2023. március 6. hétfő

márc. 6
11:15
Tállai András: válságálló és családbarát a magyar adópolitika (ATV)
Továbbra is a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelme az első a kormánynak - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek annak kapcsán, hogy március elsején megkezdte az Országgyűlés a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását.
márc. 6
11:21
Nyugdíjak: meglepő adatot közölt a KSH (ATV)
Jelentősen nőttek a nyugdíjak, ám az inflációt így sem tudta követni.
márc. 6
11:33
Gavin Wax: Orbán Viktor és kormánya tevékenysége inspiráló (Metropol)
Nagyon sok inspirációt merítünk a tevékenységéből.
márc. 6
11:39
Alekosz akkorát partizott, hogy kivonult a rendőrség (ATV)
Alekosz egy felháborodott Facebook-videóban számolt be arról, hogy megjelent nála a BRFK 3 járőrautóval és 8 emberrel jelent meg náluk, hogy halkítsák lejjebb a Királyt, mert zavarja a szomszédokat - írja a promotions.hu.
márc. 6
11:45
Ez már sajtháború: az Aldi után a Lidl is 3 ezer forint alatt adja a trappista kilóját (SzMo)
Legalábbis a saját márkás terméket.
márc. 6
11:51
Fontos értesítést küld a Nav az autósoknak: ezt semmiképpen se hagyja figyelmen kívül! (Blikk)
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóról szóló értesítések, akiknek változik az adójuk, azok határozatot, akiknek nem, azok emlékeztetőt kapnak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
márc. 6
11:57
Bármit megtehetnek a hatalmon lévők? A magyarok többsége szerint igen (Telex)
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a kormánypárti szavazók kilógnak ebből a véleménybuborékból.
márc. 6
12:03
„Orbán Viktor tevékenysége inspiráló, üdítő és egyedülálló” (ATV)
Nagyon sok inspirációt merítünk Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya tevékenységéből - mondta Gavin Wax, a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának 76. elnöke A merész igazság Magyarországról (The Bold Truth About Hungary) című podcast hétfőn megjelent adásában.
márc. 6
12:03
Nem vizsgálja parlamenti bizottság Varga Judit politikai felelősségét a Schadl–Völner-ügyben (Telex)
A Fidesz–KDNP képviselői ismét leszavazták a vizsgálóbizottság felállítását, amely feltárta volna, hogy ki az a Tóni a Schadl-ügy nyomozati anyagaiban.
márc. 6
12:09
Gavin Wax: „Orbán Viktor tevékenysége inspiráló, üdítő és egyedülálló” (ATV)
Nagyon sok inspirációt merítünk Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya tevékenységéből - mondta Gavin Wax, a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának 76. elnöke A merész igazság Magyarországról (The Bold Truth About Hungary) című podcast hétfőn megjelent adásában.
márc. 6
12:15
Totyik Tamás: csak veszítenének a pedagógusok, ha megszüntetnék a közalkalmazotti jogviszonyukat (Infostart)
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint úgy tűnik, mintha a kormány ezzel a jogszabállyal állna bosszút a tiltakozóakció akciókért. Ugyanakkor előrelépésnek tartja, hogy egyáltalán megkapták a jogszabály-tervezetet.
márc. 6
12:21
Soproni Tamás jövőre újraindul Terézváros polgármesteri címéért (444.hu)
Pártja, a Momentum támogatja ebben.
márc. 6
12:33
Nagyon megdícsérték Orbán Viktort és kormányát (Infostart)
A New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának 76. elnöke "A merész igazság Magyarországról (The Bold Truth About Hungary) című podcastban mondta ezt.
márc. 6
12:39
Ingyenes az utazás a BKV budai tesztbuszán (Telex)
A 27-es és a 39-es vonalakon próbálható ki a dízelmotoros Isuzu.
márc. 6
12:45
Nem a vármegyék miatt hívja az ügyfeleket az OTP applikáció Úrnak és Úrnőnek (444.hu)
Többeknek feltűnt valami furcsaság a nevük mellett, amikor megpróbáltak belépni az OTP fiókjukba.
márc. 6
12:45
Több ellenzéki párt sem támogatja Ráczné Földi Juditot (HírTV)
Míg a DK támogatásáról biztosítja és védelmezi Ráczné Földi Juditot, addig a többi ellenzéki párt elfordult tőle. A Momentum egyenesen a Kúriához fordult, amiért a Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyta az offshore-cégben érintett politikus jelölését. De korábban Karácsony Gergely is eljárást kezdeményezett a DK-s politikus ellen.
