2023. február 23. csütörtök

febr. 23
11:27
5 millió forint fölé emelkedik Orbán Viktor fizetése (444.hu)
Jó hírt közölt a politikusokkal a KSH.
febr. 23
11:27
Hadházy: ijesztő, milyen csendben ment végbe ez a folyamat, sok vállalkozás megy tönkre, miután a MOL einstandolta az üzletüket (SzMo)
Potom összegért a MOL kapta a teljes hulladékgazdálkodást – szerződésbe foglalták, hogy nem járhatnak rosszul vele, a képviselő belenézhetett végre az iratokba.
febr. 23
11:27
Tényleges életfogytiglant indítványoznak egy kollégáját meggyilkoló férfira (Demokrata)
A férfi 2021 decemberében Budapesten megölte és kifosztotta kollégáját.
febr. 23
11:33
Orbán Viktor tervei nem felemelik a magyar vidéket, hanem egy rossz struktúrát betonoznak be (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök hétvégi évértékelőjén nagyon sok problémáról feledkezett meg, amelyekről pedig beszélt, azokra nem igazán adott konkrét megoldási javaslatot. Az elhangzottak inkább tűntek a közönségnek szóló szép víziónak, ilyen volt a kormány nagyszabású vidékfejlesztési terve is. Sajnos, ami ennek kapcsán elhangzott, az sokkal inkább konzerválja
febr. 23
11:33
A PET Kupa a Tisza után a Marost is mentesíti a műanyag palackoktól (Demokrata)
A PET Kupa 10 év alatt több mint 300 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat.
febr. 23
11:39
Immunológus: a 2 éves gyerekek közül sokan súlyos állapotba kerülnek az influenzától (ATV)
Sokkal intenzívebb az idei influenzajárvány, mint a korábbiak. A tridémia bár jelen van Magyarországon, azt a szakértő nem tartja akkora jelentőségűnek, mert kevés embert érint.
febr. 23
12:03
Szíjat hasítana egy újságíró hátából az Rmdsz helyi vitéz tanácsosa (SzMo)
Szerinte a Mérce újságírója nem megfelelően tudósított egy erdélyi Horthy-megemlékezésről.
febr. 23
12:09
Felszállnak a Magyar Honvédség Gripenjei (Blikk)
Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei február 23-án és március 2-án - közölte a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár közösségi oldalán csütörtökön.
febr. 23
12:09
Még könnyebb lehet a névadás a gyermekeket váró szülőknek (ATV)
Az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) immár havonta frissíti az utóneveket tartalmazó, szabadon hozzáférhető Utónévkereső online szolgáltatását, mely az anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített valamennyi utónév mellett további információkat, érdekességeket és statisztikákat is tartalmaz - tájékoztatta Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELK
febr. 23
12:09
A múlt héten 54 ezer influenzás megbetegedést regisztráltak (Demokrata)
Az év hetedik hetében 282300-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel.
febr. 23
12:15
Mert megérdemlik... – Ennyivel nő márciustól vezető politikusaink fizetése: Orbán Viktor 900 ezerrel keres majd többet (Blikk)
Ma megtudták vezetői politikusaink, hogy mennyi az annyi: a Központi Statisztikai Hivatal hivatalosan közölte velük, mennyi lesz márciustól a fizetésük. Merthogy annak az alapja a tavalyi bruttó átlagkereset. Pontosabban esetükben annak a többszöröse.
febr. 23
12:27
Jakab Péter akcióba lendült, bilincset rakott Völner Pálra (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, a mai ülésen Völner Pál ártatlannak vallotta magát. A Fővárosi Törvényszék folyosóján azonban mégis bilinccsel várták, méghozzá Jakab Péter. A politikus a volt igazságügyi miniszterhelyettesnek a nyakába akasztotta a bilincset.
febr. 23
12:27
Újabb földrengés rázta meg Ázsiát: ezúttal Tádzsikisztánt sújtották erős rengések (Pénzcentrum)
Erős, 6,8-as magnitúdójú földrengés rázta meg csütörtök hajnalban Tádzsikisztán gyéren lakott, Kína Hszincsiang tartományához közeli részét.
