2023. november 22. szerda

nov. 22
16:51
3 magyar túszt is szabadon engedhet a Hamász Szijjártó Péter szerint (SzMo)
Az ideiglenes gázai tűzszüneti megállapodás keretében. Minderről a külügyminiszter Zürichben beszélt szerdán
nov. 22
16:51
"A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat is" (Demokrata)
Értjük az előttünk járó katonák sorsát és megbecsüljük áldozatukat – mondta a honvédelmi miniszter.
nov. 22
16:51
Átragasztgatják a friss konzultációs plakátokat, valamiért kitakarják Alex Soros kezét (Telex)
Valószínűleg baki csúszott az eredeti grafikába, ami így inkább a kormány céljával ellentétes üzenetet közvetített.
nov. 22
17:03
Navracsics töretlenül optimista, de az EP fenyegetéséről, “ideológiai dzsihadistáiról“ beszélt (ATV)
“Abban bízom, hogy az Európai Bizottság nem fog engedni azoknak politikai fenyegetéseknek, amelyek az EP “ideológiai dzsihadistáitól" jönnek, és valóban a szakmai együttműködést, az eredményeket nézik a tárgyalásaink során" - jelentette ki Navracsics Tibor egy mai konferencián.
nov. 22
17:09
Szinte bármit és bárkit vizsgálhat a kormány új elrettentő eszköze, a Szuverenitásvédelmi Hivatal (Telex)
A Hivatal elnökét Orbán Viktor javaslata alapján nevezik ki hat évre. Adatokat kérhetnek, vizsgálatot folytatnak, és a rendőrséghez is fordulhatnak a törvény által közelebbről meg nem határozott nemzeti szuverenitás védelme érdekében. Aki nem válaszol nekik, az bekerül a Nagy Éves Jelentésbe. Hogy pontosan mit tesz majd a hivatal, még nem tudni, eg
nov. 22
17:11
A törvény célja, hogy minden kritikus hangot elhallgattasson – civilek a szuverenitásvédelmi csomagról (Telex)
Civil szervezetek szerint a törvényjavaslat szövege szándékosan pontatlan és tele van tágan értelmezhető fogalmakkal, az új hatóság így bármilyen közéleti megnyilvánulásra ráhúzhatja, hogy külföldi érdekeket szolgál.
nov. 22
17:15
Orbán elárulta, mikor lett belőle feketebárány (ATV)
"Amiről beszélek az egy közös probléma: az Európai Unió" - jelentette ki Orbán Viktor a 90 éves svájci jobboldali lap, a Weltwoche jubileumi ünnepségén mondott beszédében Zürichben. Úgy fogalmazott: Európa elvesztette az önrendelkezési képességét. Azt is felvetette, hogy Európa sorsa oda van láncolva Amerikáéhoz.
nov. 22
17:15
Az Év Kiállítása elismerő oklevében részesült a "Petőfi az étlapon" (Nyíregyháza)
2023. november 14-én, kedden adta át a Pulszky Társaság "Az Év Kiállítása" elnevezésű kitüntetéshez kapcsolódó elismeréseket a Budapesti Történeti Múzeumban. A díjátadó ünnepségen dicsérő oklevélben részesült a Sóstói Múzeumfalu időszaki kiállítása – a Petőfi az étlapon –, amely 2022. október 28-a és 2023. június 4-e között fogadta a látogatókat.
nov. 22
17:27
Romlott szaloncukrot hívott vissza a Penny: meg ne egye! (ATV)
Rájár a rúd azokra, akik túl korán akartak karácsonyozni az idén: a Nyírfacukor szaloncukor után most újabb gyártótól hívott vissza minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt szaloncukrot a Nébih.
nov. 22
17:33
Sorban ragasztják át a frissen kiragasztott konzultációs óriásplakátokat Budapesten (SzMo)
Azt egyelőre nem tudni, hogy a már kiragasztott plakátok mekkora részét ragasztották eddig újra.
nov. 22
17:39
Tiborcz István reméli, hogy apósa, Orbán Viktor nélkül is ugyanott tartana, ahol most (444.hu)
"Az üzleti élet önálló szereplőjének" nevezte magát.
nov. 22
17:45
Most érkezett: óriási lakástűz pusztított Kelet-Magyarországon, egy ember meghalt (Pénzcentrum)
Ma délelőtt gyulladt ki egy lakóépület Putnokon, amelynek két szobája, a konyhája, valamint a tetőszerkezete is leégett. Egy ember elhunyt a tűzben.
nov. 22
17:57
Szuverenitásvédelmi törvény: azon csattan, akin a kormány akarja (444.hu)
Ez a törvény úgy van megfogalmazva, hogy az szinte bárkire vonatkozhat, jogvédők szerint pedig alkalmas lehet a megfélemlítésre is. A pontos tartalom homályos, az viszont világosan látszik: szintlépésről van szó.
nov. 22
17:57
Szaloncukrot vettél a Penny-ben? Meg ne edd, súlyos következményei lehetnek (SzMo)
Ha esetleg ilyen édességet vettél a Penny valamelyik boltjában, inkább vidd vissza! A vételárat nyugta hiányában is visszatérítik.
nov. 22
17:57
A haza védelme nemzeti ügy lesz, és kérdésessé vált a honvédségi szakszervezetek sorsa (Telex)
Az ellenzék szerint a magyar katonák jogfosztásával egyenlő az Alaptörvény legújabb módosítása. A Honvédszakszervezet abban bízik, hogy más módon képviselheti a katonák érdekeit.
nov. 22
17:59
Klórgáz szivárgott egy szombathelyi uszodában, 11 ember került kórházba (Telex)
Mindenkit enyhe légúti panaszokkal vittek be, senkinek nem volt súlyos az állapota.
nov. 22
18:09
Hivatalos: június végéig biztosan maradnak az árstopok (ATV)
Az infláció további visszaszorítása érdekében a kormány 2024. június végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán.
nov. 22
18:09
A GFE is készül az új felvételi rendszerre (Gyulatelevízió)
Januártól változik a felsőoktatási intézmények felvételi rendszere. Az egységes szabályozás helyett 2024-től az egyetemeken, így a Gál Ferenc Egyetemen is egyénileg dönthetnek az intézményi pontokról, hívta fel a figyelmet Árpási Zoltán. A 3 Témában a változtatás elemeiről, a felvételi előtt állók megszólításáról és az egyetemi közösségi életről
nov. 22
18:15
3Téma – Dr. Árpási Zoltán (Gyulatelevízió)
Januártól változik a felsőoktatási intézmények felvételi rendszere. Az egységes szabályozás helyett 2024-től az egyetemeken, így a Gál Ferenc Egyetemen is egyénileg dönthetnek az intézményi pontokról, hívta fel a figyelmet Árpási Zoltán. A 3 Témában a változtatás elemeiről, a felvételi előtt állók megszólításáról és az egyetemi közösségi életről is
nov. 22
18:21
Ajándékokra és élelmiszerre is futja majd a Blikk-nyereményből (Blikk)
Töltött káposzta, bejgli, halászlé... Már az ünnepi menün gondolkodik, de aggódik, hogy miből kerül majd ennyi finomság az asztalra? Tegye félre a stresszt, és hagyja, hogy a Blikk intézze az anyagiakat. Önnek nem kell mást tennie, mint hátradőlni és kaparni!
nov. 22
18:27
Egy kevésbé ismert történet: ál-Petőfi verte át az aradi vészbírókat (Blikk)
A magyarázat a miértre odaveszett, talán csak csibészkedett egyet a jogász-költő.
nov. 22
18:27
Varga Judit drámai posztja: “Tőrt döftek Európa szívébe!" (ATV)
Megnyomta a vészcsengőt a volt igazságügyminiszter, az Európai Parlamentben ugyanis megszavazták: eltörölnék az egyhangú döntéshozás intézményét a Tanácsban. Ez Orbán Viktor vétópolitikáját valóban beszűkítené, de az EP csak javaslatot tud tenni.
