"A szabadság nem jár ingyen, a demokráciáért, a szabadságért kemény árat kell fizetni", az Európai Unió és a NATO-tagállamok védelméért is meg kell küzdeni, mondta a német cég elnöke.
Aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása, ami lezárja a projekt előkészítési szakaszát, és ezzel második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint pénteken Budapesten.
Szombaton kezdődik a budapesti atlétikai világbajnokság, vasárnap pedig az augusztus 20-i ünnepség eseményei miatt lesznek jelentős változások a fővárosi közlekedésben.
Pesty bizonyítékokról is tud, "videó- és hangfelvételekről, adatbázisokról, dokumentumokról, amelyek alapján beazonosíthatók a bűncselekmények, azok nagyságrendje, valamint az elkövetők."
Monte-Carlo után a dél-francia városba érkezett az ország leggazdagabb házaspárja. Az őket kísérő kisbuszhoz hasonlóval szokott közlekedni Orbán Viktor is.
Csütörtökön csőtörés történt a Pest vármegyei, Budapesttől mindössze 40 kilométerre fekvő Sülysápon, ám a településen még péntek reggelre sem állt helyre a vízközmű-szolgáltatás.
A német ipar ma már a járműgyártástól a hadiiparig pontosan tudja, mekkora szerepet játszanak a magyarországi gyárak, a magyar szakmunkások és mérnökök, a magyar hozzáadott érték a német világmárkák globális sikerében - jelentette ki Orbán Viktor pénteken Zalaegerszegen a Rheinmetall Hungary gyár ünnepélyes átadásán.
A szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság számos kézzelfogható haszonnal jár már most is és összekovácsolja a nemzetet. Budapesten begyógyult egy tájseb, megújult egy lerobbant rozsdaövezet. A város szebb, zöldebb, élhetőbb lett. A vb nagy lökés a turizmusnak, félmillió vendégéjszakát hoz a magyar szállodáknak. A siker kapujában vagyun
Komoly versengés zajlik az Alföldön a gyorsétteremláncért: a vásárhelyieknek nemrég végig kellett nézniük, hogy már a jóval kisebb Makón is nyílik egy Meki, miközben náluk tavaly augusztus óta egy kapavágás sem történt a McDonald’s területén. Márki-Zay Péter polgármester azt mondja, Lázár János akadályozza a céget a nyitásban, a helyi fideszes lap
Pár hét múlva elbúcsúznak tőlünk a napsugarak, azonban mi a Blikknél már tudunk egy jó okot arra, hogy ne lógassa az orrát! Búslakodás helyett töltődjön fel inkább a nyár utolsó heteire új nyereményjátékunkkal, amely hétfőn indul! A már megszokott módon most is fantasztikusabbnál fantasztikusabb ajándékokra csaphat le, így nem érdemes elszalasztani
Az augusztus 20-ai állami rendezvények miatt több helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni a fővárosban, amelyek érintik a közösségi közlekedést is - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az augusztus 20-ai állami rendezvények miatt több helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni a fővárosban, amelyek érintik a közösségi közlekedést is - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Vasárnap hazánk vendége lesz a török államfő, Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Recep Tayyip Erdogant. A főleg a kurdok elleni háborúja miatt megosztó politikus - nevének megfelelő kiejtése “Redzsep Tajip Erdoan" - 2003-ban, vagyis 20 éve töltötte be először a kormányfői posztot. Utána még kétszer választották miniszterelnökké, míg 2014 óta állam
Igazi gavallér módjára, ajándékokkal várta a kisasszonyt az a két rendőr, akik másfél évvel ezelőtt segédkeztek abban, hogy Tamara baj nélkül megszülethessen.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke a Szeged Televízióban jelentette be először, hogy szorgalmazzák, hogy az ellenzéki pártok közös listát állítsanak az Európai Parlamenti választásokra.
Holnap reggel hivatalosan is elrajtol az atlétikai világbajnokság Budapesten. Ma még kedvezményesen lehet jegyekhez jutni. A hétvégén jelentős forgalomkorlátozások várhatók a Fővárosban. A Publicus felmérése viszont rámutat: a magyarok ötöde nem is tudja, hogy Budapesten rendezik a harmadik legnagyobb sporteseményt. A magyar csapat rekordméretű del
Többszöri halasztás és több hetes időhúzás után tartotta meg Gyékényes polgármestere azt a fórumot, ahol a bányató használatáról tárgyaltak a lakossággal. Végül ott voltak az önkormányzat és a kavicsbánya képviselői a fórumon. Az egyeztetés azonban csak részben jött össze, mert a furcsa tilalmakat hozó horgászesegyesület vezetői nem vettek részt az