Három hete jelent meg egy kormányhatározat, hogy egy hatalmas ipari parkot alakítanak ki a baranyai Bicsérd határában. Az érintett földeket a kormány beruházási célterületté nyilvánította, amiből sokan arra következtettek, hogy valamilyen gyár épül majd oda. A helyiek már biztosak benne hogy ott is akkumulátorgyár épül, bár ezt eddig mindenki cáfol
130 éves tölgyfát döntött ki a hétvégi vihar a Csongrád-Csanád vármegyei Hódmezővásárhely egyik általános iskolájának udvarán. A fa - amely előtt 1948-ben Németh László író is fotózkodott - a történelmi épületet is megrongálta, de a tanév megkezdődhet szeptemberben.
A magyar helyreállítási terv energetikára vonatkozó része szerint dinamikus árelszámolásba kerülnének át azok, akik okos fogyasztómérővel is rendelkeznek, és olyankorra tudják időzíteni a fogyasztásukat, amikor a piacon épp a legalacsonyabb az áram ára. Az Európai Bizottság azt várja el, hogy Magyarország a jelenleginél célzottabb rezsitámogatást a
Továbbra sem csökkennek érezhetően az élelmiszerárak, pedig az általános infláció érzékelhetően mérséklődött júliusra. Az ATV Híradó által megkérdezett szakértők szerint is lassú lesz az élelmiszerinfláció levonulása. Ennek oka elsősorban a magas üzemanyag- és energiaárakban keresendő, de a forint bizonytalan helyzete is aggodalomra ad okot.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ahogy arról ma már mi is beszámoltunk, hat év után elválnak Tóth Gabi és Krausz Gábor útjai. Az énekes férje Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, diszkréciót kérve a nyilvánosságtól.
A szélsőséges időjárás országszerte számos kárt okozott a mezőgazdaságban is, de a kárenyhítési rendszer segítséget nyújt felhőszakadás- és viharkárok esetén a szántóföldi növénytermesztésben és kertészetben. A káreseményt a termelőnek 15 napon belül kell bejelentenie.
A fideszes politikus „nagyon sajnálta”, de nem tudta elolvasni a cirill betűket. Igaz, azután sem értette meg a dolgot, hogy lefordították neki Sándor Fegyir nevét.
A magyarok a bankok, valamint a távközlési és közigazgatási szektor digitális ügyintézési megoldásaival elégedettek leginkább, míg legkevésbé a biztosítási szektorral derül ki a FaceKom országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján ma már mindennapos a digitális csatornán történő (például számítógépes vagy mobil applikációs) ügyintézés,
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint - melyről az MTI számolt be - az augusztus 9-én megtartott 32. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki.