Egy pohár vizet ivott a hétfő délelőtti, városházi sajtótájékoztatón Szeverényi György, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója, Görgényi Ernő gyulai polgármester és Volencsik Zsolt, a Nemzeti Vízművek Zrt. vezérigazgatója. Mindezt annak apropóján tették, hogy hivatalosan is megszületett a megállapodás Gyula és öt másik település, illetve vízművek között
A Parlament elkerülhetetlen felújítása miatt kell hosszabb időn át új helyszínen dolgozniuk a képviselőknek. A munkálatok kezdetének még nincs időpontja, de a beruházás tervei már elkészültek.
Nyíregyházán is megnyitotta már kapuját az idei év adventi forgataga, a karácsonyi vásár. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrkapitányságainak állománya a megszokott módon, állandó közterületi rendőri jelenléttel igyekeznek biztosítani, hogy az ünnepi készülődés mindenki számára biztonságos és balesetmentes legyen, de ehhe
A fő probléma az, hogy nagyon sok olyan betöltetlen körzet van, ahol az ellátandó lélekszám ezer fő alá csökkent, ezért van szükség az átalakításra – mondta az országos kollegiális vezető háziorvos.
A súlyos létszámhiány miatt eljöhet egy pont, amikor bizonyos munkákat az orvostársadalom már nem tud elvállalni, mondta Álmos Péter az ATV Start című műsorában. Ami a MOK és a kormány viszonyát illeti, arról Álmos Péter azt mondta: ha egy érdekképviseleti szerv nem kerül konfliktusba a kormánnyal, ott gond van, de nem a konfrontáció a cél.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság hamis vád bűntette miatt - nem jogerősen - 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt egy különös visszaeső terheltet, aki 2017 májusában valótlan nyilatkozatot juttatott el a lúgos támadásként ismert büntetőügyben eljáró védőnek.
November 23-án tartották a Nyíregyháza Megyei jogú Város Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal konzorciumi együttműködésével megvalósuló Nyíregyházi Foglakoztatási paktum projekt zárórendezvényét a Városháza Krúdy termében. A közel 4 Mrd Ft-os költségvetésű program célja a foglalkoztatás hosszú távú fejlesztése volt. A
A klímavédelemről vitatkoztak a parlamentben. Koncz Zsófia azt mondta Kanász-Nagy Máténak, hogy a zöldenergia tárolása kapcsán "szövetségesek lehetnének."
Újra ingyen Led fényforráshoz juthatnak a nyíregyháziak. Dr. Kovács Ferenc polgármester a napokban a hivatalos közösségi médiafelületén jelentette be, hogy aki egyáltalán nem, vagy nem sikeresen regisztrált az előző lakossági Led-csere programra, ismét lehetőséget kap december 1. és január 15. között.
Rég nem látott siker a nemzetközi filmfesztiválokon. A magyar Garda együttes Breathe Again (Lélegezz!) című videoklipje két nemzetközi filmfesztiválon is díjat nyert: az International New York Filmfestival-on Diamond Globe díjat, és a Rohip International Filmfestival-on, ami egy indiai filmfesztivál - értesült a Blikk.
A meteorológiai előrejelzések alapján kedd éjfél után jelentős, intenzív havazás várható Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében. A legtöbb, akár 15 centiméternyi hó Borsod-Abaúj-Zemplénben és azon belül is a magasabban fekvő területeken várható. A Magyar Közút munkagépei minden érintett területen telj
Három osztály hatvanöt diákja vonult be péntek délután a művelődési központ színpadára a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium szalagavató ünnepségén. Az eseményen Kovács Péter esperes plébános a hit iránti nyitottság fontosságára hívta fel a figyelmet. Pápai Attila evangélikus lelkipásztor a céltudatosságról beszélt. Görgényi Ernő polgármester ha
A klímavédelemről vitatkoztak a parlamentben. Koncz Zsófia azt mondta Kanász-Nagy Máténak, hogy a zöldenergia tárolása kapcsán "szövetségesek lehetnének."
Egy jogszabályi változás miatt a kivételes eseteket leszámítva nem lehet majd bérnővéreket alkalmazni az állami egészségügyben. Már jelenleg is 25-30 ezer ápoló hiányzik a betegellátásból.
Az aktív eutanáziáról rendezne politikai vitát az Országgyűlésben a Párbeszéd. A téma azért került elő, mert egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő magyar jogász, Karsai Dániel az uniós bírósághoz fordult ezért a lehetőségért. A per hétfőn kezdődött meg Strasbourgban.
Brüsszelben gyakran használják egy mondatban a "Magyarország" és a "zsarolás" szavakat, írja a Süddeutsche Zeitung, amely szerint Orbán uniós vétója Oroszország diadala lenne.
Az Erkel gimnázium nyolcvan végzős diákjára tűzték fel a szalagot szombat este a művelődési központban tartott ünnepi eseményen. A három végzős osztály fiataljai, a felnőtté válás kapujához érkezve viselik ezentúl az összetartozást jelképező erkeles szalagot. Életük egyik fontos állomásához érkeztek szombaton az Erkel gimnázium végzős diákjai. Háro
A XVIII. kerületben, közlekedésrendészeti ellenőrzés alatt kapták el azt a gyorshajtót a rendőrök, aki 82 km/h-val haladta meg a megengedett sebességet.
Pintér Sándor a visegrádi négyek, valamint Németország és Ausztria belügyminiszteri konferenciájának sajtótájékoztatóján azt mondta, az illegális migrációval szembeni eredményes magyar fellépés lehetővé teszi, hogy Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is megfelelő legyen a közbiztonság, ne kerüljön sor olyan
Nemzetközi együttműködésben, a legmodernebb technológiával épül a Paks II. Atomerőmű. A beruházás hazánk ellátásbiztonságát és szuverenitását szolgálja. A projektben, amely Magyarország legnagyobb zöld beruházása, jelentős lépések történtek 2023-ban, a terület-előkészítési munkák jól haladnak.