Kakaós csigával és gyümölcslével várja az érdeklődőket a BKK, hogy a közlekedőkkel közösen ünnepelje a főváros első – Üllői- és Váci úti – védett biciklisávját.
Két és fél hét múlva kezdődik az új tanév, amelynek hivatalos rendje ennek ellenére még nem került be a Magyar Közlönybe. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint ez megnehezíti a pedagógusok és az intézmények felkészülését. Gosztonyi Gábor arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a meghosszabbított tanév nagyon sok plusz adminisztratív
Magyarország örömmel látja vendégül a világ egyik legnagyobb sporteseményét – írta az államfő, miután a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökét fogadta.
Az oszlopokkal leválasztott biciklisávok az OMSZ szerint a mentők intézkedését is sokszor megnehezítik, most pedig a taxisok is szót emeltek ellene. Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint az ilyen megoldások helyett alternatív utakat lehetne kijelölni.
Szeptember 2-án, szombaton este 20 órakor indul a TV2 helyett az RTL-en a The Voice Magyarország, melynek Curtis, Miklósa Erika, Trokán Nóra és Manuel lesz a zsűritagja. A műsorban először a Válogatókon kell eldöntenie a zsűrinek, hogy kiket juttatnak a csapatukba, ezt követi majd a Párbaj és a Kiütés, és végül az élő show.
Harmincnégyezer pirotechnikai effekt, fényjáték, épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón lesz az augusztus 20-ai ünnepi rendezvénysorozat fináléján – közölte a rendezvény kommunikációjáért felelős ügynökség kedden.
A show keretében bengáli tüzek alkotnak úszó virágszőnyeget a vízen, ezen felül lézershow színesíti a műsort a Duna két oldalán, gazdagítva a Lánchíd és az Erzsébet híd látványvilágát.
A Stipi ösztöndíj belépőjegy a legjobbak közé, és ugródeszka a nagyvilágba – mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden, amikor okleveleket adott át a Stipendium Peregrinum ösztöndíj nyerteseinek a Sándor-palotában, Budapesten.
Megsütik a múzeum malomkő nagyságú kenyerét, valamint az érdeklődők a molnársággal kapcsolatos meséket hallgathatnak a Skanzen mesélő helyszínén, a Hajdúbagosi házban.
Az érdeklődők megismerkedhetnek a futás, gyaloglás, ugrás és dobás szakágakkal, ezeknek a mozgásformáknak a kipróbálásával pontokat gyűjthetnek, amiért jutalmat kapnak az ajándékstandon.
Magyarország készen áll a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokságra, örömmel látja vendégül a világ egyik legnagyobb sporteseményét, és az azon induló sportolókat – írta a köztársasági elnök a Facebook-oldalán, miután fogadta Sebastian Coe-t, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökét a Sándor-palotában.
Úgy tűnik, végül az Országos Mentőszolgálat kérése teljesül az Üllői útra kihelyezett karók ügyében. Legalábbis annyiban, hogy a BKK és a Budapesti Közút már hajlandó egyeztetést folytatni a témában a mentősökkel. Ezt a BKK ugyanabban a közleményében jelentette be, amelyben a mentősök munkáját megnehezítő elválasztó elemek védelmére kelt.
120 millió forintot csalt ki négy nyugdíjastól Budapesten egy idősek átverésére szakosodott család. A nyugdíjasok bizalmába férkőztek, így fosztották meg őket értékeiktől.
Estétől egy délről érkező hidegcsepp hatására kissé nedvesebb, labilisabb levegő érkezik, amely kezdetben elsősorban az Alföldön teremthet kedvezőbb feltételeket zivatarok kialakulásához - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat, hozzátéve: a valószínűbb forgatókönyvek szerint az éjszaka első feléig nem sok helyen fordulnak elő. Szerdán az ország
Ahogy arról az atv.hu is rendszeresen beszámolt, Tóth Gabi és Krausz Gábor néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy véget ért a házasságuk. Bár azt nyilatkozták, hogy ennél többet nem akarnak mondani, a rajongók elemzései és név nélküli nyilatkozó ismerősök szerint Tóth Gabi viszonyt folytatott az egyik táncosával, Papp Máté Bencével. Az eset kap
A Hvg cikke szerint Miskolc Diósgyőr városrészében elképesztően veszélyes elfoglaltságot találtak maguknak a fiatalok: rollerrel ugrálnak át egyik tízemeletes panel tetejéről a másikra.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján 2023. augusztus 7. és 13. között tartott akciót a rendőrség - írja a police.hu. Az egyenruhások ebben az időszakban célzottan a megengedett sebességet túllépő járművezetőket szűrték ki.
Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség – mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az M1-en kedden.
Napokon át több tucat önkéntes kereste Jacket, a kengurut, amelyik múlt szerdán szökött meg a Dorinita Családi Farmról Móron. Az erszényes kalandjának azonban szomorú vége lett: a szomszédos gazdaság bikája végzett vele, miután betévedt a területére.
Bár Tóth Gabi és Krausz Gábor még csak most jelentették be a válásukat a nyilvánosság előtt, a Blikk azt is megtudta egy ismerőstől, hogy Tóth Vera ugyanakkor augusztus első hétvégéjén mondta ki a boldogító igent, méghozzá teljes titokban, testvére szentendrei otthonában.