febr. 23
12:39
Völner Pál után Schadl György is ártatlannak vallotta magát (ATV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Völner Pál ártatlannak vallotta magát az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében. Schadl Györgyöt bilincsben, vezetőszáron hozták be a terembe csütörtök délelőtt. A végrehajtói kar elnöke is ártatlannak vallotta magát.
febr. 23
12:39
Donáth Anna: Bíróságon támadjuk meg a debreceni vízmérgező akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét (444.hu)
A debreceni Helyi Választási Bizottság szerdán három, az akkumulátorgyárat érintő népszavazást utasított vissza.
febr. 23
12:45
A lélektani határ alá csökkent a Fidesz támogatottsága az IDEA Intézet szerint (SzMo)
A kormánypártnak mégsincs miért aggódnia, mert a kiábrándult szavazókat nem tudta megszerezni az ellenzék, csak a bizonytalanok száma nőtt.
febr. 23
12:57
Újabb sztrájkra készülnek a tanárok (ATV)
Március 16-ától ismét sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a közoktatásban és a szakképzésben is - közölte a PDSZ Országos Választmánya csütörtökön.
febr. 23
12:57
A családok anyagi biztonságán dolgozik a kormány (Demokrata)
A kormány a következő években továbbra is azon fog dolgozni, hogy minél több gyerek megszülethessen.
febr. 23
13:03
Újabb országos pedagógussztrájk szerveződik márciusra (Blikk)
Március 16-ára és 17-ére ismét országos pedagógussztrájkot szervez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), abból az apropóból, hogy akkor lesz az egyéves évfordulója a határozatlan idejű sztrájk kezdetének.
febr. 23
13:09
5 millió forint fölé emelkedik Orbán Viktor havi fizetése (SzMo)
De nem jár rosszul Novák Katalin vagy Kövér László sem.
febr. 23
13:21
Elöregedett a szakma: a 60 évnél fiatalabb háziorvosok száma megegyezik az ennél idősebbekével (Blikk)
A számokból kiderült, hogy 35 év alatt összesen 64 háziorvos van ma, miközben 63 olyan háziorvos is szerepel az adatbázisban, aki elmúlt 84 éves.
febr. 23
13:27
Kéz- és lábbilincsben vezették be: Schadl György nem ismerte el a bűnösségét, de Völner Pál sem (SzMo)
Völner Pál ügyvédje szerint a védekezést korlátozta az ügyészség, nem kaptak meg például időben iratokat, illetve a lehallgatások egy részét is törvénytelennek tartja. Varga Judit igazságügyi minisztert is meghallgatná tanúként az ügyben.
febr. 23
13:51
Kivételes ütemben növekszik a fizetésünk – mondja az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
A KSH legfrissebb adatai szerint 2022 decemberében az átlagos bruttó bér 581 900 forintra, az átlagos nettó kereset 400 300 forintra emelkedett. 2022 egészét tekintve a bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal 515 800 forintra, a nettó átlagkereset 18,2 százalékkal 355 300 forintra nőtt. Ezzel a bérek 2010-hez képest már több mint két és félszeresükre
febr. 23
13:57
Tombol a járvány, rengeteg a beteg az országban (ATV)
A múlt héten 54 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
febr. 23
14:03
Videón, ahogy Jakab Péter bilincset akaszt Völner Pál nyakába (SzMo)
„Ez az ön ékszere. A magyar nép küldi” – mondta Jakab a korrupcióval vádolt volt államtitkárnak.
febr. 23
14:09
Tragikus hirtelenséggel meghalt Dunai Tamás (ATV)
Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
febr. 23
14:27
Brutálisan nő a politikus fizetése, Orbán Viktor jár a legjobban (ATV)
2018 óta az országgyűlési képviselők illetményét az előző évi bruttó átlagkeresethez kötik, egészen pontosan annak háromszorosát kapják meg. A KSH szerint a bruttó átlagkereset tavaly 17,55 százalékkal, így a képviselők alapilletménye 1 316 400 forintról 1 547 428 millióra emelkedik - számolt be a 444.hu. A lap kiszámolta, hogy eszerint mennyivel e
febr. 23
14:27
Robert C. Castel: Putyin szavait sokan félremagyarázzák (Demokrata)
Az izraeli elemző szerint jelenleg kizárólag Ukrajna érdeke a globális háború.
