2023. február 26. vasárnap

febr. 26
0:12
Kövér László: a kommunista eszme és gyakorlat visszatérési kísérlete zajlik (Infostart)
A kommunizmus áldozatainak emléknapja nemcsak arra alkalom, hogy fejet hajtsunk sokat szenvedett elődeink előtt, hanem arra is, hogy kinyilvánítsuk akaratunkat: nem hagyjuk, hogy a gyerekeink és unokáink újabb mérgezett eszmék és újabb diktatúrák áldozataivá váljanak - jelentette ki az Országgyűlés elnöke az emléknap alkalmából tartott megemlékezés
febr. 26
0:12
Csecsemőkori agybénulásban szenvedő kislánynak segítettek Miskolcon (Blikk)
A most tíz éves Zsófi agyának a mozgásért felelős része csecsemőkorában lebénult. A kislánynak már egészen apró korában műtétekre volt szüksége, ezért régebben is szerveztek neki gyűjtést, ám most kiderült: mindkét oldalon csípőficama van, ezért újra összefogtak az emberek.
febr. 26
0:16
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: eljöhet a pillanat, amikor a hazánkat meg kell védeni (Infostart)
A békéhez erő kell, az erőhöz pedig ma egy 21. századi modern, ütőképes hadseregre van szükség - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Szentendrén, az egységes alapkiképzési programban részt vevők nyilvános katonai eskütételén, amelyen jelen volt Novák Katalin köztársasági elnök is.
febr. 26
0:16
Magyar Orvosi Kamara: nem indítanak etikai eljárást az ügyeleti szerződések aláírása miatt (Blikk)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyetlen háziorvos ellen sem indított és nem indít etikai eljárást azért, mert aláírja az ügyeleti szerződést - közölte a kamara szombaton az MTI-vel, a szombati Kormányinfón elhangzottakra reagálva.
febr. 26
0:20
Novák Katalin hivatalosan is férje főnöke lett (Infostart)
Letette az önkéntes tartalékosok esküjét a köztársasági elnök férje.
febr. 26
0:24
Sokat faggatták Gulyás Gergelyt, itt a válasza: kifejezetten beteges és gyomorforgató (Infostart)
Kimondottan sok kérdést kapott Gulyás Gergely a rendkívüli Kormányinfón gyermekvédelmi témakörben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter markánsan válaszolt.
febr. 26
0:28
Új névvel próbálkozik a Jobbik (Infostart)
Jobbik - Konzervatívokra változtatta nevét szombati budapesti kongresszusán a Jobbik Magyarországért Mozgalom - jelentette be Gyöngyösi Márton, a párt elnöke a tanácskozást követően tartott évadnyitó rendezvényen.
febr. 26
0:32
Csodás számokat húztak ki a lottón (Infostart)
Ha van 2 gyereke, 43 éves, szülei 72 és 74 évesek, felesége 82-ben született és még lottózik is, akkor ön milliomos!
febr. 26
5:54
"Láttam az egészet!" – egymás mellett vesztette életét a balatonboglári házaspár, erről beszélt a szemtanú (Ripost)
A kiérkező mentők sajnos már semmit sem tehettek a házaspárért.
febr. 26
6:12
Orgonát kapott az érsekhalmi római katolikus templom (hirado.hu)
A modern Chorum-hangszerek hűen reprodukálják a klasszikus orgona hangzását.
febr. 26
6:54
Gulyás Gergely: ami történt, az elfogadhatatlan, tűrhetetlen, beteges (hirado.hu)
A kormány szerint át kell tekinteni a gyermekvédelmi szabályokat az óbudai általános iskolában történtek miatt.
febr. 26
7:00
Mire számíthatnak a napelemes háztartások, ha átállunk az európai elszámolásra? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 26
7:54
Ezért muszáj tovább szigorítani a gyermekvédelmi törvényt (Ripost)
Nálunk lehet Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszere.
febr. 26
7:54
Orgonát kapott az érsekhalmi római katolikus templom (Demokrata)
A modern Chorum-hangszerek hűen reprodukálják a klasszikus orgona hangzását.
febr. 26
8:00
Megrontás – életre szólóan (Demokrata)
Bár a szülők már korábban jelezték az iskola igazgatójának, hogy baj van, Bite Zsolt mégis állásában maradhatott. Hal Melinda szakpszichológussal beszélgettünk.