márc. 6
12:47
Leszavazta a Fidesz–Kdnp a parlamenti vizsgálóbizottság alakítását Schadl–Völner-ügyben (444.hu)
Így nem tudjuk meg, Varga Judit igazságügyi miniszter érintett volt-e a korrupciós botrányban.
márc. 6
12:51
Hiába keresi éjjel a 6-os villamost (Infostart)
A Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusszal lehet utazni.
márc. 6
13:09
Fontos bejelentést tett a Kulturális és Innovációs Minisztérium, ami sokakat érint (ATV)
Az idei kétlépcsős bérfejlesztés után további emelésben részesülhetnek a szakképzésben oktatók; a most megjelent, pedagógusokat érintő törvényjavaslat garanciát jelenthet a dolgozók számára a következő évek béremelésére is - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.
márc. 6
13:09
Soproni Tamás újraindul Terézváros polgármesteri székéért (Telex)
Pártja, a Momentum támogatja ebben.
márc. 6
13:15
A régi dolgokból nem maradt semmi: lebontják Budapest egyik legrégebbi strandját (Blikk)
A rákoscsabai Csabagyöngye strandot végleg lebontják, eltakarítják a romokat. Budapest harmadik fürdőhelyének búcsút inthetünk egyszer s mindenkorra.
márc. 6
13:15
Választások: fontos bejelentést tett a Momentum polgármestere (ATV)
Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere újraindul a jövő évi önkormányzati választásokon.
márc. 6
13:21
Megrohanták a bankokat a nélkülöző magyarok: nem is sejtik, milyen hitelcsapda várhat rájuk (Pénzcentrum)
Érdekes ellentmondást figyelhetünk meg, ha megnézzük a napokban közzétett, az év első hónapjára vonatkozó hitelezési számokat. A személyi kölcsönök új szerződései annak ellenére emelkedtek, hogy az átlagkamat immár súrolja a húsz százalékot, és remény sincs a csökkenésére. De vajon miért vesznek fel a magyarok egyre több szabad felhasználású hitelt
márc. 6
13:21
Felesége és kislánya várja haza a kómában fekvő Ricsit: „Fáj, hogy nem élheti át velünk közösen a kislánya első nevetését" (Ripost)
Decemberben született kislányával nem is találkozhatott.
márc. 6
13:33
Nyomoz a rendőrség a nyugdíjaslehúzó biznisz kedvenc márkája után (Ripost)
Tényi István a Ripost cikke alapján tett feljelentést.
márc. 6
13:33
Szijjártó Péter: a 25. órában vagyunk (Demokrata)
A 25. órában vagyunk, hogy megakadályozzuk, hogy a háború világháborúvá váljon – mondta el az Országgyűlésben Szijjártó Péter. Videó!
márc. 6
13:33
Szilágyi Liliána: A mai napig nem tudok azonosulni azzal, hogy izmos vagyok (Telex)
A korábbi Eb-ezüstérmes úszó az NLC-nek adott interjúban azt is mondta, hogy már nem tér vissza az úszáshoz.
márc. 6
13:35
Több mint 126 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba (Demokrata)
Csák János elmondta, tavaly a jelentkezők száma még 99 ezer volt, az emelkedés azt jelenti, hogy nőtt a felsőoktatási képzési rendszer vonzereje.
márc. 6
13:45
Értesítést kapnak a NAV-tól az autósok, és ennek nem fognak örülni (Infostart)
Akiknek változik az adójuk, azok határozatot, akiknek nem, azok emlékeztetőt kapnak
márc. 6
13:45
Nemzeti egyetértés van a gyerekek védelmében Magyarországon (Demokrata)
Hetven százaléka elutasítja az iskolákban szülői engedély nélkül tartott, szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat – derül ki az Alapjogokért Központ kutatásából.
márc. 6
13:51
Schadl-Völner-ügy: nem akarják vizsgálni az igazságügyi miniszter felelősségét a fideszes képviselők (ATV)
Ismét leszavazták a Fidesz–KDNP képviselői a Schadl–Völner-ügy parlamenti vizsgálóbizottságának felállítását az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülésén.
márc. 6
13:57
Ne adják vissza az autósoknak a felszabadult buszsávokat – erre kérik civilek a főpolgármestert (Telex)
Nemsokára vége a 3-as metró felújításának, dönteni kell a forgalom szabályozásáról.
márc. 6
14:03
Egy ellenzéki politikusnak is jutott hárommillió forint a Gödtől elvont iparűzési adóból (Telex)
A képviselő „független újságírói tevékenység” címen kapta a pénzt, miközben névtelenül írt egy online újságba.
