Az előzetes adatok szerint 2023 novemberében 6780 gyermek született, illetve 10 351 ember halt meg. 2022 novemberéhez képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 5,6, a házasságkötéseké pedig 2,2 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás tovább lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
A miniszterelnököt házelnöknek járó juttatás illeti meg, de felveheti még a képviselői alapbért is. Ekkora emelés a legtöbb magyar dolgozónak elérhetetlen.
Veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége a Sajó völgyében - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfőn közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Az előzetes adatok szerint 2023 novemberében 6780 gyermek született, és 10 351 ember halt meg. 2022 novemberéhez képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 5,6, a házasságkötéseké pedig 2,2 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás tovább lassult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
A vita azzal indult, hogy a szomszéd épület mindent leárnyékol, ezt a bíróság végül be se számította az összegbe. A pénzt azonban a jelek szerint egyhamar nem látják a tulajdonosok, akik még egy weboldalt is indítottak a periratok nyilvánosságra hozatalára, hogy mindenki lássa, mi vár arra, aki ma Magyarországon ilyen útra lép.
Budapestre érkezik ma Recep Tayyip Erdogan török elnök, Orbán Viktorral tárgyal. A csúcstalálkozón várhatóan szóba kerül a svéd NATO-csatlakozás kérdése is. Este a MÜPÁ-ban a diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából gálaestet rendeznek. A látogatás miatt komoly forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.
Leszakadt egy felsővezeték, ami miatt teljesen megbénult Rákos és a Keleti pályaudvar között a vasúti közlekedés. Vitézy szerint az egész érintett szakasz felújításra szorul, amire meg is volt a pénz, de aztán Lázár János leállította a tervezési munkát.
A fideszes médiabirodalom nagy részét összefogó kiadónak nem tetszik, hogy a Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint a szuverenitásvédelmi törvény veszélyezteti a sajtószabadságot.
Bosznia-Hercegovina békéje nélkül nincs nyugat-balkáni béke és magyar béke sem – fogalmazott a honvédelmi miniszter a budapesti Bálna Honvédelmi Központban hétfőn rendezett EUFOR ALTHEA kibocsátó ünnepségen.
Helyreállították a leszakadt felsővezetéket Rákosnál, ismét korlátozás nélkül járnak a vonatok Rákos és Kőbánya-felső, illetve Rákos és Pécel között – közölte a Mávinform hétfő délelőtt.
Katonai felvonulás és több kormányképviselő várta, majd megkoszorúzta az I. világháborús Hősök Emlékkövét. A török elnök délután találkozik Orbán Viktorral, a tervek szerint este már el is hagyja a várost.
A Dunán és a Tiszán is levonulóban vannak az árhullámok - számolt be az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella elmondta azt is, hogy a Velencei-tó vízszintje meghaladta az 1 métert.
Mint azt az atv.hu is megírta, a Premier League 17. fordulójában az addig éllovas Liverpool hazai pályán nem bírt a mostanában hullámzó teljesítményt nyújtó ellenfelével. Jürgen Klopp 60 perc után lehozta Szoboszlait, akinek talán ez volt a leggyengébb meccse a vörösöknél, amiért az angol sajtó sem dicsérte az egekbe.
Alkohol tartalmú italokat forgalmazó bűnözői csoport tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten, az elkövetők több éven át fiktív számlákkal kerülték el az áfafizetést, és így 1,7 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn.