Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbuszvezetésre jogosító D kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok.
Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az ATV Start című műsorában jelentette be, hogy szerdán a Kúria felülbírálta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, így a Pedagógusok Szakszervezete által kezdeményezett 5 kérdésből 2-ben lehet népszavazást tartani.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne.
Nehéz élete volt a 47 éves Rafael Bélának: apja és anyja a születése után eldobta, fogyatékos ikertestvére szinte meg sem ismeri, a nevelőapja halála után pedig hajléktalanná vált a XI. kerületben. Mindezek ellenére nem adja fel, az utcán kiragasztott plakátokon keres munkát és lakhatást.
A Magyar Hang értesülései szerint a belügyminiszter váratlanul visszavonta Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója megbízatását.
A hatóság elnöke azt hangoztatta, hogy az integritásjelentésben megfogalmazott több mint 50 javaslat hozzájárul egy új gazdasági kultúra létrehozásához, valamint a közpénzek gondosabb és hatékonyabb felhasználásához.
A munkaerőpiac kihívásai között a munkaerőhiány mellett a szerkezeti feszültséget említette, ami azt jelenti, hogy nem ott és annyi munkaerő áll rendelkezésre, amelyre szükség lenne.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet eddigi főigazgatója, Szentiványi Mátyás azt írta búcsúlevelében, a belügyminiszter vonta vissza megbízatását.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne.
Nem érdemes kockáztatni. A Duna gyönyörű, de veszélyes is lehet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtónyilvános eseményen mutatta be a strandokat, és mondta el azokat a szabályokat, amiket be kell tartani a dunai fürdőzés, vízi sportolás során.
Teljesen megvan kötve a MÁV keze, mivel nincs elég forrás arra, hogy több modern, klímával felszerelt vonatot beszerezzenek, ezért alternatív módszerekkel próbálnak operálni.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) december 31-ig meghosszabbította az ingyenes utazási lehetőséget közösségi közlekedési járatain az Ukrajnából érkező menekültek számára.
A digitális fejlesztés eredményeként a költségvetési folyamatokról, új programok bevezetéséről azonnali információkhoz juthatnak a döntéshozók, és ezek alapján tudnak tervezni.
Bemutatták az Integritás Hatóság 2022-es évről szóló jelentését csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A hatóság elnöke azt hangoztatta, hogy az integritásjelentésben megfogalmazott több mint 50 javaslat hozzájárul egy új gazdasági kultúra létrehozásához, valamint a közpénzek gondosabb és hatékonyabb felhasználásához.
Soha nem látott mértékű hatékonysággal el tudja végezni a területi közigazgatási feladatokat a létrejött intézményrendszer, amelynek nagyon gyors a reagálóképessége – jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Hivatalosan is megindult az idei fesztivál szezon, miután tegnap megnyitotta a kapuit a Balaton Sound. A fesztivál az eddigi években is arról volt híres, hogy nem azért mennek oda az emberek, hogy olcsón berúgjanak, most viszont a tavalyi árakhoz mérten is jelentősen megdrágultak a fesztivál árai.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne. A politikus az MTI-nek csütörtökön adott nyilatkozatában azt is elmondta: vezetése alatt a minisztérium fókuszába a jogi szuverenitás
Szinte mindenhol falakba ütköztünk: az önkormányzat nem tartja illetékesnek magát, a kormányhivatal mélyen hallgat, a tulajdonosok nem akarnak nyilatkozni, miközben a kapunyílás kétharmadát beépítették. Az ügyben eljárás indult. Az épület bérlője a Schmidt Mária érdekeltségében álló BIF Nyrt.
Érdekes körlevelet kaptak tegnap a háziorvosok Takács Péter egészségügyi államtitkártól. A cukorbetegek régóta húzódó gyógyszer- és inzulinmizériájának újabb fejezete.
Júliustól fennakadások lehetnek a lakosság inzulinellátásában - derült ki egy levélből, melyet az egészségügyi államtitkár küldött a magyar háziorvosoknak. Dr. Takács Péter leveléből kiolvasható, hogy a készítmények felírása előtt az orvosoknak célszerű lesz érdeklődniük a közeli gyógyszertáraktól, milyen gyógyszer elérhető, hogy a betegek ki tudjá
A Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere friss interjút adott, amelyben úgy fogalmazott, hogy "Varga Juditnak soha nem volt meg a tárcához szükséges mentalitása".
A magyar miniszterelnök az EU-csúcs előtt közzétett videójában azt mondja, Brüsszel újabb tagállami hozzájárulásokat követel Ukrajna támogatására, a felvett hitelek kamataira, a migráció támogatására és a hivatalnokok fizetésemelésére.