Az élelmiszerárstop beváltotta a funkcióját, amíg az infláció tetőzött, elérhető áron elérhető mennyiséget tett biztosíthatóvá az embereknek az alapvető élelmiszerekből - értékelt Kiszelly Zoltán az ársapka megszűnésének első napján. Závecz Tibor szerint az ársapka nem váltotta be a reményeket és szociálisan sem igazságos. “Egy politikai propaganda
Már igazi nagyfiú az egész ország által megismert és megszeretett SMA-s Zente, akiért nemrégiben mindenki szorított: a kisfiú, aki óriási fejlődésen ment keresztül, már egyedül közlekedik gurulós járókerete segítségével.
A biometrikus útlevél bevezetése előtti időszakban, az egyszerűsített honosítási eljárás során kiadott magyar útlevelekkel indokolta az amerikai kormány, hogy szigorította Magyarország részvételét az Egyesült Államok vízummentességi programjában - közölte az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint az MTI kérdésére.
Tervezett intézményen kívüli szülésnek indult a történet, de a szomszéd emlékezetessé tette. Bár tizenegy éve rendezett a jogiszabályi környezet, minderről sokan még mindig nem tudnak semmit.
A rekordmagas pedagógusfelvételi adatok is mutatják, hogy a pedagóguspálya egyre vonzóbb a fiatalok számára; az új pedagóguséletpálya-törvény növelte a pedagógushivatás iránti érdeklődést, a pedagóguspályának nőtt a presztízse és a vonzereje - nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Ma a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű számottevő csapadék nélkül. Éjszakára a legtöbb helyen kiderül az ég, legfeljebb elvétve lehetnek gyengén felhős tájak. Csütörtökön alapvetően gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az északi, illetve a nyugati megyékben felhősebb körzetek is előfordulnak. Az északnyugati harmadban, nyu
Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám nevű édesítőszer jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-vel.
A törlés oka az volt, hogy az oldal nem felelt meg a közösségi alapelveknek. A helyi önkormányzati képviselő szerint a "Facebook cenzúra ügyosztályán már elindult a 2024-es választási kampány”.
A Szerencsről 10:34-kor Füzesabonyba elindult személyvonat (5015) Miskolcon meghibásodott, nem közlekedik tovább - közölte a MÁVINFORM. Sorra robbannak le a vonatok, de van országbérlet.
Ha zöld lámpát kapna Magyarország a helyreállítási alap vissza nem térítendő részére, vagyis a szupermérföldkövek mindegyikét rendezi a kormány, akkor járhat az országnak az uniós kedvezményes hitel– mondta Ujhelyi István az ATV Start című műsorában, és hozzátette, a kormánynak augusztus végéig van ideje rendezni ezeket.
50 milliárd forint fölötti értékben kötöttek júniusban a magyar hitelfelvevők új lakáshitel-szerződéseket, ami már egy reményt ad arra, hogy meginduljon a visszakapaszkodás. A helyzetet azonban kettőssé teszi, hogy a magyarok úgy kezdtek el visszatérni a bankokba, hogy a komoly kamatcsökkenés híre még mindig nem látszik a horizonton. Mi minden köve
Az egri Szépasszonyvölgyben és a Balaton partján is ellenőrizte a borokat és azok kimérését a Nemzeti Élelmiszerlánc-felügyeleti Hatóság. A szezonális akció azonban még nem ért véget.
Az idei felvételi tapasztalatairól, a pontszámításról, a vállalatok és az iskolák újszerű együttműködéséről is beszélt Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
Járandósága értékének mintegy 367-szeresét kapta meg tévedésből volt munkaadójától egy férfi tavaly tavasszal, de mivel nem volt hajlandó azt visszautalni, vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán.
Az országban összesen 350 intézménynek és az azokban élő 12 700 ellátottnak a biztonságát teremti meg a kormány azzal, hogy a megnövekedett terheket, amelyeket a támogatás nélkül nem tudnának elviselni, kompenzálja.
Egy családi ház padlásának rendezésekor bukkantak feltételezett robbanóeszközre az ott lakók, akik az épület hátsó kertjébe vitték a tárgyat, majd bejelentést tettek a rendőrségre.
Annak érdekében, hogy a postai küldeményeket a nyári időszakban is fennakadások nélkül megkaphassuk, célszerű már előre végiggondolni, hogy mikor, mennyi időre leszünk távol, és ebben az időszakban várjuk-e küldemény érkezését – tartalmazza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – mint a hazai postai szolgáltatások felügyeletét ellátó szerv