márc. 6
14:15
MOK: öt nap alatt tizenkétezren erősítették meg kamarai tagságukat (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, az Országgyűlés múlt kedden rekordsebességgel szavazta meg az orvosi kamarai tagságot megszüntető törvénymódosítást. Pintér Sándor belügyminiszter úgy fogalmazott, mindez a "betegellátás biztonsága érdekében" történt. Az orvosok azonban összefogtak, egy nap alatt csaknem ötezren jelezték belépési szándékukat a ka
márc. 6
14:15
A hatalomban lévők bármit megtehetnek, következmények nélkül – ezt gondolja a magyarok többsége (SzMo)
A lakosság közel 70 százaléka érzi azt, hogy akinek hatalma van, mindent megtehet, nem éri retorzió érte.
márc. 6
14:33
Gyászol az ország, meghalt a világbajnok kajakos (ATV)
Életének 91. évében vasárnap elhunyt Vagyóczky Imre, aki a magyar kajak-kenu sportág számára meghatározó jelentőségű 1954-es maconi világbajnokságon a férfi kajaknégyessel lett aranyérmes ezer méteren.
márc. 6
14:45
Öt nap alatt 12 ezren erősítették meg orvoskamarai tagságukat (SzMo)
A MOK-nak még közel huszonöt napja van arra, hogy az eddigi 40-50 ezres tagságukból minél többen megerősítsék, hogy maradni akarnak a kamarában.
márc. 6
14:57
Németh Zsolt szerint "nagy örömmel fogadja" a finn parlament a Fidesz delegációját (444.hu)
Ezzel szemben a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke elutasítóan nyilatkozott a magyar kormánypárt küldöttségének látogatásáról.
márc. 6
14:57
Szijjártó kikérte: “Minket senki ne oktasson ki elkötelezettségből! (ATV)
"A 25. órában vagyunk ahhoz, hogy megakadályozzuk", hogy világháborúvá váljon - mondta Szijjártó Péter az Országgyűlésben az ukrajnai háborúról, a és “háborús pszichózisról” beszélt, szerinte Brüsszelben vannak, akik versenyként fogják fel, hogy az USA vagy Európa ad-e több fegyvert Ukrajnának - ezért a kormánypártok békepárti határozatának a támog
márc. 6
15:09
Semjén törvénymódosítására hivatkozva 9 milliárd forintnyi ingatlant nyúlnának le az egyházak Újbudától (444.hu)
Az igényelt épületek sosem voltak egyházi tulajdonban.
márc. 6
15:11
Nem nyomoznak a rekorder győri közbeszerzésbajnok után (444.hu)
Bűncselekmény és annak gyanúja hiányában.
márc. 6
15:33
Járműszállító borult fel az M7-esen, nagy a torlódás (Infostart)
Székesfehérvárnál történt a baleset.
márc. 6
15:45
Újabb csapás a dízeleseknek: drágul az üzemanyag szerdától (ATV)
Nőnap alkalmából emelkedni fog a gázolaj nagykereskedelmi ára szerdától, buttó 6 forinttal. A benzin beszerzési ára a hét közepén sem változik - írja a holtankoljak.net.
márc. 6
15:51
Napokon belül a magyar utakat róják a Google autói, itt fotóznak majd (Ripost)
Erre közlekednek majd a Google Utcakép autói.
márc. 6
15:51
Szijjártó Péter: Miért nem tudnak egyszer nemzeti alapon rátekinteni valamire? (Demokrata)
Magyarország a béke pártján áll, kiáll a kárpátaljai magyarokért és nem szállít fegyvereket a ukrajnai háborúba.
márc. 6
16:03
Újabb egyeztetést tartott a pedagógusokkal a Belügyminisztérium (Infostart)
A PDSZ az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz több megállapításával kapcsolatban is értetlenségét fejezte ki.
márc. 6
16:09
Tövénél törték ki a felújított Blaha Lujza tér egyik fáját (Telex)
Budapest főtájépítésze szerint akarni kellett, hogy a páfrányfenyő el is törjön.
márc. 6
16:27
Ismét pedagógusokkal tárgyalt a köznevelési államtitkár (Demokrata)
Folytatódott az egyeztetés a köznevelést és a pedagógusokat érintő törvénytervezetekről.
márc. 6
16:33
Csárdi: azt hittem, Szijjártó Péter másról fog beszélni (Demokrata)
Szijjártó Péter válaszában elmondta, elektromos akkumulátor nélkül nincsen elektromos autózás.
márc. 6
16:39
Negyedével nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma egy év alatt (Infostart)
Több mint 126 ezren jelentkeztek idén a magyar felsőoktatásba – közölte a kulturális és innovációs miniszter Budapesten, a felsőoktatási képzések jelentkezési eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

Keresés