A ragyogó és hibátlan arcbőr egyik alapkövetelménye az alapos arctisztítás. Legyen szó tisztító balzsamról, -tejről, -gélről vagy -olajról, az a leghatásosabb, ha az általunk használt termék harmonizál a bőrtípusunkkal – írja a freundin.de.
Szombaton borult lesz az ég, majd délutántól szakadozik, csökken a felhőzet, estére pedig szinte mindenütt kiderül az ég, a déli órákra a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik, majd késő délután a legtöbb helyen eláll az eső. Vasárnap a reggeli párafoltok megszűnése után napos, fátyolfelhős lesz a délelőtt, délután erős felhősödés kezdődik. Hét
Életének 73. évében elhunyt Jankovits József, a Budapesti Operettszínház bonvivánja - tudatta a teátrum szombaton az MTI-vel. A Liszt Ferenc-díjas operetténekest, színészt türelemmel viselt, hosszas betegségek után érte a halál.
Közeleg a húsvét, vele együtt a tavaszi szünet, utána pedig megkezdődik a végzősök próbatétele. Nagy fába vágják a fejszéjüket a 12. osztályosok, hiszen májusban kezdődnek a mindent eldöntő érettségi vizsgák.
Hiába az Európai Parlament kezdeményezése, aminek következtében 2021 tavaszán kellett volna lennie az utolsó óraátállításnak, holnap azaz március 26-án ismét előre tekerjük a mutatókat. Az energiatakarékossági mottó talán most jobban ül, mint a korábbi évtizedekben, de ma már azt is erősen megkérdőjelezik, van-e ennek egyáltalán valós hatása. Főleg
A magyar miniszterelnök és a szerb államfő találkozójának témái között Szerbia és a Nyugat-Balkán EU-integrációja, a magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok, valamint az orosz-ukrán háborúban a tűzszünet és a béketárgyalások elősegítésének lehetőségei szerepelnek.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a balassagyarmati sportközpont fennállásának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen mondott köszöntőt.
Sokkal mélyebb és sötétebb lehetőségeket ad a hatalom kezébe az Orvosi Kamara beszántási kísérlete mellett elvett etikai jogkörök állami kézbe adása. Újabb olyan eszköz lesz a hatalom kezében, ami akár a magánellátás megregulázására is alkalmas lehet. Ahogyan ezt az elmúlt évtizedben láttuk: a NER előbb-utóbb utolér.
Hazánkban egyre több bejelentés érkezik, miszerint medvét láttak egyes településeken. Legutóbb Salgó erdeiben fedeztek fel lábnyomokat, amelyek valószínűleg egy medvétől származhatnak.
Szerinte a gyermetegség nem erő, a politikát politikusok csinálják, a történelmet a népek, nem a pillanat uralja az életet, hanem az élet a pillanatot, Orbán Viktoron pedig nagy a mellény.
Április 1-jén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindul az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer, az ügyelethez a háziorvosok és a házi gyermekorvosok ott is egyre nagyobb számban csatlakoznak - közölte az Országos Mentőszolgálat (Omsz) kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
Április 1-jén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindul az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer, az ügyelethez a háziorvosok és a házi gyermekorvosok ott is egyre nagyobb számban csatlakoznak - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
A belgrádi biliárdozós munkalátogatása után Orbán Viktor miniszterelnök már haza is ért, sőt, rögtön egy kormánykabinet-ülést hívott össze a karmelita kolostorba – derül ki Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodája vezetőjének közleményéből.
Magyarország és Szerbia stratégiai partnersége, barátsága nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország jobban tudja kezelni az előtte álló példátlan kihívásokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
Az Energiatudományi Kutatóközpont, a Semmelweis Egyetem és a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai megállapították: a koronavírus örökítőanyaga még a legkisebb részecskéken is megtapadhat. Ez megegyezik a vírus RNS-ének méretével, tehát a kórokozó anélkül is terjedhet, hogy a szálló porhoz kapcsolódna.