Sehogy sem tudták pótolni a távozó tanár pótlását az 595 fős Vas megyei faluban, így a település iskola nélkül marad. A gyerekekre pedig egy órás buszozás vár szeptembertől.
Karbantartás miatt a hétvégén, szeptember 2-án és 3-án a H6-os HÉV két szakaszon, a Közvágóhíd és Tököl, valamint Szigetcsép és Ráckeve között jár majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
A mai napig nem készült el az egri Garzonház új korlátrendszere. A közvetlen életveszélyt egy előtetővel hárította el az önkormányzat vagyonkezelő cége. A helyi DK és MSZP szerint a NER-közeli alvállalkozó munkája túlárazott volt, a városvezetés pedig elhallgatta a gyanús ügyletet. A vagyonkezelő cég eközben a városvezetést hibáztatja.
A rendező Geszti Péter Adom a napom című új műsorában volt vendég, ahol többek között beszélt a magánéletéről is, és azt is elmondta, mit gondol Tóth Gabi válásával kapcsolatban.
A Duna korzó egykori legendás Atrium Hyatt szállója az évek során jelentősen átalakult, Sofitel néven került Tiborcz István érdekkörébe, majd a luxusszálloda tulajdonosával, a SOF-11 SB OperatingCo Kft.-vel nekiláttak a felújításnak.
"Ebből adódóan előre vissza kell utasítanom minden rossz szándékú híradást és médiamegjelenést, amelynek csakis az a célja, hogy engem és a felvállalt politikai közösségemet járassa le".
A következő napokban folytatódik a kifejlett szúnyogok elleni védekezés. A kezeléseket földi úton a települések lakott részein végzik platós gépjárműre szerelt permetezőberendezésekkel. A helyi önkormányzatok megrendelhetnek még kiegészítő irtásokat, illetve a szúnyogok tenyészhelyeit birtokló ingatlantulajdonosok saját maguk is sokat tehetnek a sz
Az idei évre jelentősen csökkent a COVID-19 elleni védőoltások iránti érdeklődés Magyarországon: augusztus elejéig kevesebb mint négyezren vettek fel oltást.
Az ukrán csapatok mélyebben nyomultak be az orosz védelmi vonalakba a délkelet-ukrajnai Robotine közelében, amelyet állításuk szerint hétfőn visszafoglaltak - közölte kedden az ukrán hadsereg egyik szóvivője.
A Külügyminisztérium államtitkára szerint "ami történt annyira egyértelmű, hogy erről nem nyitunk vitát senkivel", de nem tudni, lesz-e határozottabb fellépés. Erre kíváncsi most a Momentum.
Több mint egymillió ment el egy üres oldal weblapfejlesztésére, Toroczkai László pedig időt utazott, hogy támogassa az alapítvány egy magyar falu programos pályázatnál.
A Szarvas-Kondoros-Mezőberény-Gyomaendrőd települések által bezárt négyszögben egy hét alatt 99 földrengés pattant ki. Ebből vont le következtetéseket a Műegyetem TTK dékánja.
"A kétharmad áll, mint a cövek" – mondta Orbán Viktor utoljára a Tranzit Fesziválon, 2012-ben. Idén, a mostani Tranziton ismét elhangzott a cövekes mondat, mégpedig a megafonos Bohár Dániel kérdésére. A cövekes mondatok pikáns oldalát látta meg Pottyondy Edina népszerű youtuber és humorista, politológus. És ahogy tőle megszokott, atomrobbantással f
Ők várják el a bruttó elszámolás bevezetését, írja közleményében a minisztérium. A főbb szabályok finomhangolását és szakmai egyeztetéseket is ígérnek.
Felnőtteket megszégyenítő módon, igazi hősként viselkedett egy mindössze hatéves kisfiú, aki az édesapja életét mentette meg azzal, hogy még időben segítségért telefonált. Miklóst egy hatalmas lódarázs csípte meg, ha pedig a bátor kisfia nem cselekszik időben, a férfi már biztosan nem lenne életben. Csupán 15 percen múlott a családfő élete!
Egy szűkszavú videóban mondta el Lantos Csaba miniszter, hogy az éves helyett havi szaldóra változik a napelemes rendszerek elszámolása 2024 januártól. Az érintettek dühösek.
A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szlovéniában.
Galambos Lajos már közel négy hónapja van a baracskai börtönben: egészségügyi állapota ugyan továbbra sem javul, de családja támogatásának a tudata életben tartja és viszi előre, ügyvédjén keresztül üzent ezúttal.
Lendván a magyar kormány támogatásával épült kollégium a muravidéki magyar közösség számára. A gond ott van, hogy az intézményt az ottani magyarokat összefogó szervezet nem tudja üzemeltetni.
Önmagában a tigrisszúnyog jelenléte nem befolyásolja a véradást, nem zárnak ki területeket a véradásból - tájékoztatta Nagy Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese az ATV-t. A sajtóban megjelent hírek szerint ugyanis két budapesti kerület és Szeged olyan érintett területek, ahol viszonylag sok invazív szűnyog található, amely a
„Giorgiának hívnak, nő, anya és keresztény vagyok” - Meloni így definiálta magát 2020-ban, szeptemberben pedig már miniszterelnökként érkezik Budapestre. Meloni látogatása a kezdete lesz-e egy látványos szövetségnek? Miért nem jött létre a győzelme után erős “jobboldali tengely”? Orbán Viktor egy júliusi interjújában már utalt rá, mi lehet az oka a