febr. 26
8:06
Az orvosi kamara visszavágott Gulyás Gergelynek (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara egyetlen háziorvos ellen sem indított és nem indít etikai eljárást azért, mert aláírja az ügyeleti szerződést - közölte a Kormányinfón elhangzottakra reagálva a kamara.
febr. 26
8:18
Nem szankciókra és fegyverekre, hanem békére van szükség (Demokrata)
Magyarország elkötelezett a béke mellett – jelentette ki Kocsis Máté.
febr. 26
8:48
Útinform: lezárásokkal és terelésekkel indul a vasárnap reggel – Mutatjuk, mire számíthat, ha autóba ül (Blikk)
Az ország több területén építési munkálatok zajlanak, így terelésre kell számítani, valamint Pest vármegyében futóverseny miatt útszűkületre készüljenek az autósok.
febr. 26
8:48
Kéregetnek, rabolnak, fenyegetnek: kábítószeres férfiaktól félnek Hatvanban (Ripost)
Egyre nagyobb a felháborodás, de semmi sem történik.
febr. 26
9:12
Kocsis Máté: az ország politikai nyomás alatt áll (ATV)
Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon, ezért terjeszt a Fidesz-KDNP békepárti határozatot az Országgyűlés elé - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
febr. 26
9:24
ORFK: Több mint 10 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton (hirado.hu)
A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 96 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
febr. 26
9:24
Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A beléptetettek közül 96 embernek állítottak ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
febr. 26
9:42
Izraeli tüntetés: Orbán egy molinóra került Erdogannal és Putyinnal is (ATV)
Több százezren tüntettek Tel Avivban, és több tízezer ember tiltakozott Jeruzsálemben, Haifában és Izrael más városaiban is szombat este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök új kormányának igazságügyi reformja ellen, amely a demonstrálók szerint aláásná a demokráciát. A tel-avivi tüntetés egyik óriásmolinóján Orbán Viktor is felbukkant.
febr. 26
9:54
Beszámolók a háború poklából: van, aki víz és áram nélkül sínylődik, más egyik napról a másikra veszít el mindent (Ripost)
A budapesti BOK csarnokban kialakított menekültbázison jártunk.
febr. 26
10:06
Nyitrai Zsolt: A kormány számít a nyugdíjas katonák tapasztalatára (hirado.hu)
„Hazánkban közel 40 ezer nyugdíjas katona, obsitos él” – mondta.
febr. 26
10:12
Szomorú hír érkezett a határról, menekülnek az emberek (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4849-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5815-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
febr. 26
10:18
Mire figyelj a a 40 napos böjt alatt? Meglepő dolgot mondott a dietetikus (Ripost)
Nagyon könnyen veszélyes is lehet, ha nem jól csináljuk.
febr. 26
10:18
A hazáért mindhalálig! (Demokrata)
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos vasárnap hangsúlyozta: a kormány számít a nyugdíjas katonák tapasztalatára.
febr. 26
10:42
Szijjártó Péter: Kisvárdán lesz az Ukrajna-Észak-Macedónia női kézilabda világbajnoki visszavágó (ATV)
Az ukrajnai biztonsági körülményekre tekintettel április 11-én Kisvárdán rendezik meg az Ukrajna-Észak-Macedónia női kézilabda világbajnoki-selejtező mérkőzés visszavágóját - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
febr. 26
11:00
Kocsis Máté: "különös fénytörésbe helyezi a történteket" (Infostart)
Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon, ezért terjeszt a Fidesz-KDNP békepárti határozatot az Országgyűlés elé - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
febr. 26
11:00
A kormány fiatalításra hivatkozva kirúgott száztíz honvéd tisztet, majd közölték, hogy számítanak a nyugdíjas katonákra is a hadreformban (444.hu)
Egy aznap megjelent rendelet miatt.
febr. 26
11:06
Kőkemény havazás csap le Magyarorszárgra: errefelé 10-15 centi is hullhat holnapig (Pénzcentrum)
Pécs, Magyarszék és Szentlőrinc is kifehéredett hajnalra. Hétfőig elsősorban délen, illetve éjjeltől a Tiszántúlon számíthatunk havazásra, a Mecsekben 10-15 centiméter hó is összegyűlhet.