febr. 23
14:39
Vadászgépek jelenek meg Magyarország egén: mégis, mire készül a Honvédség ezekben a vidéki városokban? (Pénzcentrum)
Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei február 23-án és március 2-án - közölte a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár közösségi oldalán csütörtökön.
febr. 23
14:45
Brutálisan nő a politikusok fizetése, Orbán Viktor jár a legjobban (ATV)
2018 óta az országgyűlési képviselők illetményét az előző évi bruttó átlagkeresethez kötik, egészen pontosan annak háromszorosát kapják meg. A KSH szerint a bruttó átlagkereset tavaly 17,55 százalékkal, így a képviselők alapilletménye 1 316 400 forintról 1 547 428 millióra emelkedik - számolt be a 444.hu. A lap kiszámolta, hogy eszerint mennyivel e
febr. 23
14:45
Ezt is bukjuk: 3,6 millió eurós magyar iskolai támogatás visszafizetését javasolja az OLAF (SzMo)
A digitalizációra szánt pénzt nem épp a legkorrektebbül használták fel a csalás elleni hivatal szerint.
febr. 23
14:57
Aláírták a megállapodást: ennyivel emelkedik idén a Budapesti Közműveknél dolgozók fizetése (Blikk)
A Budapesti Közművek (BKM) munkavállalóit képviselő reprezentatív szakszervezetek elnökei és a Budapesti Közművek vezetése aláírta a társaság közel 4800 fős, teljes munkavállalói állományára vonatkozó, 2023. évi megállapodást.
febr. 23
14:57
Nagyot változás a kártyás fizetésnél, Önnek is többe fog kerülni (ATV)
A K&H Bank összefoglalója szerint az emberek költésein is jól megfigyelhető a hatalmas infláció és ezen belül is az élelmiszer-drágulás – írja a 24.hu.
febr. 23
15:03
Rossz hír a kártyás fizetésről, Önnek is többe kerül (ATV)
A K&H Bank összefoglalója szerint az emberek költésein is jól megfigyelhető a hatalmas infláció és ezen belül is az élelmiszer-drágulás – írja a 24.hu.
febr. 23
15:05
Vadászgépek tűntek fel a Balaton felett (ATV)
Csütörtökön két vadászgép társaságában repült át a Balaton felett egy utasszállító – írta meg az Index. Az esetet Balatonedericsen sikerült lencsevégre kapni.
febr. 23
15:09
Átesett az agyműtéten a mátészalkán agyvérzést kapott fiú (Metropol)
Agyvérzést kaphatott, majd összeesett az uszodai öltözőben egy 12 éves fiú Mátészalkán. Szerencsére az agya nem szenvedett maradandó károsodást.
febr. 23
15:15
Kocsis a svéd és finn NATO-csatlakozásról: a miniszterelnök álláspontja egyértelmű, a frakcióé kevésbé (ATV)
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Balatonfüreden tartanak sajtótájékoztatót a kihelyezett frakcióüléssel kapcsolatban. Kocsis az ATV kérdésére kijelentette: nagyon kicsi esélyt lát arra, hogy végül nem szavazzuk meg a svéd és finn NATO-csatlakozást. Kérdésünkre elmondta azt is: a Völner-Schadl-ügyben v
febr. 23
15:27
Az államtitkár szerint a háború miatt vállalnak kevesebben gyereket a magyarok (Blikk)
Nem akármilyen választ adott Pintér Sándor nevében Vitályos Eszter nemrég a parlamentben. A fideszes államtitkár az LMP-s Kanász-Nagy Máté kérdésére fejtette ki, hogy szerinte a háború nagyban befolyásolja a magyar családok gyermekvállalási kedvét.
