A Szegedi Tudományegyetem geográfusai szerint a klímaváltozás és az intenzív földhasználat is hozzájárult a porvihar kialakulásához, amely a fő oka volt az M1-es autópályán történt tömegbalesetnek – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Kinevezése óta első alkalommal adta át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat Novák Katalin. A köztársasági elnök az Országgyűlés kupolatermében, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László házelnökkel közösen nyújtotta át a nemzeti kitüntetéseket.
A mezőgazdaságot sújtó, szélsőségesebbé vált időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást. Az Agrárminisztérium javasolja, hogy a gazdálkodók vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötö
Mintegy 75 ezer háztartás maradt áram nélkül egy késő nyári hőhullám miatt az argentin fővárosban és környékén kedden – jelentette az NT televíziócsatorna az áramszolgáltatóra hivatkozva.
A fővárosnak az a célja, hogy a Lehel tértől a Deák térig újraindítsák a villamosforgalmat, ezt viszont akadályozza a 43 éves híd. A kormány korábban támogatta a tervet, januárban viszont megszüntette a projektet. A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint hiba volt, hogy a 70-es és a 80-as években elbontották a villamossíneket a belvárosban.
A március 15-i nemzeti ünnepen egy hidegfront miatt nagy területen erős, helyenként viharos széllökésekre, csapadékra és erőteljes lehűlésre kell készülni - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán kedden. Közölték: egy frontálzóna éri el az országot, amelyhez kapcsolódóan országszerte megerősödik, viharossá fokozódik az északnyu
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Igazi kulináris ízélményt kínál az egyik kiskőrösi étterem abból az alkalomból, hogy Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédét a városban tartja meg. A kormányfő a közösségi oldalán osztotta meg, hogy az Orbán-pizzából ő is rendelt a karmelita kolostorba.
Igazi kulináris ízélményt kínál az egyik kiskőrösi étterem abból az alkalomból, hogy Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédét a városban tartja meg. A kormányfő a közösségi oldalán osztotta meg, hogy az Orbán-pizzából ő is rendelt a karmelita kolostorba.
“Ha kiterjed egy háború, akkor az szükségszerűen előbb-utóbb világháborúba torkollik. A történelemben sajnos láttuk már, hogy két nemzet vitája háborúvá fajult és ha nem tudták lokalizálni, akkor abból bizony világháború lett” - nyilatkozta a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a kormány új, nagy visszhangot kiváltó különleges helyzet
Fékeződött, szinte megállt a Fidesz 2022 második felétől tapasztalható visszaesése - derül ki a Závecz Research Intézet friss közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint az ellenzéki pártok közül a DK a legerősebb, folyamatosan bővül a tábora, de a Mi Hazánk és a Momentum is araszol felfelé.
A Mabisz azt kéri az érintettektől, ne csak az autós biztosításaik betűit böngésszék át, mert más jogcímen is pénzhez, kártalanításhoz lehet jutni. Olyan is kaphat majd segítséget, akit "emberileg" megillet - ígérik.