febr. 26
11:06
Rég volt ilyen nagy a baj: Rusvai Miklós aggasztó dolgokat jósol a következő hetekre (BorsOnline)
A következő három hétben csúcsközeli állapotban leszünk.
febr. 26
11:48
Fontos határidőre hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (ATV)
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamosenergia-árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
febr. 26
12:06
Itt a Máv friss közlése: ezt kell tudni az új vármegye- és országbérletekről (Blikk)
Május elsejével vezeti be Magyarország kormánya az új vármegye- és országbérleteket, amelyekkel egyszerűen és megfizethető áron lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV helyközi járatain.
febr. 26
12:12
Több tízezret spórolhatnak meg a családok havonta a vármegye- és az országbérletek révén (hirado.hu)
A megszokott kedvezmények az új bérlettípusok esetében is igénybe vehetők.
febr. 26
12:12
Figyelem! Már a rendőrség nevével is visszaélnek a csalók, az adataikra vadásznak (ATV)
A Magyar Rendőrség a Facebook-oldalán figyelmeztet mindenkit, hogy csalók e-mailben a rendőrség és az Interpol nevével visszaélve próbálnak adatokat kicsalni a gyanútlan áldozatoktól.
febr. 26
12:24
Havonta több tízezer forinttal csökkenhet a magyar családok kiadása (BorsOnline)
Akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása a május elsején bevezetendő vármegye- és országbérletek révén, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között - hívták fel a figyelmet a bérletek használatának részleteiről a Máv-csoport honlapján vaás
febr. 26
12:36
Bejelentést tett a MÁV: ezt kell tudnia a vármegye- és országbérletekről (ATV)
Akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása a május elsején bevezetendő vármegye- és országbérletek révén, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között - hívták fel a figyelmet a bérletek használatának részleteiről a MÁV-csoport honlapján vasá
febr. 26
12:48
Orbán Viktor: Ki kell maradnunk a háborúból! (hirado.hu)
Mi nem szállítunk fegyvert – nyomatékosította a miniszterelnök.
febr. 26
12:54
Itt vannak a vármegye- és országbérletek részletei (Menedzsment Fórum)
A MÁV pontos információkat közölt.
febr. 26
13:00
Ajándék belépőt kapnak a Sulihős program résztvevői az atlétikai vb-re (hirado.hu)
Magyarország összes iskolájában április 3. és május 21. között rendezik a Sulihős programot.
febr. 26
13:06
Dráma: a Bok-csarnokban kapott infarktust egy Kárpátaljáról menekül férfi – Pillanatokon múlt Béla élete (Blikk)
Nem sokon múlt annak a kárpátaljai menekültnek az élete, akit szívinfarktust kapott a BOK-csarnokban, majd kórházba került.
febr. 26
13:06
Orbán Viktor: Mi nem szállítunk fegyvereket (Metropol)
A miniszterelnök eltökélt, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.
febr. 26
13:12
Nagy változás jön Budapesten március 8-án (ATV)
Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nőnap alkalmából több közterületet is nőkről neveznek majd el.
febr. 26
13:24
Balog Zoltán: Akkor lesz béke, ha megértjük Isten üzenetét (hirado.hu)
Hitünk szerint békesség akkor lesz, ha az a békesség a mi életünkből, a mi szívünkből indul.
febr. 26
13:30
Kiakadt az LMP: Az Orbán-kormány kínai akkumulátorgyarmattá akarja tenni Magyarországot (ATV)
A kormány kínai akkumulátorgyarmattá akarja tenni Magyarországot - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 26
13:42
Akkor lesz béke, ha megértjük Isten üzenetét (Demokrata)
Te a béke fejedelme vagy, fogd le azok kezét, akik háborúznak – kérte Balog Zoltán.
febr. 26
14:06
3 hónapja elkészült, de csak most írtak ki közbeszerzést egy jégpályára Felcsúton (SzMo)
„Nagyon izgalmas, hogy ki fogja nyerni a versenyt” – írta Hadházy Ákos. A pálya amúgy december óta már üzemel is.
febr. 26
14:12
Mutatjuk, mikortól fog több busz közlekedni a Lánchídon (hirado.hu)
A 16-os és a 216-os buszok továbbra is a jelenleg is érvényben lévő menetend szerint indulnak majd.

Keresés