A főpolgármester szerint Varga Mihálynak sűrű elnézések mellett gyorsan vissza kellene utalnia a fővárostól szolidaritási adó címén elvont milliárdokat, majd lemondania.
Kolcsár József és Korodi Janka színművészekkel kiegészülve érkezett Gyulára a Mácsafej zenekar, mely szerda este mutatta be verses-zenés elemekből álló produkcióját a várszínház kamaratermében. Az előadás egy, a huszadik századi magyar irodalomra építő verses-zenés összeállításból állt. Az előadás során Szilágyi Domokos, Pilinszky János, József A
A 17 éves kapuvári szakiskolás diák először halállistát készített ezután iskolatársai kíméletlen meggyilkolására készült, a TEK-esek kapták el, szerencsére még időben. A fiatal ellen eljárás indult aminek következtében szabadságvesztésre ítélték.
A miniszter javaslata szerint első lebukáskor legalább egymillió forintos büntetést kaphatnak a vétkes trafikosok, minden újabb eset után pedig 10 millió forintos bírság járhat és akár végleg kizárhatják magukat a piacról az érintettek.
Arra próbáltunk választ találni, hogyan jött össze a rászorulókat segítő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség hatalmas adó- és közműtartozása. Iványiék évekig abban bíztak, hogy az állam kifizeti nekik azt a 10-12 milliárdot, ami szerintük járna nekik. A törvényi szabályozás alapján ez irreális volt, és egyáltalán nem biztos, hogy az állam tén
A Jysk 94 áruháza országszerte zárva tart december 24-én, ezzel segítve, hogy a munkatársak pihenni tudjanak a megfeszített ünnepi időszakban - közölte az üzletlánc.
Az iskolapadban búcsúlevelet hagyott, és a telefonja lezáró kódját is feloldotta az a 15 éves fiú, aki csütörtökön ugrott ki az V. kerületi Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről.
Tettlegességig fajuló közúti vita: a kisteherautó sofőrje annyira feldühödött, hogy az ablakon kihajolva egy bottal csapkodta a másik autót, majd kétszer is ráhúzta a kormányt.
Több mint százezer vendég és hatszáznegyven múzeumpedagógiai foglalkozás – többek között ezekről az eredményekről számoltak be a Sóstói Múzeumfalu évértékelő sajtótájékoztatóján péntek délelőtt. Az eseményen átadták az Erdész Sándor-díjat, amit az idei évben a restaurátor csoport vehetett át.
Szabadult a börtönből az a 34 éves férfi, aki egy 26 éves kerékpáros halálát okozta július elsején éjszaka az Árpád hídon értesült a 24.hu. A lap információját a Fővárosi Törvényszék megerősítette.
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az InfoRádióban elmondta: bíznak a megállapodásban, az új nemzetközi csereprogram sem az Erasmus pótlására indul.
Visszavonhatatlanul megérkezett a tél Magyarországra: újra nagy pelyhekben szakad a hó a Kékestetőn, ahol szépen lassan már az egész táj fehér színben díszeleg.
A nemzetgazdasági stratégiánk arra épül, hogy a keleti és nyugati legfejlettebb cégek találkozási pontjává tesszük Magyarországot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azerbajdzsáni Bakuban pénteken.
Tíz év fegyházbüntetésre ítélt kábítószer-kereskedelem miatt a Szekszárdi Törvényszék első fokon egy tamási férfit, aki fiatalkorúaknak is értékesített drogot - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel.
Csütörtök délután megnyílt a magyar historikus festészet nagy alakját, Benczúr Gyula művészetét bemutató tárlat a Kohán Képtárban. Az emlékkiállításon a festőművész jelentős alkotásai mellett, a személyes tárgyait is láthatja a nagyközönség a jövő év tavaszáig. Az Erkel Ferenc Vegyes Kar előadása nyitotta meg csütörtök délután, a Kohán Képtárban Be
Csütörtök este ünnepélyes keretek között, Budapesten a Szépművészeti Múzeumban adták át a 2023-as Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Prima díjakat.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken telefonon megbeszélést folytatott Argentína új elnökével, Javier Mileivel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Erőszaktevő taxishiéna garázdálkodott a fővárosban! A fuvarosként dolgozó Z. György két fiatal női utasára is rávetette magát. A vád szerint egyiküket ráadásul meg is erőszakolta. A szexuális ragadozó ügyét pénteken tárgyalták a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az áldozatait is meghallgatták.
Bécs után Budapesten is megnyithatják a Five Guys nevű ikonikus amerikai gyorsétteremlánc egy újabb egységét, miután egy nemzetközi cég megszerezte a jogokat, hogy éttermeket nyisson a közép- és kelet-európai országokban.
Egy gyermek után maximum 15 millió, két gyermek után 30 millió, három vagy több gyermek után pedig maximum 50 millió forint kamattámogatott lakáskölcsönt lehet igénybe venni.
A Kúria döntése szerint egyértelműek a Pedagógusok Szakszervezetének kérdései, így népszavazásra bocsáthatók. Az érdekképviselet a heti óraszámokról és a tantervi szabadságról tartatna referendumot.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Pallai Péter, Sárközi Mátyás, Kincses Áron, Nógrádi György, Lantos Csaba, Vinkó József, Rókusfalvy Pál, Ficzere Andrea és Zacher Gábor.