB-tagnak javasolja (SzMo)
A jelenlegi tagok közül csak ketten maradnának az államfő javaslata alapján, még a jelenlegi elnök is távozik posztjáról.
szept. 22
17:18
Végre egy őszinte lépés! – ellenzéki reakciók az újabb nemzeti konzultáció bejelentésére (Infostart)
A legtöbb megszólaló arra hívja fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor és a kormánypárti EP-képviselők is megszavazták a szankciókat.
szept. 22
17:30
Forradalmi kezelés a rákbetegségre? (ATV)
A Max Planck Társaság által működtetett német intézet, a Max Planck Institute for Polymer Research egy új eljárása a rákos sejtek egy, az anyagcserefolyamatokban fontos szerepet játszó molekuláját, az ATP-t próbálja meg blokkolni, ezzel a beteg sejtek elsődleges energiahordozóját támadja.
szept. 22
17:42
A főváros szerint semmi értelme színházakat, idősklubokat bezárni a rezsi miatt (444.hu)
Minek spórolni pár tízmilliót, miközben százmilliárdos rezsiről beszélünk? - kérdezi a főpolgármester-helyettes.
szept. 22
17:42
Csányi Sándor: Magyarországnak nagyon nagy szüksége lenne az uniós forrásokra (SzMo)
Az OTP-vezér szerint a kormány mindent megtett, hogy hozzáférjen az EU-s pénzekhez.
szept. 22
18:12
Újra nőtt itthon a majomhimlő-fertőzöttek száma (ATV)
További két embernél igazoltak majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumában a múlt héten, ezzel 77-re nőtt a Magyarországon diagnosztizált esetek száma.
szept. 22
18:14
Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelenti a Jobbikot a Mi Hazánk (ATV)
Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tesz a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
szept. 22
18:16
MNB: 2,63 milliárd euró lett a fizetési mérleg hiánya (ATV)
A folyó fizetési mérleg 2,630 milliárd euró deficittel zárta a második negyedévet, a hiány mértéke alig 163 millió euróval nagyobb az első negyedévinél, de 1,453 milliárd euróval meghaladja az egy évvel korábbit - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön megjelent legfrissebb adataiból.
szept. 22
18:18
Most vegyen könyvet, mert lehet, hogy jövőre horror ára lesz (ATV)
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnökségi tagja a Spirit FM-ben beszélt arról, hogy a könyvpiacot milyen tényezők veszélyeztetik.
szept. 22
18:24
Összeomlott az orosz gázimport, megszűnhet Putyin zsarolási potenciálja (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 22
18:30
Ismét elutasította az Esterházy Magánalapítvány keresetét a Fővárosi Ítélőtábla (Infostart)
A magánalapítvány igazgatóhelyettese csalódott a döntés miatt, nem erre számítottak.
szept. 22
18:42
Csökkentené a képviselők albérlet- és benzinpénzét a Momentum politikusa (ATV)
Tóth Endre, a párt képviselője ugyanis úgy látja, ezek az összegek túlméretezettek.
szept. 22
18:54
Bevásárolt az ATV stábja – hihetetlen, mit tapasztalt (ATV)
Újabb lesújtó előrejelzés jelent meg a magyar gazdaságról: recessziót, 20 százalékos inflációt és folyamatos drágulást prognosztizálnak a Concorde Értékpapír Zrt. elemzői. Az ATV Híradó stábja egy élelmiszerüzletbe látogatott és – ahogy mostanában Önök is – brutális árakkal találkozott.
szept. 22
19:06
Már csak egy hajszál választja el a két új országgyűlési képviselőt az eskütételtől (Infostart)
Kiadta a Szabó Hajnalka és Végh Noémi (Jobbik) lemondása miatt megüresedett országgyűlési mandátumokat a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön.
szept. 22
19:06
Elhunyt Lukács János (ATV)
68 éves korában meghalt a Pick Szeged korábbi kézilabdázója.
szept. 22
19:06
Banai Péter: a legnagyobb kihívás a háború okozta gazdasági lassulás tompítása (Demokrata)
A koronavírus-járvány idején adott válaszoktól eltérő reakciókra van szükség – mondta Banai Péter Benő.

Keresés