nov. 22
18:27
A kormány 2024. június végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást (Demokrata)
2023 az infláció letörésének, 2024 pedig a növekedés helyreállításának az éve.
nov. 22
18:39
Az ügyészség szerint minisztériumi hűtlen kezelésből származott az a pénz, ami kikötött a svájci bankszámlán (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 22
18:45
Mongólia az egyik legnagyobb partnere a Stipendium Hungaricum programnak (Demokrata)
Aláírták a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról szóló mongol-magyar szándéknyilatkozatot.
nov. 22
18:47
Azbej Tristan: Kiállunk az üldözött keresztényekért (Demokrata)
"Kiállunk a világban üldözött és sérülékeny helyzetben lévő keresztény testvérekért."
nov. 22
18:48
Óriási rohamot hozhat a decemberi minimálbér-emelés (Menedzsment Fórum)
A munkakölcsönzőknek is készülnie kell.
nov. 22
18:51
Horror balesetéről vallott Détár Enikő: ebbe bele is hallhatott volna, ripityára törte az autóját (Pénzcentrum)
Megrázó balesetéről számolt be Détár Enikő az 'Adom a napom' című műsorban. A legutóbbi a Viasat3 csatornán futó napi sorozatban a színésznő volt a vendég, ahol az életének fontosabb eseményeiről mesélt.
nov. 22
18:57
Novák Katalin: A visegrádi együttműködés él és virul (Demokrata)
A visegrádi együttműködés él és virul, és még hosszú jövő áll előtte – mondta az államfő.
nov. 22
18:57
Madárinfluenza miatt hullanak az átvonuló darvak (Telex)
Több vármegyében is megtalálták a vírust elhullott darvakban, a fertőzés más vadon élő vízimadárfajokat egyelőre nem érint érdemben.
nov. 22
19:03
Zsigmond Barna Pál: Nem engedünk Magyarország szuverenitásából (Demokrata)
A brüsszeli baloldal újabb lépést tett saját hatalmának növelése és a nemzetállamok gyengítése felé.
nov. 22
19:15
Simicskó István: A Bátrak Ligája útravaló az élethez (Demokrata)
A Heves vármegyei Füzesabony immár a Bátrak Ligája 41. fordulójának adott otthont.
nov. 22
19:33
Klórgázszivárgás a híres magyar uszodában: kivonult a katasztrófavédelem, sokan kerültek kórházba (Pénzcentrum)
Gázszivárgás miatt tizenegy embert vittek kórházba szerda délelőtt a szombathelyi fedett uszodából - közölte a létesítményt üzemeltető Vasivíz Zrt. műszaki igazgatója a városi televíziónak nyilatkozva.
nov. 22
19:51
Itt vannak a változások, több millió embert érintenek (ATV)
A 2024-es évvel kapcsolatos, nyugdíjra vonatkozó tudnivalókat a NyugdíjGuru gyűjtötte össze: azt írják, a korhatár még nem fog változni, ugyanúgy marad a 65 év. Így jövőre az 1959. január 1. és december 31. között született személyek töltik be a nyugdíjkorhatárukat. Emellett természetesen az is bármikor igényelheti a nyugdíját, aki már korábban tel
nov. 22
19:57
A TÁSZ komoly érdeklődést mutat a kormány diaszpórapolitikája iránt (Demokrata)
A türk államok komoly érdeklődést mutatnak a magyar kormány diaszpórapolitikája iránt.
nov. 22
20:33
Csodás de nagyszerű trükkök, amikkel bárki tízezreket spórolhat (ATV)
Mint az talán közismert, közeleg a kötelező biztosításának (KGFB) évfordulója. Ilyenkor a legérdemesebb biztosítót váltani, hiszen az újrakötéssel éves szinten akár több tízezer forintot is spórolhat az ember.
nov. 22
20:33
A Soros-alapítvány szerint antiszemita a kormány új plakátkampánya (Telex)
A Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője azt mondta, ez egy jól bevált taktika a kormány részéről, amivel a valódi belpolitikai kérdésekről terelik el a figyelmet.
