A meteorológiai előrejelzések alapján intenzív havazás és tartós ónos eső is várható Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén.
Egy figyelemre méltó együttműködés eredményeképpen tíz szervezet fogott össze, hogy elindítsa a "C4Talent" (Cities for Talent) című projektet, amelynek célja, hogy a partnerek által képviselt városokban élénk, vállalkozás- és startup -barát környezetet hozzon létre.
Jósa András Múzeum fennállásának 155. évfordulója alkalmából, 2023 december 1.-én, (péntek) rendezik meg a Jósa András Múzeum Napját. A rendezvény kiemelt eseménye lesz, hogy a Geszterédi aranyszablya másolatát ünnepélyes keretek között adják át az intézménynek.
Úgy tűnik, a török hírek az év vége előtti ratifikációról sem gyorsították fel a magyar parlamenti zárószavazást. A Fidesz frakció álláspontja az ügyben nem változott - közölték az atv.hu kérdésére.
Jó tanácsokkal segíti a lakosságot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság, hogy mindenki biztonságban készülődhessen az adventi időszakban. Az egyik legfontosabb, hogy a bevásárlóközpontok és az üzletek környékén, illetve a karácsonyi vásárokban a szokásosnál is jobban vigyázzunk az értékeinkre, a közlekedésben fokozott figyelemmel
Újra kint van az integető Mikulás Nyíregyházán, a piac épületének tetején. A másfél mázsás óriás figura az ünnep nyíregyházi jelképévé vált az elmúlt évtizedekben.
A Fővárosi Közgyűlés mai döntése értelmében módosul a Taxirendelet: ismét egy kézbe kerül a taxikkal kapcsolatos feladatellátás - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Bár úgy tudni, hogy Alekosz most ismét szingli, ennek ellenére mégis arról beszélt, hogy feleségre és családra vágyik. Azt is kijelentette, hogy szerinte ő Nobel-díjas gyermekeket nevelne fel.
Az idős, debreceni férfit felbosszantotta, hogy fényes nappal hangoskodtak a gyerekek a játszótéren, ezért először csak rájuk szólt, majd többször megütötte az egyik gyereket, amikor a szintén kiskorú testvére segíteni próbált rajta, a dühös férfi megszorította az ő nyakát is, majd megütötte.
Csütörtökön bezárhat a Qualitas Gimnázium, és ha ez így lesz több mint 200, köztük nagy számú tanulási zavaros diáknak kell új iskolát keresnie. A tanulók most összefogtak: kilencpontos felhívást tettek közzé, szeretnék megmenteni iskolájukat. Az ATV Híradójának elmondták, korábban még sehol nem érezték olyan jól magukat, mint ebben az intézményben
Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén. György István az
A Fővárosi Közgyűlés mai döntése értelmében módosul a Taxirendelet: ismét egy kézbe kerül a taxikkal kapcsolatos feladatellátás - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Jelentős az elutasítottsága a minimálbér 2024-es emelésének. A Pénzcentrum olvasói szerint a 10, illetve 15 százalékos emeléssel még mindig nem érik el azt a bérszintet az ilyen kereseti sávban dolgozók, hogy az elég legyen a mindennapi élethez és az anyagi gondok megoldásához. Ráadásul ahogy mindig, most is bruttó összegben adták meg a két értéket
Felháborodást keltett civil környezetvédők és a szakemberek között, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal november 15-én 600 hód kilövésére adott engedélyt. A hódok segíthetnének az elvesztett vizes élőhelyeink visszaszerzésében is, szakértők szerint meg kellene tanulnunk együtt élni az állatokkal.
Úgy tűnik, a török hírek az év vége előtti ratifikációról sem gyorsították fel a magyar parlamenti zárószavazást. A Fidesz frakció álláspontja az ügyben nem változott - közölte az atv.hu kérdésére a párt. Ön szerint még idén elfogadhatja a parlament Svédország csatlakozását a NATO-hoz?
Ennek viszont nem találják a tényleges okát, mert Kiss Zsolt szerint mindez nem magyarázható az orvos- és szakdolgozó hiánnyal, eszközhiány pedig nincs.
Rövid megbeszéléssel kezdődött a szerda délutáni program a gyulai Airbus üzemben, innen tolták át azokat az alkatrészeket, melyeket immár a szomszédos Satys üzemében kezeltek. Az esemény jelentőségét az adta, hogy november 29-én készülhettek el az első olyan repülő alkatrészek, melyeket száz százalékban Magyarországon gyártottak, eddig ugyanis Ma
Auli Toom professzor, a Helsinki Egyetem Oktatás és Tanulás Központjának igazgatója tartott előadást egy budapesti konferencián. Szerinte nincs különösebb titka a finn oktatás sikerének.
A hidegre fordult időjárás beálltával, már javában tart a fűtésszezon, ugyanakkor még most sem késő ellenőriztetni a kéményeket és a fűtőberendezéseket, hívta fel a figyelmet napokban Várszegi György, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A szakemberek azt is hangsúlyozzák, a fűtési szezonban évről-évre megemelkedik a szén-m
Három várólista kivételével mindenhol teljesítették a kórházak az idei elvárást. A három kivétel a kiterjesztett gerincműtétek, a térd- és a csípőprotézis műtétek.
A bíróság első fokon négy év börtönre ítélte vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt az Országos Roma Önkormányzat korábbi elnökét.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A testület nem ért egyet azzal, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024-es általános választását megelőzően az önkormányzati választási rendszer "bármilyen átalakítására sor kerüljön".