Megjelent a Magyar Közlönyben Orbán Viktor miniszterelnök határozata arról, hogy október 15-i hatállyal – igazságügyi minisztere javaslatára – helyettes államtitkárrá nevezi ki Mázi András Bélát.
Az idei év lehet a legmelegebb a feljegyzések kezdete óta - áll az Európai Unió Kopernikusz éghajlatváltozási szolgálatának (C3S) csütörtökön közzétett jelentésében.
Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Fiorentina futballmeccs helyszínén csütörtökön Olaszországban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Kutyabarát közpark létesítését tervezi Balatonfüred. A hatezer négyzetméteres területet bekerítenék, felújítanák a zöld felületet, mintegy száz fát ültetnének és parkolót, köztéri világítást, a kutyák számára pedig itatót alakítanának ki.
Két tűzoltó és egy idős férfi meghalt egy lakóépület beomlásában a kubai főváros, Havanna óvárosában - közölte helyi idő szerint szerdán a belügyminisztérium.
Klímabiztos és pénztárcabarát tippek a szakértőtől. A csapadékban gazdag nyár után azt gondolhatnánk, hogy idén őszre helyrebillent a természet egyensúlya. A látszat azonban csal, hiszen a felszín alatt korántsem rózsás a helyzet: az utóbbi években Békés megyében például nyaranta a talajvízszint 3 méterrel csökkent. Magyarország „kiszáradása” számo
Október 12-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program részeként meghirdetett Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
A 28-as és a 28A villamosok rövidített útvonalon járnak az Izraelita temető, illetve az Új köztemető (Kozma utca) és a Kőbányai út 21. között a következő két októberi hétvégén karbantartás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Az V. kerületi Hild József Általános Iskolában osztályösszevonásokra is sor kerülhet, amennyiben nem sikerül új pedagógusokat találni a távozók helyére.
Nagy Bálint szerint a MÁV–Volán-csoportnak gyökeresen meg kell újulnia ahhoz, hogy alkalmas legyen a fejlesztési források fogadására és felhasználására.
Karbantartás miatt a 28-as és a 28A villamosok rövidített útvonalon járnak majd az Izraelita temető, illetve az Új köztemető (Kozma utca) valamint a Kőbányai út 21. között.
Forgalomtechnikai tenderekben érdekelt vállalkozások kartellje miatt csaknem 300 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), számos érintettnek büntetőjogi következményekkel is szembe kellett néznie - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Rigó Csaba Balázs elnök.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar tengernél egy normál szezont zártak, ami csak a 2022-es számok miatt tűnhetett rosszabbnak. Emellett nagyon erős volt a kiutazó forgalom, Horvátország mellett Görögország és Spanyolország is nagyon népszerű volt.
A hét elején egy több mint 110 kilogramm össztömegű robbanóeszközre bukkantak a XII. kerületben, amely mintegy 25 kilogrammnyi robbanóanyagot tartalmaz. A mostanihoz hasonló bombákat általában évente egy alkalommal találnak, főként építkezések földmunkái során – mondta az InfoRádiónak a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
A Medián felmérése szerint a lakosság kétharmada úgy véli, rossz irányba megy az ország, a választópolgárok harmada viszont továbbra sem lát politikai alternatívát. A közvélemény-kutató cég ügyvezető igazgatója a mérési eredményekről azt mondta, a falvakban élők is egyre elégedetlenebbek, a Fidesz népszerűségvesztéséből viszont csak a kispártok pro
A Belügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban mondta el a pontos számot a távozó pedagógusokról: 1205. Rétvári Bence azt mondta, hogy szeptember 16-a óta, azaz három hét alatt 460 új pedagógus kezdte meg a tanítást állami iskolában.
Rendkívül pozitív lépés és kiemelkedően jó hír minden szülő és egészségügyi szakember számára, hogy a kormány mérlegeli a 18 év alatti fiatalok számára az energiaitalok betiltását - írta a Fiatal Családosok Klubja.
A beruházás azt üzeni Európának: "nyitva vagyunk, jöjjenek, látogassanak meg minket, mert itt olyan élményekkel találkoznak, amelyeket csak Európa legjobb helyein találhatnak meg".
Hamarosan Budapestre látogat Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Rétvári Bence szerint 1205 tanár döntött úgy, hogy nem lép át az új életpályatörvény hatálya alá. Az államtitkár szerint így "zökkenőmentesen" folytatódhat a tanév.
A jövő júniusi EP-választáson eldől, melyik pártokra van szükség a jövőben. Ha a választók azt üzenik, hogy a Momentumra nincs szükség, azt is tudomásul vesszük, mondta a párt EP-képviselője.