nov. 22
20:39
Első munkanapján meghalt egy 18 éves fiatal egy nádudvari üzemben (444.hu)
Egy többtonnás betondarab zuhant rá.
nov. 22
20:39
Hollik: Alex Soros kezével vagy keze nélkül, az üzenet egyértelmű (Telex)
A Fidesz kommunikációs igazgatója nem tudja, miért kellett átragasztani a frissen kitett plakátokat, arra viszont kíváncsi, a Telex mikor veszi le az "El a kezekkel!" hirdetéseket.
nov. 22
21:09
Fülöp Attila: A gyermekvédelemben makacs, szívós munkára van szükség (Demokrata)
Ma már a civil és az egyházi szféra rengeteg segítséget tud nyújtani a szociális területen.
nov. 22
21:15
Tudta? Ő a Fidesz-frakció Szoboszlai Dominikje (ATV)
Az érintettet láthatóan zavarba hozta a nyilvános dicséret.
nov. 22
21:21
Novemberben elérte az 5500 megawattot a hazai napelemek kapacitása (Demokrata)
Novemberben elérte az 5500 megawattot a magyarországi napelemek beépített kapacitása.
nov. 22
21:33
Még mindig nem jön az uniós pénz, a kormány nem mondja meg, honnan pótolná (ATV)
A Fidesz paródiaként, a Momentum pedig az Orbán-kormány bukásaként értékeli, hogy még mindig nem érkeztek meg a magyar uniós források. Az Európai Parlament kedden ismét a Magyarország ellen folyó jogállamisági eljárás helyzetéről vitázott. Az ülésen Johannes Hahn, költségvetésért felelős biztos azt mondta: a magyar kormány még el sem küldte számukr
nov. 22
21:39
Tömegesen hagyják el munkahelyeiket a magyarok: alig van kivétel, mi a fene történik itt? (Pénzcentrum)
A vállalatok visszafogott toborzással működtek az elmúlt időszakban a változékony gazdasági környezet miatt, a fluktuáció által érintett cégek aránya viszont nem csökkent tavalyhoz képest, sőt kis mértékben nőtt is. Ennek oka a csökkenő hirdetésszámmal párhuzamosan megnövekedett munkavállalói aktivitás: az elmúlt évben a vállalatoknak több, mint há
nov. 22
21:39
Rétvári Bence: Az EU saját alapértékeivel megy szembe (Demokrata)
Meg kell védeni Magyarország szuverenitását – hangsúlyozta az államtitkár.
nov. 22
21:57
Támogatná az eutanázia valamilyen formáját a magyarok több mint kétharmada a Medián kutatása szerint (SzMo)
A felmérés apropója, hogy Karsai Dániel gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pert indított azért, hogy méltósággal fejezhesse be az életét. Karsai és a kormány között ellentét alakult ki, a kormány ugyanis arra kérte a bíróságot, hogy utasítsa el a kérést.
nov. 22
22:15
Kivonul a magyarok kedvence az országból: búcsút mondhatunk több Suzukinak is (Pénzcentrum)
Hamarosan megérkezik Magyarországra az újgenerációs Swift és a Vitara is, amivel párhuzamosan több Suzukitól is könnyes búcsút kell vennünk.
nov. 22
22:57
Karácsony Gergely visszalépése után is gyűjthette a pénzt a 99 Mozgalom (SzMo)
Az OTP belső vizsgálata arra jutott, hogy az adományok alapvetően külföldön élő magyar személyektől érkeztek.
nov. 22
23:33
Semmi ok az aggodalomra, még fél évig háborús veszélyhelyzet lesz a békepárti Magyarországon (Telex)
Így a kormány továbbra is rendeletekkel tud kormányozni, ahogy már több éve teszi.

2023. november 23. csütörtök

nov. 23
0:09
Kivágják az aktivisták által felgyújtott százéves platánt a Városligetben (Infostart)
A Városliget Zrt. és a Főkert szakembereinek erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni azt a több mint százéves városligeti platánt, ami a magukat ligetvédőknek nevező aktivista csoport miatt keletkezett tűzben sérült meg súlyosan még 2020 tavaszán.

Keresés