febr. 23
15:27
Kocsis Máté: Számunkra mindenki ellenfél, aki bele akar sodorni a háborúba (HírTV)
Csütörtökön kora délután bejelentést tesz Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a Kdnp frakcióvezetője. A tájékoztatót a HírTV, Facebook és YouTube csatornánk 14 órától élőben közvetíti.
febr. 23
15:33
Curtis üzent a diákjával kapcsolatot folytató pedagógiai asszisztensnek: "Nagyon remélem, hogy nem találkozunk ezzel a fiatalemberrel" (ATV)
Néhány héttel ezelőtt robbant a hír, hogy egy 39 éves pedagógia asszisztens intim viszonyt folytatott az egyik 15 éves diákjával: az eset hatalmas felháborodást kavart, több híresség is elmondta a véleményét a dologról. Schobert Norbi és Hevesi Kriszta mellett most Curtis is megszólalt – írja a nlc.hu.
febr. 23
15:51
Durva népvándorlás indult Magyarországon: ezekere a településekre valósággal özönlöttek a családok (Pénzcentrum)
A legfrissebb elérhető adatok szerint, míg 2021-ben országos szinten közel 50 ezer fővel csökkent az állandó lakosság, addig a falusi CSOK által preferált települések alig hatezer főt veszítettek népességükből, s a különbség arányaiban is megmutatkozik. A lakosságszám változás azt jelzi, hogy jól teljesít a konstrukció a kistelepülések népességcsök
febr. 23
16:03
Kirobbant a vita a kormánypárti politikusok között: Kocsis Máté szerint Orbán Viktor támogatást kért a balatonfüredi ülésen (Blikk)
Jelenleg is zajlik a kormánypártok szerdán kezdődött, kihelyezett frakcióülése Balatonfüreden. Az ülésen meghozott döntésekről Kocsis Máté, a Fidesz, valamint Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője sajtótájékoztatón számolt be.
febr. 23
16:03
Rendkívüli dolog történt a Fidesz frakcióülésén, „komoly vita” alakult ki, amikor Orbán a finn és a svéd NATO-csatlakozás támogatását kérte (444.hu)
Többen felemlegették a régi sérelmeket.
febr. 23
16:15
áprilisban Magyarországra látogat Ferenc pápa (Blikk)
A katolikus egyházfő szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet, illetve ellátogat Szegedre is.
febr. 23
16:21
Áprilisban ismét Magyarországra jön Ferenc pápa (Demokrata)
Bár a program még nem végleges, úgy tudni, Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet, illetve ellátogat Szegedre is.
febr. 23
16:33
Hiába nőttek a bérek, rossz helyzetben vannak a magyarok (ATV)
Mondhatni hiába emelkednek a fizetések Magyarországon, mert az infláció még ennél is gyorsabban növekszik. A bérek vásárlóereje tavaly decemberben öt százalékkal esett vissza, emiatt a kiskereskedelmi forgalom is csökkent – írja a Portfolio.
febr. 23
16:39
Ezt gondolják a budapestiek a pedofil tanárról (Ripost)
Megkérdeztük István bát, mi a lakótelepiek véleménye.
febr. 23
16:45
Beköszöntött a földrengések kora? Magyarország a félig veszélyes zónába tartozik (Blikk)
A török és a román földrengésnek ugyan nincs sok köze egymáshoz, hiszen a két terület teljesen más tektonikai lemezen fekszik, ám a tegnapi tádzsikisztáni földmozgások, ha távolról is, de összefüggnek a törökországi geológiai történésekkel – jelentette ki Juhász Árpád geológus, aki szerint Magyarország a Föld közepesen földrengésveszélyes területén
febr. 23
16:45
Április végén Magyarországra jön Ferenc pápa (ATV)
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője ezt Balatonfüreden jelentette be.
febr. 23
16:51
Meghosszabbították H. Zoltán divattervező letartóztatását (ATV)
Két hónappal meghosszabbították H. Zoltán divattervező letartóztatását, akit drogkereskedelem miatt fogtak el a rendőrök október 21-én, egy másik férfival együtt – írja a 24.hu.

Keresés